2014. december 28. vasárnap

dec. 28
8:15
Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye (BorsOnline)
Orbán minden feladatot megoldott, amit 2014-ben elébe sodort az élet: megnyerte az összes választást, megőrizte a kétharmadot, mindig talált egy számot a gazdaságban, amit el tudott adni.
dec. 28
8:15
Eltűnt egy fapados 162 emberrel a fedélzetén (Blikk)
INDONÉZIA – Elveszett a kapcsolat Indonéziában egy személyszállító repülőgéppel – jelentette vasárnap a helyi sajtó a közlekedési minisztériumra hivatkozva. Délkelet-Ázsia legnagyobb fapados légitársaságának a gépét nagy erőkkel keresik, az indonéz hírügynökség szerint a gép feltehetőleg lezuhant.
dec. 28
8:15
A bukás igazi felelősei a magyar történelemben (ATV)
A bűnbak az ószövetségi zsidóknál az a fekete kecske volt, amire szimbolikusan bűneiket, vétkeiket halmozták, és a szerencsétlen állatot a sivatagba űzték, hogy az ott pusztuljon el bűneikkel együtt. Ennek megfelelően a történelmi bűnbakok is többnyire ártatlanok. Nemzetünk történelme is számos ilyen példával szolgál. A Hetek cikke.
dec. 28
8:18
Eltűnt az AirAsia Indonéziából Szingapúrba tartó járata (444.hu)
162 utassal a fedélzetén.
dec. 28
8:24
Államfőt választanak Horvátországban (Infostart)
Közel 3,8 millió horvát állampolgárt várnak vasárnap az urnákhoz - köztük 40 ezret külföldön -, hogy a következő öt évre megválasszák az ország elnökét. A felmérések szerint Ivo Josipovic jelenlegi államfőnek, a Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltének és Kolinda Grabar Kitanovicnak, a jobbközép Horvát Demokrata Közösség (HDZ) jelöltjének van a legnagyobb esélye a tisztség elnyerésére.
dec. 28
8:27
Halott embert találtak a tűzoltók egy melléképületben (Blikk)
dec. 28
8:30
Neymart teljesen áthatotta a karácsonyi hangulat (Sport365)
A brazil labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, a Barcelona klasszisát, Neymart igencsak meghatotta karácsonykor az ünnepi hangulat, ennek következtében szakállát fehérre festette, majd az erről készített fényképet feltöltötte saját Instagram profiljára.
dec. 28
8:33
Beleremegett a világ a futballbalhékba (BorsOnline)
Az idei évben is rengeteg balhé történt a futballvilágban. A teljesség igénye nélkül a legérdekesebb eseteket gyűjtöttük csokorba.
dec. 28
8:33
A pilóták hibája miatt zuhant le a macedón elnök gépe (Metropol)
2004-ben Boszniában egy légi szerencsétlenségben életét vesztette Borisz Trajkovszki macedón államfő.
dec. 28
8:33
Kimerült a mezőgazdasági biztosításokat támogató alap (ProfitLine)
A mezőgazdasági biztosításokat támogató alap kerete az idén a megemelt összeg ellenére is kimerült, pedig a korábbi években mindig maradt benne pénz - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.
dec. 28
8:33
Sony-hackertámadás: mégsem Észak-Korea a tettes? (ATV)
Egyes amerikai szakértők szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által közzétett bizonyítékokból nem következik, hogy Észak-Korea hajtotta végre a Sony Pictures japán-amerikai filmforgalmazó cég elleni november végi hackertámadást - írta internetes portálján a CNN amerikai hírcsatorna.
dec. 28
8:35
Hétlöznapi hős: Gizike lefegyverezte támadóját (BorsOnline)
Egy maroklőfegyverrel nézett farkasszemet Savolás Károlyné karácsony másnapján, H. Ferenc gödi házában. Gizike az idős férfit tizenkét éve gondozza.
dec. 28
8:35
Reggel folytatják a lezuhant gép keresését (Metropol)
Megint eltűnt egy utasszállító repülő. A hatóságok nagy erőkkel keresik a járatot, amely Szingapúrba tartott.
dec. 28
8:36
Mégsem Észak-Korea áll a Sony-hackertámadás mögött? (Metropol)
Több amerikai szakértő is a korábbi híreket cáfoló bizonyítékokat sorolt a CNN-nek.
dec. 28
8:45
Holttestre bukkantak Balatonbogláron (Alternatív Energia)
Tűz ütött ki egy melléképületben, a tűzoltók a padláson találtak rá a halott emberre.
dec. 28
8:51
Itt vannak a számok - építkeznénk, csak nincsen miből (Privátbankár)
Új lakásokat továbbra sem szívesen építünk, annyira, hogy ez a mutató a negatív csúcs közelében van, viszont a használtlakásokat egyre többen keresik. Ez ingatlanpiaci szakértők szerint azt is jelenti, hogy hamarosan a vadiúj lakások iránti kereslet is fellendülhet majd.
dec. 28
8:51
Hull a hó és hózik, Magyarország fázik (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Több megyében kezdett havazni szombat este. Az időjárás 3-4 napot késett, így idén sem volt fehér karácsony az országban, de majd most kapunk a jóból: még több hó, még nagyobb hideg, és ideiglenesen még nagyobb szél.
dec. 28
8:51
Egy év kép - 2014. március (Metropol)
Egy év fotókban elbeszélve a képgalériában.
dec. 28
8:51
Ilyen volt, amikor a Fidesz norvég támogatást nyert, és ezért felnyomták őket a III/III-as csoportfőnökségnél (444.hu)
A házmestertempó semmit nem változott 1989 óta, csak a szereplők cserélődtek meg.
dec. 28
9:03
Líbiában többen meghaltak madárinfluenzától (Blikk)
dec. 28
9:03
Semjén szerint erősödik a magyarság (Alternatív Energia)
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint teljesíthető, hogy meglegyen az egymillió új magyar állampolgár.
dec. 28
9:03
Egymillió új magyar állampolgár a ciklus végére (Metropol)
Semjén szerint a külföldi magyarok állampolgárságával kapcsolatos visszaéléseknél az ellenérdekelt politika sok esetben titkosszolgálati eszközökkel élt, dezinformált.
dec. 28
9:05
Újabb kilakoltatási botrányok (Alternatív Energia)
Orbán báró, az állami lakások gondnoka nem adta írásba a lakáskiutalást.
dec. 28
9:09
Ebben utolértük a Nyugat-Európát - együtt öregszik a társadalom (Privátbankár)
A legtöbb OECD tagországban reformintézkedéseket hoznak azért, hogy a nyugdíjrendszerek jobban alkalmazkodjanak az elöregedő lakossághoz - derül ki a legfejlettebb gazdaságú országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2014-es nyugdíjkörkép kiadványából.
dec. 28
9:09
Kiengedték karácsonykor Damu Rolandot (Blikk)
BUDAPEST – Börtönbüntetése ellenére is feleségével tölthette a szentestét Damu Roland. A Bors információi szerint a színész nem csak efféle kedvezményeket kap, de az is benne van a pakliban, hogy néhány hét múlva akár végleg hazaengedik.
dec. 28
9:09
155 utasával együtt tűnt el az Airbus (BorsOnline)
Szombatról vasárnapra virradó éjjel 155 utassal a fedélzetén eltűnt egy Surabayából Szingapúrba tartó repülőgép.
dec. 28
9:09
Megkezdődött a horvátországi elnökválasztás (hirado.hu)
Elnökválasztás kezdődött vasárnap Horvátországban: reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahova valamivel kevesebb mint 3,8 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.
dec. 28
9:09
Nyoma veszett egy utasszállító repülőnek (Portfolio)
Elveszett a kapcsolat Indonéziában vasárnap egy személyszállító repülőgéppel, a hatóságok nagy erőkkel keresik a járatot, amely Szingapúrba tartott. Az AirAsia malajziai székhelyű fapados...
dec. 28
9:09
Beköszöntött a tél: hat megyére riasztást adtak ki (ATV)
Nyugaton, délnyugaton és délen akár 15-20 centi hó is eshet vasárnap. Hat megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki a várható nagy mennyiségű hó és hófúvás miatt.
dec. 28
9:11
Kemény tél jön: mindenütt havazni fog (BorsOnline)
Egy kiterjedt ciklon vet véget a tavaszias decembernek, ma beköszönt a valódi tél, amely nyugat felől érkezik. Németországban szombaton jelentős mennyiségű hó esett.
dec. 28
9:11
Semjén: teljesíthető cél a ciklus végére egymillió új magyar állampolgár (hirado.hu)
A kormányfő helyettese arra a legbüszkébb, hogy a három nemzetpolitikai kérdésben teljes a nézetazonosság az összes magyarországi párt és a társadalom körében: a határon túli magyarságnak jár az állampolgárság, a szavazati jog és az autonómia.
dec. 28
9:11
A legkeményebb karambolok a Forma 1-ben - felvétel (ATV)
Vannak akik a Forma 1-et leginkább a karambolok miatt nézik. Ők örülhetnek leginkább a most következő összeállításnak, amely az idei év terméséből válogatott.
dec. 28
9:18
Hó és jég nehezíti az életet Európa egyes részein (Infostart)
Havazás és jegesedés nehezíti a mindennapi életet Európa egyes részein.
dec. 28
9:21
Már tart a választás Horvátországban (Alternatív Energia)
A felmérések szerint Ivo Josipovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje a legesélyesebb a győzelemre.
dec. 28
9:24
Havazás - folyamatos az utak tisztítása (Kripto Akadémia)
Ahol intenzívebben havazik, a fő- és mellékutak egy részén télies útviszonyokra számíthatnak a közlekedők.
dec. 28
9:24
Egyelőre nem okozott nagyobb felfordulást a hó (444.hu)
A Dunántúl nyugati részén már 10 centi esett, és még jön bőven. De holnap kisüthet a nap, bár a hideg maradni fog.
dec. 28
9:26
Amazon, PlayStation és Xbox-felhasználók személyes adatait hozták nyilvánosságra hackerek (444.hu)
13 ezer darabot, kártyaszámokat is. A móka kedvéét.
dec. 28
9:27
27 ezer szurkoló ünnepelte együtt a karácsonyt (BorsOnline)
Idén is csodálatos látványt nyújtott szenteste a Stadion An de Alten Forsterei. Az Union Berlin drukkerei évről évre együtt karácsonyoznak.
dec. 28
9:27
Caramel végre megnősül (Blikk)
BUDAPEST – Molnár Ferenc Caramel (32) a fellegekben jár: kedvese, Szilvi igent mondott a karácsonyi lánykérésre! Óriási karácsonyi ajándékkal lepte meg párját Caramel! Eddig az énekes mindig azt mondta, hogy nem sürgős számára az esküvő, hisz így is már a feleségének tekinti Szilvit, de most karácsonykor mégis úgy döntött, hogy megkéri a lány kezét.
dec. 28
9:27
Tűz egy olasz komphajón: pánik a fedélzeten, mentik az utasokat (hirado.hu)
Többen pánikba estek az égő komphajón és a tengerbe ugrottak. Szakértők a tévében arról beszéltek, hogy nem lehet megfékezni a lángokat és ezért fel kell készülni arra, hogy az embereket a vízből kell kimenteni.
dec. 28
9:28
Tűz ütött ki egy olasz kompon (444.hu)
A görög partok közelében, 466 ember utazott rajta. Megkezdődött a mentésük.
dec. 28
9:29
Befuccsolt Havas Henrik médiaiskolája? (BorsOnline)
Úgy tűnik, a szebb napokat is megélt médiaiskola végleg bezárja kapuit: az iskolát üzemeltető cég ugyanis felszámolás alatt van.
dec. 28
9:29
Ősbemutatóval kezdi az évet a Szegedi Nemzeti Színház (hirado.hu)
Jövőre is folytatódik az ősbemutatók sora a Szegedi Nemzeti Színházban: január 3-án Iván Sára Ez történt Bécsben című operettjét állítják színpadra, hamisítatlan újévi bécsi hangulatot varázsolva a színházba.
dec. 28
9:31
Sikeres évet zárt a Nemzeti Innovációs Hivatal (hirado.hu)
A Nemzeti Innovációs Hivatal kulcsszerepet játszott az uniós és hazai források felhasználására, a párhuzamosságok kizárására kidolgozott Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia megalkotásában.
dec. 28
9:36
Polgári áldozatokat követelt egy NATO-támadás Afganisztánban (Infostart)
Három polgári áldozatot követelt egy NATO-erők által végrehajtott légitámadás Afganisztánban - vált ismertté Kabulban.
dec. 28
9:36
Angol rangadó, NFL-zárás, Négysáncverseny, Barca-Real - Ezt látod élőben (Sport365)
A vasárnapi élő sportközvetítések a magyar televíziós csatornák kínálatában.
dec. 28
9:39
Kísérteties! Megint eltűnt egy maláj gép (Alternatív Energia)
Az AirAsia malajziai járata Szingapúrba tartott, amikor eltűnt a jakartai légi irányítás műszerei elől.
dec. 28
9:39
14 milliárd forint sorsa - Sokan nem igénylik vissza az adótúlfizetést (ProfitLine)
Tizennégymilliárd forintot hagytak az államnál az elmúlt szűk három évben az adófizetők, mivel az érintettek a kelleténél nagyobb összeget fizettek be közteher címén, és a többletet öt év alatt sem kérték vissza - írja a szerdai Magyar Nemzet.
dec. 28
9:42
Sony-hackertámadás: Mégsem Észak-Korea a tettes? (Kripto Akadémia)
"Az FBI bizonyítékai alapján világos számunkra, hogy Észak-Korea egyértelműen nem felelős a Sony elleni támadásért."
dec. 28
9:42
Kell-e munkaruhát adni? (HR Portál)
Kérdésem, hogy a közalkalmazottak részére ruhapénz, munkaruha adásnak milyen feltételei vannak? Béren kívüli juttatásnak minősül-e ha adóköteles. Mi a munkaruha szigorúan vett értelmezése?

Keresés