2014. december 22. hétfő

dec. 22
18:42
Megállapították a legmasszívabb galaxishalmaz tömegét (444.hu)
Nehéz.
dec. 22
18:44
Traktorral az Északi-sarkra (Blikk)
dec. 22
18:44
Gyárlátogatáson járt a kínai Nemzetközi Rádió a Magyar Rádiónál (444.hu)
Utóbbi pedig közleményt adott ki a testvéries légkörben zajló, baráti hangulatú látogatásról, ahol a közmédia jelenlegi állapotáról és jövőbeli terveiről is tájékoztatták a kínai elvtársakat.
dec. 22
18:45
Változnak a táppénzes szabályok (hirado.hu)
Az egészségügyi államtitkár szerint azok járnak majd jobban az új számítási móddal, akiknek az elmúlt egy évben emelkedett a fizetése.
dec. 22
18:45
Tejfeltorony – Citroen C4 Cactus e-HDi 90 ETG6 teszt (Auto Pult)
Határozott elképzelésem volt arról, hogy milyen lesz. Erősen hittem abban, hogy a franciák akárhogy próbálnak a külsővel meghökkenteni, nem tudnak majd kijátszani. Mégis sikerült szinte minden várakozásomra rácáfolniuk. Persze akkor még nem sejtettem, hogy hiába került a Cactus már egy ideje szériagyártásba, mégis vérbeli tanulmányautó maradt a lemezek mögött is tele érdekes részlettel.
dec. 22
18:47
A Berlinalén lesz a nemzetközi premierje A szürke ötven árnyalatának (hirado.hu)
A 65. berlini nemzetközi filmfesztiválon lesz a nemzetközi premierje A szürke ötven árnyalata című könyvsikerből készült filmnek.
dec. 22
18:49
Bíróság elé áll Krisztina spanyol hercegnő (hirado.hu)
Ez az első eset, hogy a spanyol királyi család egy tagját arra kötelezik, jelenjen meg egy bíróság előtt.
dec. 22
18:51
A 35 éves védő nem viccelt, 40 évesen is játszana (Sport365)
Fittnek érzi magát és akár negyvenéves koráig is játszana Tim Cahill, minden idők legeredményesebb ausztrál labdarúgója.
dec. 22
18:51
Mabisz: az ittas vezető fizet a biztosítónak (hirado.hu)
Az alkoholos befolyásoltság alatt okozott baleset miatti kárt az autósnak meg kell térítenie a biztosító részére - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.
dec. 22
18:53
Kína vezető szexológusa transznemű férfival él együtt (hirado.hu)
A hír élénk vitát váltott ki Kínában.
dec. 22
18:54
Megverte mamáját, mert nem jelölte vissza Facebookon (BorsOnline)
Sok mindenen lehet veszekedni, de egy amerikai nő egészen meglepő indokból pofozta meg nagymamáját. A szegény mama bűne annyi volt, hogy nem jelölte vissza ismerősnek kisunokáját.
dec. 22
18:54
Snowden miatt bűnözők inaltak el (Blikk)
London — Bajban van a brit kémelhárítás és a bűnüldöző szervezetek.
dec. 22
18:54
Súlyos orosz recessziót okoz a rubel és az olajár egyidejű zuhanása (ProfitLine)
Az orosz gazdaság várhatóan már a jövő év elején súlyos recesszióba süllyed a rubel meredek gyengülése és az olajárak egyidejű zuhanása miatt - jósolták hétfői előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.
dec. 22
18:57
Futva és evezve akarja megkerülni a földet egy francia férfi (Infostart)
Gyermekkori álma megvalósítására készül egy 61 éves francia férfi: Serge Girard hosszútávfutó 45 ezer kilométert akar megtenni a világ körül futva és evezve.
dec. 22
18:57
Juhász Gábor és Kuhárszky Zoltán a két teniszkapitány (Infostart)
A jövőben Juhász Gábor irányítja a női tenisz Fed Kupa-csapatot, Kuhárszky Zoltán pedig a férfi Davis Kupa-válogatottat - közölte a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) hétfőn a honlapján.
dec. 22
19:00
Börtön egy pécsi katolikus papnak (Kripto Akadémia)
Az ítélet ellen fellebbeztek a felek, az eljárás a Kúrián folytatódik.
dec. 22
19:00
Többet tévéznek, mint interneteznek a magyarok (Blikk)
dec. 22
19:03
Világháborús robbanótesteket találtak Karácsondon (hirado.hu)
Befejezték a munkát a Magyar Honvédség tűzszerészei a Heves megyei Karácsondon, ahol több világháborús robbanótest került elő hétfő délután.
dec. 22
19:09
Többen tévéznek, mint interneteznek (Metropol)
A magyar felnőtt társadalom médiafogyasztásában továbbra is a televízió-használat számít elsődlegesnek.
dec. 22
19:09
Itthon: karácsonyi hidegfront lehűléssel (Síelők)
A fehér karácsony sajnos idén is elmarad, inkább tavaszias lesz az időjárás. Péntektől azonban jelentős lehűlésre számíthatunk az egész országban, amelynél már valószínűleg be lehet indítani a hóágyúkat. Eplény már jelezte, hogy vasárnap nyitna, de szilveszterre a többi síterep is behavazhat 1-2 pályát.
dec. 22
19:12
Így mentették meg a haldokló asszony karácsonyát (BorsOnline)
Michelle Goodhallnak alig öt hónapja van hátra életéből egy súlyos betegség miatt. A nőhöz nemrégiben betörtek és a temetésére félretett pénzt is ellopták, de hála jóságos embertársainak, mégsem lesz szomorú utolsó karácsonya.
dec. 22
19:12
Mónikáéknak nem sikerült, ami másnak igen (Blikk)
Budapest — Öt éve nem tud megegyezni a közös ingatlanon Erdélyi Mónika (47) és volt párja, Mukli Gyula. Az érdi házat így most a bíróság utasítására kényszerárverésre bocsátják, ami azt jelenti, hogy a vételár is jócskán elmarad majd a korábban várttól.
dec. 22
19:15
Muhammad Ali jobban van (Infostart)
Sokkal jobban van Muhammad Ali, az amerikai bokszlegenda, akit szombaton tüdőgyulladással vittek kórházba Louisville-ben.
dec. 22
19:15
Az RTL nem tud leszállni a hazaárulózó pécsi fideszesről (444.hu)
Fodor Ibolya a tévések elől menekülőben többször lefulladt.
dec. 22
19:17
A közpénzek transzparens felhasználásáról egyeztetne a civilekkel a Miniszterelnökség (444.hu)
:-DDDDDDDDD (Via Országos Sajtószolgálat)
dec. 22
19:18
Muhammad Ali jobban van (Blikk)
dec. 22
19:18
Mindenki összeesküdött ellenük (Alternatív Energia)
Kikéri a külügy André Goodfriendet, aki a kormányoldal szerint Orbán elleni puccsra készül.
dec. 22
19:19
Óvodában találtak robbanótesteket Karácsondon (444.hu)
A polgármesteri hivatal és egy óvoda udvaráról kerültek elő világháborús robbanótestek. Találtak német repeszgránátot, egy 36-os mintájú Vécsey-kézigránátot és két gyalogsági lőszert is. A környéket 150 méter sugarú körben lezárták, 12 családi házat és több intézményt ki kellett üríteni. (MTI)
dec. 22
19:20
Megújulnak a KRESZ-vizsgakérdések (Blikk)
dec. 22
19:21
A tévénézés még vezet az internetezés előtt Magyarországon (hirado.hu)
A magyar felnőtt társadalom médiafogyasztásában továbbra is a televízió-használat számít elsődlegesnek, de nőtt az online tartalmak fogyasztásának mennyisége és az internetezésre alkalmas eszközök használata is 2014-ben.
dec. 22
19:21
Sokkal jobban van már Muhammad Ali (ATV)
Sokkal jobban van Muhammad Ali, az amerikai bokszlegenda, akit szombaton tüdőgyulladással vittek kórházba Louisville-ben.
dec. 22
19:21
Karrier: Ronaldo a klubfoci ásza (Agroinform)
A portugál az egyetlen játékos a világon, aki két különböző klubbal is megnyert mindent, amit csak lehet.
dec. 22
19:21
Egy magyar üvegművész szobrát vette meg Elton John (444.hu)
A brit zenész szereti az üveget. Gáspár György egy, a fukusimai atomkatasztrófa ihlette üvegszobrát, az Uranium II.-t vette meg az Uranium sorozatból többmillió forintért egy londoni galériában. (Via RTL Híradó)
dec. 22
19:23
Civilekkel egyeztetett a kormány a közpénzek átlátható felhasználásáról (hirado.hu)
A Miniszterelnökség három havi rendszerességgel folytatni kívánja az informális egyeztetéseket.
dec. 22
19:24
Kizárt, hogy lemondjon a bajnokságban bűngyenge Dortmund edzője (Sport365)
Kategorikusan kizárja, hogy lemondjon posztjáról Jürgen Klopp, a német labdarúgó-bajnokságot katasztrofálisan kezdő Borussia Dortmund vezetőedzője.
dec. 22
19:27
Jó hangulatban kezdődött a hét a BÉT-en (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,79 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel 16 540,49 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma alacsony volt, mindössze 3,3 milliárd forintot ért el, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
dec. 22
19:29
Csökkent a használt lakás eladások száma az Egyesült Államokban novemberben (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban kevesebb használt lakást értékesítettek novemberben előző havinál és a vártnál is - közölte az amerikai ingatlanforgalmazók szövetsége, a National Association of Realtors (NAR) hétfőn.
dec. 22
19:30
Dupla defekt miatt rekedt a semmi közepén Aleska (Blikk)
Harta — Aleska Diamondnak (26) horrorfilmbe illő kalandban volt része, ugyanis egyik éjszaka kétszeres defektet kapott egy elhagyatott úton.
dec. 22
19:30
Lelőtték a maláj utasszállítót? (Blikk)
Párizs – Terrortámadástól tartottak az amerikaiak, ezért lelőtték a maláj gépet?
dec. 22
19:32
Kató néni összeállt Dévényi Tibi bácsival (Blikk)
Budapest — Falugyűlésen jött össze Kató néni és Tibi bá, innentől kezdve együtt folytatják.
dec. 22
19:33
Moody's: Ukrajna jövőre adósságátrendezésre kényszerülhet (Infostart)
Az ingatag külső fizetési helyzet miatt jelentős az esélye annak, hogy Ukrajna jövőre kötvényadósságai átstrukturálására kényszerül - áll a Moody's Investors Service hétfőn Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
dec. 22
19:33
Hosszú Katinka: bajai halászlé lesz az ünnepi menü (Infostart)
Baján tölti a karácsonyi ünnepeket az Év női sportolója, Hosszú Katinka. A többszörös világbajnok úszó az utolsó pillanatban szerzi be az ajándékokat és a karácsonyi menüben nem tartja a diétát - árulta el a múlt héten az InfoRádióban.
dec. 22
19:33
Civilekkel egyeztetettek a közpénzekről (Metropol)
A meghívott szervezetek mellett más, a kormánnyal több kérdésben vitában álló szervezet is megjelent az egyeztetésen.
dec. 22
19:34
Cuki Esernyőmadár lett Erdélyi Tímea (Blikk)
Budapest — Esernyőmadár nem létezik, kizárólag Csukás István mesevilágában – na meg a Játékszín új előadásában, ahol Erdélyi Tímea (31) alakítja a fura szerzetet.
dec. 22
19:36
Elhunyt Joe Cocker (Blikk)
London – Hosszantartó súlyos betegség után elhunyt Joe Cocker (†70). A brit-amerikai énekes tüdőrákban szenvedett.
dec. 22
19:36
Félrevezette a tűzoltókat, elzárásra ítélték (Blikk)
dec. 22
19:39
Erdogan: hazaárulás a fogamzásgátlás (hirado.hu)
Hazaárulásnak nevezte a fogamzásgátló szerek használatát a török államfő - jelentette hétfőn a helyi média.
dec. 22
19:39
Előre szólt a New York-i gyilkos, hogy megöl két rendőrt (ATV)
Újabb rendőrgyilkosság az Egyesült Államokban: ezúttal Floridában végeztek egy intézkedő rendőrrel. Közben az is kiderült: korábban 19-szer volt letartóztatva az a férfi, aki vasárnap kivégzett két rendőrt New York-ban. Édesanyja szerint nehéz gyerekkora volt, ezért gyakran volt erőszakos másokkal, és több öngyilkossági kísérlete is volt.
dec. 22
19:41
Félrevezette a tűzoltókat: elzárásra ítélték (hirado.hu)
A férfit telefonon egy nem létező tűzhöz riasztotta a hatóságot.
dec. 22
19:43
Kisorsolták a világ legtöbbet fizető lottójának nyerteseit Spanyolországban (hirado.hu)
Több mint 700 milliárd forintnak megfelelő összeget osztottak szét a világ legrégibb és legtöbbet fizető lottójátékán, amelynek sorsolását hétfőn rendezték Spanyolországban.

Keresés