Erősödött kissé a forint a hét végén: az eurót hétfőn kora reggel 316,77 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben a péntek esti 317,23 forint után.
Arra riadtak álmukból vasárnap hajnalban a IX. emeleti lakásban, hogy berúgták az erkélyajtót. A családfő felüvöltött, a betörő megcsúszott a jeges korláton és a lezuhant.
Országvédelmi akcióterv, országfejlesztési koncepció és egységes családtámogatási terv megalkotására készül a Fidesz-KDNP-frakció jövő évi évadnyitó ülésén - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában. A politikus arról is beszélt, az Egyesült Államok "nyomásgyakorlása" mögött az EU és Amerika közötti szabadkereskedelmi egyezmény ügye állhat. Kifogásolta egyúttal,…
Összeomlott egy iskolaépület hétfő reggel a kínai fővárosban, a szerencsétlenségben tíz ember életét vesztette, négyen pedig megsérültek - tudatta az állami média.
Január 1-jétől már kellhet a vinyetta, de a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján még semmi nincs róla, és a kutak sem kaptak tájékoztatást - írja a Magyar Nemzet.
Marad viszont az erős szél, főleg nyugaton, így hófúvások előfordulhatnak. Maradnak a mínuszok, nappal is -5 és 0 között lesz a hőmérő higanyszála. (Időkép)
A magyar nagykövetek közel háromnegyedét lecserélték, a külügyi tárca szerint az új feladatokhoz új emberek kellenek - írja hétfői cikkében a Magyar Nemzet, amely arról is beszámol, hogy a kormány nem számít amerikai akadályoztatásra Szemerkényi Réka washingtoni megbízatása ügyében.
A Bundesliga TV szerkesztői összeszedték a 2014-2015-ös szezon őszi felének legszebb védéseit. A listán ugyan szerepel, de nem az első helyen az Aranylabda-szavazáson is érintett Manuel Neuer.
Erőteljes növekedés tapasztalható a mezőgazdasági gépek piacán, nemcsak a traktorokból, hanem az egyéb munkagépekből is sokkal többet értékesítettek idén, mint az előző években.
A kínai statisztikai hivatal szombaton közzétett adatai alapján novemberben az ipari vállalatok nyeresége éves összevetésben 4,2 százalékkal 676,12 milliárd jüanra csökkent, ilyen mértékű visszaesésre 2012 augusztusa óta nem volt példa. A profit októberben 2,1 százalékkal csökkent, míg szeptemberben 0,4 százalékkal emelkedett.
Amikor Cate Blanchettet felkérték A Gyűrűk Ura című filmekhez Galadriel úrnő szerepére, azonnal elvállalta, de utólag az is kiderült, miért mondott igent a színésznő.
Egyelőre alacsony az influenza aktivitása Európában, de Hollandiában már kiterjedt járvány van - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfő reggel az MTI-vel.
Tanácstalanok és kétségbeesettek az indonéz gép utasainak hozzátartozói Surabayaban. Külön helyiséget alakítottak ki a repülőtéren, itt várakoznak a legfrissebb hírekre.
Nagy a fluktuáció a Miniszterelnökségen, minden héten 50 ember hagyja ott Lázár János tárcáját - tudta meg az Egyenlítő blog kormányzati forrásból. Nagyjából ennyien érkeznek is a tárcához, ennek ellenére áll az egész rendszer. Senki nem mer aláírni semmit, így az apróbb ügyek is több esetben helyettes államtitkári szinten dőlnek el.
Évértékelés a szomszédban: újonnan alakult kormánykoalícióval kezdte meg a 2014-es évet Ausztria, amelynek idén az adóreformot övező vitákkal, az egyre növekvő számú menekültekkel és munkanélküliséggel kellett megküzdenie.
Még az év vége előtt elutalta a decemberi béreket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) az alkalmazásában álló pedagógusoknak, kormánytisztviselőknek és más munkavállalóknak.
Igen, kifizetődik, legyen szó akár tanulmányokról, akár munkatapasztalatról. A diplomás pályakövetési rendszer 2013-as adatai szerint 68 ezer forinttal többet keresnek azok, akik folytattak külföldi tanulmányokat. A munkáltatók elsősorban azért fogadják örömmel az Erasmus programban részt vett jelentkezőket, mert használható, aktív nyelvtudással rendelkeznek, nyitottabbak, elfogadóbbak más…