2014. december 23. kedd

dec. 23
15:15
Buemi marad a Red Bull tartalékversenyzője (F1világ)
Sebastien Buemi marad a Red Bull Forma-1-es csapatának teszt- és tartalékversenyzője 2015-ben is – jelentette be hivatalos közleményében a Milton Keynes-i istálló kedden. Tovább »
dec. 23
15:15
USA - Váratlanul visszaesett a tartós cikkek megrendelésállománya (ProfitLine)
Az amerikai gazdaság erősödésével kapcsolatos optimizmust tompítja a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállományának váratlan novemberi visszaesése.
dec. 23
15:21
A pacifizmust hangsúlyozta születésnapján a japán császár (Infostart)
Miközben a kormány az ország biztonságpolitikájának kiterjesztésén dolgozik, Akihito japán császár 81. születésnapja alkalmából kedden kiadott közleményében a pacifizmus fontosságát hangsúlyozta.
dec. 23
15:23
Szíria - Több mint ezer dzsihadistát öltek meg a szövetségesek légicsapásai (Infostart)
Több mint ezer iszlamista fegyveres halt meg az elmúlt három hónapban Szíriában az Egyesült Államok vezette szövetséges erők légicsapásaiban - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emberi jogi szervezet.
dec. 23
15:24
Január 10-éig érvényesek a BKK éves bérletei (Blikk)
dec. 23
15:27
Gyerekes örömök: ezt kapta karácsonyra az Oscar-díjas szépség (hirado.hu)
Édesség és Mickey egér egyben - Reese Witherspoon álma valóra vált.
dec. 23
15:27
Megvan, miért nem fogunk unatkozni 2015-ben! (Portfolio)
Fed és EKB, Oroszország és Ukrajna, geopolitika, euróövezet perifériája - ezek azok a kulcsszavak nemzetközi fronton, amelyekkel a tőkepiaci befektetőknek meg kell barátkozniuk, ha felkészülten...
dec. 23
15:27
Képzett lázadók: ők tüntettek a kormány ellen (ATV)
A mostani tüntetések kemény magjának korábban a baloldali pártok és az LMP tetszett leginkább, és egy részüket a Milla, illetve a Hallgatói Hálózat vezette be az utcai ribillió rejtelmeibe. És nincs sok közük sem a Jobbikhoz, sem a Fideszhez.
dec. 23
15:29
Megdőlt a fővárosi melegrekord (ATV)
Megdőlt a fővárosi napi melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden délután az MTI-vel.
dec. 23
15:33
Iskola mellé épített házat a pedofil (BorsOnline)
Nem véletlenül építkezett egy általános iskola tőszomszédságába egy pedofil férfi: saját ablakából tudta meglesni a kiskorúakat.
dec. 23
15:33
Sandra szabad lesz (Metropol)
Szabadon engednek egy jogtalanul fogva tartott orángutánt.
dec. 23
15:33
Fejlesztjük a magyar Gripeneket (444.hu)
- írta közleményében a Honvédelmi Minisztérium. A tárca a Svéd Királyság Védelmi Biztonsági Export Ügynökségével állapodott meg a fejlesztésről, melynek során a Gripenek országhatáron túli földi műszaki kiszolgálásához és karbantartásához szükséges eszközöket szerezzük be, ami lehetővé teszi, hogy a vadászgépek külföldre … Folytatás
dec. 23
15:35
Egy hét kép - 2014. 12. 16. - 23. (Metropol)
Egy hét fotókban elbeszélve a képgalériában.
dec. 23
15:39
Vaskos meglepetés: ekkora növekedésre senki sem számított - kilőtt a dollár (Privátbankár)
A várakozásokat lényegesen meghaladó tempóban, 5 százalékkal nőtt az Egyesült Államok gazdasága a harmadik negyedévben.
dec. 23
15:39
Ismét látogatható a Pilis nagy része (Infostart)
Ismét látogatható a Pilis, a Visegrádi- és a Budai-hegység, valamint a Gödöllői-dombság turistaútjainak nagy része, azonban továbbra is tilos és veszélyes letérni a turistautakról a jégkárral érintett erdőkben - tájékoztatta a Pilisi Parkerdő Zrt. kedden az MTI-t.
dec. 23
15:39
A Tesco és az Auchan után kisebb üzleteket is elérhet a szigorítás (Metropol)
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága keddi ülésén több módosítást javasolt az Áder János köztársasági elnök által visszaküldött törvényekhez.
dec. 23
15:41
Változtatott az országgyűlés az Áder által visszadobott törvényen (Metropol)
A kisebb árbevételű üzleteket is érintheti a napi fogyasztási cikkek árusításának tilalma, ha nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.
dec. 23
15:42
Összetévesztette a gázt a fékkel a bácsi (Blikk)
dec. 23
15:42
Megdőlt a fővárosi melegrekord (Alternatív Energia)
1989-ben volt a legmelegebb, akkor 12,1 Celsius-fokot mértek.
dec. 23
15:44
Öt év börtönre ítélték a milliárost (Blikk)
dec. 23
15:45
A kormány előbbre hozná a multik kivégzését (Portfolio)
Szigorúbb szabályokkal reagál kormánypárt arra, hogy Áder János visszadobta a kiskereskedelmi szegmenset sújtó, nemrég elfogadott új törvényeket - értesült a HVG. A lap értesülései szerint a...
dec. 23
15:45
Pontosították a plázastop részletszabályait (ATV)
Az Országgyűlés Áder János köztársasági elnök aggályaira reagálva több ponton módosította azokat az engedélyezési részletszabályokat, amelyeket a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek építésénél, bővítésénél kell alkalmazni.
dec. 23
15:45
Van olyan platform, ahol az Arsenal a népszerűbb mint a többi sztárcsapat! (Sport365)
A Premier League-ben szereplő klubok közül elsőként az Arsenal Twitter-oldala érte el az ötmillió követőt.
dec. 23
15:48
Amerikai cég vásárolná meg a román Astra biztosítót (ProfitLine)
Az amerikai Liberty Mutual Insurance társaság vásárolná meg a magyarországi leányvállalattal is rendelkező román Astra biztosítót - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel.
dec. 23
15:51
Hoppá: megdőlt a fővárosi melegrekord (BorsOnline)
Megdőlt a fővárosi napi melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden délután az MTI-vel.
dec. 23
15:51
Czeizel Endre máris 12 kilót hízott! (Blikk)
A népszerű genetikus-professzor hetekkel ezelőtt még ő maga is meg volt arról győződve, hogy legyőzte szervezetét a leukémia. Emlékezhetünk rá, hogy az elismert orvos még a nyilvánosságtól is elköszönt egy sajtótájékoztató keretében. Akkor maszkot viselt, és már a mozgás is nehezére esett – írja a Kiskegyed.hu
dec. 23
15:53
Megdőlt a melegrekord Budapesten (Blikk)
Budapest – Ilyen meleg sosem volt még december 23-án Budapesten, mint kedden!
dec. 23
15:57
Áder visszadobta, válaszul az Országgyűlés most még több boltot megszorongat (Privátbankár)
Áder János köztársasági elnök a múlt héten megfontolásra visszaküldött a parlamentnek két előterjesztést. Az Országgyűlés ma rendkívüli ülésen ezekről úgy döntött, hogy a kisebb árbevételű üzleteket is érinthet már 2017-től a napi fogyasztási cikkek árusításának tilalma, ha nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben. A plázaépítési tilalom részletszabályait is módosították.
dec. 23
15:57
A HM megállapodást kötött a Gripen vadászgépek fejlesztésére (Infostart)
A Honvédelmi Minisztérium (HM) megállapodást kötött a Gripen vadászgépek fejlesztésére - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
dec. 23
15:57
Bulgáriában és Romániában is teniszező lett az év sportolója (Infostart)
Bulgáriában a Wimbledonban elődöntős Grigor Dimitrov, Romániában pedig a Roland Garroson finalista Simona Halep lett az idei év sportolója.
dec. 23
15:57
Megdőlt a fővárosi melegrekord (Metropol)
Mostanáig 1989-ben volt a legmelegebb december 23-án.
dec. 23
15:59
Kisebb árbevételű üzleteket is sújthat értékesítési tilalom (Infostart)
Az Országgyűlés keddi döntése alapján kisebb árbevételű üzleteket is érinthet - már 2017-től - a napi fogyasztási cikkek árusításának tilalma, ha nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.
dec. 23
16:00
Fejlesztik a Gripeneket (Blikk)
dec. 23
16:01
Pontosította a plázaépítési tilalom részletszabályait a parlament (Infostart)
Az Országgyűlés Áder János köztársasági elnök aggályaira reagálva több ponton módosította azokat az engedélyezési részletszabályokat, amelyeket a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek építésénél, bővítésénél kell alkalmazni.
dec. 23
16:02
Betiltották a szépségkirálynő-választásokat (Blikk)
dec. 23
16:03
Ünnepi és hétvégi műsor az InfoRádióban - Arénák (Infostart)
Az adventi felkészülés összehangolható az ajándékok utáni "rohangálással" - mondja Frész Attila Timóteus, a szentendrei Ferences Gimnázium igazgatója, aki arról is beszél az InfoRádióban, hogy a modern ember miként találhatja meg a hit lényegét, a szeretetet. Hallhatják Pál Ferencet is, aki azt mondja, az ünnepnek az a titka, hogy mélysége, tartalma és jelentősége legyen, és aki ezt át tudja élni,…
dec. 23
16:03
Megölték a francia turistát lefejező terrorcsoport vezetőjét (hirado.hu)
Az algériai hadsereg megölte annak a helyi terrorcsoportnak a vezetőjét, amely szeptemberben elrabolt és lefejezett egy francia turistát.
dec. 23
16:03
Kisebb árbevételű üzleteket is sújthat értékesítési tilalom (ATV)
Az Országgyűlés keddi döntése alapján kisebb árbevételű üzleteket is érinthet - már 2017-től - a napi fogyasztási cikkek árusításának tilalma, ha nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.
dec. 23
16:04
Lemondott a görög focielnök (Blikk)
dec. 23
16:05
25 éve nem volt ilyen enyhe idő Budapesten (hirado.hu)
Megdőlt a fővárosi melegrekord.
dec. 23
16:06
A magyar katonák kimaxolták a karácsonyi videó műfaját (444.hu)
A 2. szakasz üzent Koszovóból, hogy nemsokára megeszik a töltött káposztát. Addig is ökörködtek egy jót a táborban.
dec. 23
16:07
Pontosította a plázastop részleteit a parlament (hirado.hu)
Az Országgyűlés több ponton módosította az engedélyezési szabályokat.
dec. 23
16:08
Hullát találtak Venice Beach-en (444.hu)
Igen, ez a hír pont úgy kezdődik, mint Ray Bradbury egyik legjobb regénye, a Death is a lonely business. Csak nem úgy folytatódik. Itt ugyanis egy 61 éves férfit találtak a parton. A halottkém szerint fulladás okozta a halálát. Korábban … Folytatás
dec. 23
16:09
Még sosem látta ilyen mellekkel Lady Gagát (BorsOnline)
Hogy szexi vagy sem, az ízlés kérdése, de lefogadjuk, a fotósok több imát is elmormoltak a bajszuk alatt annak érdekében, hogy pattanjon el a cérna Lady GaGa ruháján.
dec. 23
16:09
Popsit villantott a szexi Ariana Grande - fotó! (Blikk)
Miami - Szexi karácsonyi szerelést öltött Ariana Grande (21).
dec. 23
16:09
Megugrott az amerikai GDP a harmadik negyedévben. (hirado.hu)
A bruttó hazai termék (GDP) éves alapon 5 százalékkal emelkedett.
dec. 23
16:11
Ez a pasi Szabó Zsófi ajándéka! (Blikk)
Budapest – Szabó Zsófi (26) már megkapta a karácsonyi ajándékát. A gyönyörű színésznő, az X-Faktor háttérműsorának vezetője együtt tölti az ünnepeket külföldön élő testvérével, aki a napokban hazaérkezett.
dec. 23
16:11
Csökkent a tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya Amerikában (hirado.hu)
Ez az amerikai gazdaság lassulására utalhat.
dec. 23
16:13
Így változik a boltokat érintő értékesítési tilalom (hirado.hu)
Kisebb árbevételű üzleteket is érinthet - már 2017-től - a napi fogyasztási cikkek árusításának tilalma, ha nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.
dec. 23
16:15
Csak semmi pánik! (Blikk)
Hiába is számolgatunk, elfogytak a napok, nyakunkon az ünnep. Már csak néhány apró simítás hiányozna, de lágy lett a tortakrém, kiborult a szőnyegre a kávé, ráadásul az ételeink is kihűlnek, mire a család asztalhoz ül.

Keresés