Akár negatív is lehet hazánk 2014. évi tőkevonzása: a nagy beruházások elmaradtak, egyedül a bankok és a biztosítók öntik leánycégeikbe a veszteségeket ellensúlyozó tőkét. Mindez a Világgazdaság szerint újfent azt bizonyítja, hogy a beruházásokat csak az uniós pénzekből megvalósított állami beruházások tartják kielégítő szinten.
Két rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés; az egyiket az MSZP, a másikat a Fidesz kezdeményezte. Előbbi az útdíj ügyében lenne, de a Fidesz távolmaradása miatt valószínűleg nem lesz meg a határozatképesség. A délutáni ülésen az államfő által megfontolásra visszaküldött két törvény módosítását is megvitatják a képviselők.
Januártól a korábbinál sokkal több kérdést tartalmazó kérdésbankból kapnak feladatokat a KRESZ-vizsgát letenni szándékozók, valamint a vizsgakérdések tartalma is megújul, igazodva a korszerű technológiai feltételekhez - közölte Érsek István, a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal vezetője hétfőn egy budapesti sajtóbeszélgetésen.
Gyurcsány Ferenc szerint pontatlanok azok az információk, hogy ő, Paul Lendvai és André Goodfriend egy pénteki konferencián azt latolgatták, milyen lehetne egy Orbán Viktor nélküli kormányzás a Fidesz-KDNP részvételével. Minderről több jobboldali újságban és portálon jelentek meg információk, sőt Bencsik András Facebook-oldalán hívta fel a miniszterelnök elleni puccs veszélyére a figyelmet. A…
A Ház reggel 8 órától a szocialisták kezdeményezésére ült össze, ám a kormánypárti képviselők nem jelentek meg, így nem tudták elfogadni a napirendet, ezért csak napirenden kívüli felszólalások hangozhattak el. Az ülésnek háromnegyed 9 előtt vége is lett. A képviselők a déltől kezdődő második ülésen az Áder János köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött javaslatokat, vagyis a…
Az ismert legmasszívabb galaxishalmaz tömegét állapították meg az amerikai röntgencsillagászati műhold, a Chandra segítségével, a kutatásról az Astrophysical Journal következő számában jelenik meg tanulmány.
A magyar felnőtt társadalom médiafogyasztásában továbbra is a televízió-használat számít elsődlegesnek, de nőtt az online tartalmak fogyasztásának mennyisége és az internetezésre alkalmas eszközök használata is 2014-ben - derült ki a magyar lakosság médiafogyasztási szokásait és infokommunikációseszköz-ellátottságát vizsgáló felmérésből, amelyet a Kutatópont végzett.
Megműtötték az első vajdasági gyereket a Rotary klubok által létrehozott Gift of Life – Ajándékozz életet! programban, a 12 esztendős magyarkanizsai Szalai Viktor az aortaszűkület miatt végrehajtott operációt követően elhagyhatta a Szegedi Tudományegyetem gyermekgyógyászati klinikáját.
Észak-Korea internetkimaradásokkal küszködik a hét vége óta – ezt mondta hétfőn egy amerikai számítógépes szakértő, aki szerint az ország internetelérése lényegében "teljesen leállt". A Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium hétfőn nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a történtekért az Egyesült Államok-e a felelős.
Átlagosan 275 millió forintot fizet ki az állam évente a tévesen elítéltek, illetve az alaptalanul fogva tartottak kártalanítására – írja a keddi Magyar Nemzet az Igazságügyi Minisztérium adataira hivatkozva.
A magyar felnőtt társadalom médiafogyasztásában továbbra is a televízió-használat számít elsődlegesnek, de nőtt az online tartalmak fogyasztásának mennyisége és az internetezésre alkalmas eszközök használata is 2014-ben - derült ki a magyar lakosság médiafogyasztási szokásait és infokommunikációseszköz-ellátottságát vizsgáló felmérésből, amelyet a Kutatópont végzett.
Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a nők munkanélkülisége idén a többi uniós tagállamhoz képest - közölte a kormányszóvivő Budapesten a Richter Gedeon Nyrt.-nél, a munkahelyvédelmi akciótervről tartott sajtótájékoztatón.
Egy kormányzati stratégiát felvázoló munkaanyag került nyilvánosságra, amely tartalmaz az egészségügyről tartalmaz olyan megállapításokat, mint hogy hat évfolyamnyi orvos tűnt el a rendszerből, az ellátáshoz való hozzáférésben komoly különbségek vannak, írja a Napi.hu.
Ezekben a napokban sokszorosára nőtt a lakáshitelt felvevők száma - írta a Magyar Nemzet. A Népszabadság arról számol be, hogy egy OECD-jelentés szerint a vizsgált uniós tagországok közül Magyarországon csökkent leginkább a szociális kiadások aránya.
A Chelsea 2-0-ra győzött a Stoke City ellen az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén, helyreállítva ezzel hárompontos előnyét a Premier Legue tabellájának élén.
Sok magánszemély foglalkozik manapság devizakereskedéssel, kihasználva az internet adta „pénzügyi lehetőségeket” is. Ugyan az ehhez kapcsolódó adó megállapításának és befizetésének határideje 2015. május 20-a, mivel a magánszemélyek devizakereskedéssel kapcsolatos számláit 2014. december 31-én lezárják, érdemes már most tisztában lenni az adózási következményekkel.
Ebben az évben 5 hosszú hétvégével tervezhettek a munkavállalók és a munkaadók. Az utolsó éppen szerdán, 24-ével kezdődik: vasárnapig gyakorlatilag 5 napon át ünnepelhetjük a karácsonyt. Újév is hosszú hétvégével indul. Vagyis megváltozott munka- és nyitvatartási renddel kell számolnia mindazoknak, akik ügyet akarnak intézni a következő majdnem két hétben.
Átlagosan ennyit fizet az állam évente a tévesen elítéltek és az alaptalanul fogva tartottak kártalanítására. Az elmúlt 5 év adatai szerint a legkevesebbet, 205 millió forintot 2010-ben, a legtöbbet, 324 millió forintot 2012-ben és 320 millió forintot 2013-ban kellett kártérítésre fordítani … Folytatás