A díjazott intézménynek idén sikerült bővítenie levéltári kapacitásait, és olyan veszélyeztetett iratanyagok átvételét is megoldotta, mint a Hajdú-Bét iratok.
Apróbb módosításokkal, de jogerősen helybenhagyta a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen indult büntetőügyben hozott elsőfokú, felmentő ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a szerdai tárgyaláson.
Ritka diplomáciai vereséget szenvedett el Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki bejelentette, hogy Törökország felé tereli el a Déli Áramlat földgázvezetéket - írta keddi lapszámában a The New York Times.
Rogán Antal kérjen bocsánatot a Portik-ügyben tett valótlan állításaiért - mondta az MTI-nek szerdán Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány volt titokminisztere a fideszes frakcióvezető egy korábbi nyilatkozatára reagálva.
Támogatta a Tabán Kinotéka digitális fejlesztésének pályázatát és az ehhez szükséges 4,1 millió forintot önrészt is biztosítja a Fővárosi Közgyűlés, a testület tagjai erről szerdán döntöttek.
Új köntösben ismét elérhető a Portfolio könyvesboltjában az "Egy spekuláns feljegyzései" című könyv. A lassan 90 évvel ezelőtt született kötet az egyik legnagyobb amerikai spekuláns életét mutatja be...
A SEAWING 25 éve kínál teljes körű biztonságtechnikai megoldásokat. A cég egyik kiemelt területe a munkahelyi beléptetés és irodabiztonság, mely a HR-adatkezelés és a munkaidő-nyilvántartás szempontjából is a legfrissebb technológiai megoldásokat igényli.
Az Iszlám Állam közvetlen fenyegetést jelent az olyan értékrendű világra, amelyhez Magyarország is tartozik - jelentette ki szerda reggel az MTI-nek adott nyilatkozatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az Iszlám Állam elleni globális koalíció első miniszteri tanácskozása előtt.
"Olyan módon tervezzük fejleszteni a katonai együttműködést, amely nem borítja fel az erőegyensúlyt a térségben" - mondta az orosz diplomácia vezetője.
Évek óta rohamosan pusztuló Balaton-parti kempingre bukkant a Szellemvárosok Magyarországon csapata. A több épületből álló létesítmény pontos helyszínét nem árulták el, csak annyit, hogy valahol a délnyugati partvidéken található.
Az infokommunikációs (IKT) szektor szoftver- és szolgáltatásexportja jelenleg mintegy 275 milliárd forint, és évente 20 százalékos bővülést mutat, a szektor exportja reálisan 3-5 éven belül megduplázható - mondta Vityi Péter, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) alelnöke a szervezet szerdai budapesti konferenciáján.
A kneszet képviselői megszavazták az izraeli parlament feloszlatásáról döntő törvényjavaslat első szövegváltozatát, de még kétszer kell szavazniuk annak törvényerőre emeléséhez.
Ausztria fontos kereskedelmi és stratégiai partnere Magyarországnak - jelentette ki Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lapnak adott, szerdán megjelent interjújában.
A kelet-közép-európai országok - Magyarország és Csehország - belügyeibe történő beavatkozási kísérleteket ír az amerikai neokonzervatív politika számlájára a kínai Global Times (GT) című angol nyelvű napilapban frissen megjelent írás.
A Magyar Telekom élő hálózatán teszteli az LTE-Advanced mobiltechnológiát, a vállalat néhány budapesti állomásán bekapcsolt szolgáltatás 300 megabites másodpercenkénti elméleti maximális letöltési sebességet tesz lehetővé.
Életének 84. évében elhunyt Jean Beliveau, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Montreal Canadiens legendás csatára, csapatkapitánya.
Nem tudni, pontosan hol történt, és azt sem, hogy az orosz pilóta hibázott-e vagy direkt repült ilyen közel. A norvég pilóta a fenti videón valami olyasmit kérdez, hogy: „Mi a fene?” (Foreign Policy)
A héten ismét tárgyalja a Felsőoktatási Kerekasztal a felsőoktatás átalakításáról szóló koncepciót, amely december közepén kerülhet a kormány elé - közölte Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár az MTI-vel.