A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,79 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel 16 540,49 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma alacsony volt, mindössze 3,3 milliárd forintot ért el, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Kövér László házelnök szeretné, ha a Fideszen belüli kommunikáció visszatérne a régi mederbe, senki nem táplálna felesleges bizalmatlanságot a másikkal szemben, és senki nem gyanúsítaná meg a másikat olyan szándékkal, amely nem létezik.
Az afgán hadsereg offenzívát indított a tálibok ellen a pakisztáni határ közelében fekvő Kunár tartományban - jelentette be a kabuli kormány hétfőn, néhány nappal az után, hogy az iszlamista fegyveresek 149 embert - közöttük 133 iskolást - mészároltak le a pakisztáni Pesavarban.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden levelet küld az Egyesült Államok külügyminisztériumához André Goodfriend, a budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivője diplomáciai mentességének felfüggesztéséről - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-t.
Az ingatag külső fizetési helyzet miatt jelentős az esélye annak, hogy Ukrajna jövőre kötvényadósságai átstrukturálására kényszerül - áll a Moody's Investors Service hétfőn Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
Kövér László házelnök szeretné, ha a Fideszen belüli kommunikáció visszatérne a régi mederbe, senki nem táplálna felesleges bizalmatlanságot a másikkal szemben, és senki nem gyanúsítaná meg a másikat olyan szándékkal, amely nem létezik.
Gigantikus halat akasztott meg apró kajakjában egy 33 éves pecás. Joel Abrahamsson egy 566 kilogrammos grönlandi cápát fogott a norvég vizeken, az Andørja-sziget partjainál. Ez világrekord.
Energetikai együttműködésről tárgyalt a külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában. A budapesti amerikai ügyvivő diplomáciai mentességének felfüggesztését kéri a washingtoni külügyminisztériumtól a magyar tárcavezető.
Végéhez közeledik a roham a fenyőárusoknál. Az InfoRádió által megkérdezett kertészet vezetője szerint a múlt hét közepéig a földlabdás fenyőből vásárolták a legtöbbet az emberek, de a karácsony előtti napokban a vágott fenyő, azon belül is a kisebbek a népszerűek.
Szerdán és pénteken Minszkben fog tanácskozni a kelet-ukrajnai válság rendezésére létrehozott, Ukrajna, Oroszország és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoport.
Tízen megsérültek, amikor egy autós furgonjával belehajtott a tömegbe a nyugat-franciaországi Nantes belvárosában a karácsonyi vásárban hétfő este - közölték a hatóságok, de egy helyi lap szerint merénylet történt, mert a sofőr Allah nevét kiabálta.
Szerdán és pénteken Minszkben fog tanácskozni a kelet-ukrajnai válság rendezésére létrehozott, Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló összekötő csoport - tudatta hétfőn a kijevi államfői hivatal.
Mintegy 17 500-an vonultak utcára hétfőn Drezdában, a bevándorlás és a menedékjog korlátozását, valamint a társadalom iszlamizálódásának megakadályozását követelve.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A gazdasági növekedés dinamikájának lassulásával, és egy százalék alatti inflációval számol jövőre a K&H és a Buda-Cash makroelemzője, akik szerint 2015-ben sem drasztikus forintgyengülés, sem jelentősebb erősödés nem várható.
Megérkezett a csehországi Skoda-konszern által gyártott harmincegyedik új villamos is Miskolcra hétfő este, ezzel teljessé vált a borsodi megyeszékhely új villamosflottája, amely hamarosan leváltja a régit. A város önkormányzata zömmel uniós forrásból fejlesztette a villamosközlekedést.
Mintegy 17 500-an vonultak utcára hétfőn Drezdában, a bevándorlás és a menedékjog korlátozását, valamint a társadalom állítólagos iszlamizálódásának megakadályozását követelve.
Százezer ember teljes "genetikai térképét" készítik el a következő három évben a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) kezdeményezésére, a program a daganatképződés és a ritka genetikai kórképek mechanizmusának jobb megismerését, valamint új diagnosztikai tesztek és gyógyszerek kifejlesztését célozza.
Munkáltatással összefüggésben elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó adócsalással gyanúsítja a tunéziai Ali Ben Hamrounit, a 2013 augusztusában fizetésképtelenné vált Best Reisen és Medina Tours utazási irodák tulajdonos-ügyvezetőjét a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága – értesült a privatkopo.hu.
Tízen megsérültek, amikor egy autós furgonjával belehajtott a tömegbe a nyugat-franciaországi Nantes belvárosában a karácsonyi vásárban hétfő este - közölték a hatóságok, de egy helyi lap szerint merénylet történt, mert a sofőr Allah nevét kiabálta.
Tudta, hogy a sertések akár fél óráig is élvezhetnek? És hogy már az anyaméhben önkielégít az ember? Ha nem, akkor most itt egy hiánypótló összeállítás az orgazmus világnapja alkalmából.
Tízen megsérültek, amikor egy autós furgonjával belehajtott a tömegbe a nyugat-franciaországi Nantes belvárosában a karácsonyi vásárban hétfő este - közölték a hatóságok, de egy helyi lap szerint merénylet történt, mert a sofőr Allah nevét kiabálta.
Az egész ország leszakadt a netről. Ez vajon a beígért amerikai válaszcsapás? Vagy a kínaiak zárták el a csapot? Vagy csak elromlott valami? Megannyi kérdés!
Miközben mindannyian tudjuk, hogy a karácsony a szeretetről és nem az ajándékozásról szól, legtöbben mégis izgatottan várjuk a fa alá bekerülő ajándékokat, amelyek felidézik, vagy éppen táplálják gyerekkori izgalmainkat. De mi van akkor, ha már nem tudunk mit kezdeni a pénzzel? Van egy ötletünk.
Az Audi mostanában elég sok újdonsággal szolgált, mint a vadonatúj Q7, az RS3 vagy éppen a Prologue tanulmány. Ezúttal középkategóriás kupéjuk került sorra, azonban egyelőre még nem az új generációt, csupán egy limitált szériát köszönthetünk, mely a legvadabb, RS5 változatra épül, és a Sport Edition nevet viseli.