Az áfatörvény változásai alapvetően jogharmonizációs kötelezettségek teljesítéséből és egyes adminisztratív szabályok pontosításából épülnek fel, amelyek fő célja az áfacsalások elleni további küzdelem.
Szomáliai iszlamista szélsőségesek meggyilkoltak 36 bányászt Kenya Szomáliával szomszédos északi részén, több bányászt pedig elhurcoltak - közölték kedden hivatalosan.
Oroszországnak a Déli Áramlattal kapcsolatban hozott döntése után további lehetőségek után kell nézni, hogy Magyarország biztonságos energiaellátását hosszú távon meg lehessen oldani - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva.
A BMW úgynevezett plug-in hibrid változatok bevezetését tervezi a főbb modelljeinek az esetében. A 3-as BMW-ből már be is mutattak egy prototípust, de várhatóan az X5 modellből is megjelenik hasonló változat. A plug-in hibrid modellek hálózatról is tölthetők. A bemutatott koncepció 35 kilométert képes megtenni elektromos meghajtással.
Oroszországnak a Déli Áramlattal kapcsolatban hozott döntése után további lehetőségek után kell nézni, hogy Magyarország biztonságos energiaellátását hosszú távon meg lehessen oldani - mondta el...
A jövő évi Art.-változások legnagyobb részét a fuvarozási szektort érintő új adminisztrációs szabályrendszer teszi ki, de fontos változások lépnek életbe a jogviszonyok adóeljárás-beli minősítésével, illetve az adó feltételes megállapításával kapcsolatban is.
Oroszországnak a Déli Áramlattal kapcsolatban hozott döntése után további lehetőségek után kell nézni, hogy Magyarország biztonságos energiaellátását hosszú távon meg lehessen oldani - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek nyilatkozva.
Az Országgyűlés kedden véglegesítette a költségvetési bizottság azon korábbi javaslatait, amelyeknek eredményeként az idei büdzsé kiadásai és így hiánya is mintegy 15 milliárd forinttal növekedhet. A...
Én stresszelek, te stresszelsz, ő stresszel. Valóban stresszelünk? Kutatások százai támasztják alá, hogy a stresszel foglalkozni kell, lehet és érdemes! Mindez nem csupán magasröptű értekezés; a Világgazdaság is arról számol be, hogy az Európai Unió tagállamaiban a stressz által okozott gazdasági kár évente átlagosan 136 milliárd euró. A stressz hatásainak következménye a magyar vállalkozásoknak…
A Lotus versenyzője, Romain Grosjean elárulta, több csapattal, köztük a Ferrarival is tárgyalásban állt, mielőtt Sebastian Vettel átigazolása felpezsdítette a versenyzői piacot. Tovább »
Az ónos esőtől vasárnap délután óta folyamatosan nő a jégréteg vastagsága, helyenként öt-nyolc centiméter vastag jégpáncél borítja az ágakat és a fák törzsét. Pest megyében huszonkét településen akadozik az áramellátás,
Hozzávalók: 15 dkg liszt 10 dkg étcsokoládé - minél nagyobb a kakaótartalma, annál jobb 5 dkg cukor 5 dkg vaj 2 db érett banán 1 db tojás 1 kis pohár tejföl - lehetőleg 20%-os 1 csomag sütőpor 1 teáskanál fahéj rum vagy rumaroma (ízlés szerint)
Gomba és kecskesajt. Mi kellhet még egy jó forró levesbe? Elkészítési idő: 45 perc Hozzávalók (4 személyre): 40 deka vegyes erdei gomba (legyen közte vargánya is – ha szárított, akkor előzőleg áztasd be) • olívaolaj • 3 deka vaj • 2 szem mogyoróhagyma • 2 ágacska kakukkfű • 1 gerezd fokhagyma • 1 liter csirkealaplé vagy kockaleves • néhány evőkanál tejföl A pirítóshoz: 8 szelet pirított bagett •…
Pinterest-oldalunkon is összegyűjtöttük a kedvenc farmer-recycling inspirációinkat. Neked is több használt, kopott, kitérdesedett, a legrosszabb helyeken kiszakadt farmernadrágod és/vagy -dzsekid porosodik a szekrényben? Már régóta tervezted, hogy átalakítod őket, de még nem tudod pontosan, mivé? Nos, nekünk egy csomó régóta dédelgetett tervünk van, ami megunt farmerjeinket illeti, és ezekhez…
A Magyar Közút kéri a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek, utazás előtt pedig minden esetben tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról.
Masszív titkosítás a cél a paksi bővítéssel kapcsolatban, Seszták Miklós javaslatában durva dolgok sejlenek fel, úgy, mint az orosz hitel más célú felhasználása – ezt Szél Bernadett mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Csak Pest megyében mintegy 160 ezren maradtak áram nélkül az ónos eső okozta károk miatt. A megrongálódott vezetékek helyreállításán folyamatosan dolgoznak. A rendkívüli időjárás miatt Nagykovácsi megközelíthetetlen, Budapesten a II. és a XII. kerületekben vannak gondok. Kékestetőre és Galyatetőre egyelőre szintén nem lehet eljutni. Tilos látogatni a Pilis, a Budai- és a Visegrádi-hegység erdőit.
Hosszú évek óta lejtőn szánkózik az arany, ráadásul az elmúlt hetekben újabb mélypontra esett a nemesfém árfolyama. Az optimista ember azonban a bajban is meglátja a lehetőségeket, annál is inkább,...
A Fidesz szerint akár adójogi szabályokat is módosítani kell, hogy ösztönözzék a nyugdíjasok munkavállalását a hiányszakmákban - mondta Tuzson Bence kedden Budapesten az Országgyűlésben napirend...
Két hete a parlament előtt fekszik a dohányellátó létrehozásáról szóló törvényjavaslat és eddig egyetlen fideszes módosító érkezett, ami azonban felettébb érdekesnek mondható. A kormánypárti Szűcs...
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint nem szabad ütköztetni a 2022-es téli olimpiát és a katari labdarúgó-világbajnokságot. Jelezte: változatlanul hisz Joseph Blatternek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének, hogy a két csúcsesemény nem fedi majd egymást.
A harmadik legszebb lány lett a manilai Miss Earth világversenyen Sydney van den Bosch – legalábbis a közönség szavazatai alapján. Más kérdés, hogy a jelek szerint ez a legszebb tizenhat közé jutáshoz sem volt elég. A magyar lány cseppet sem bánkódik.
Hiába vesztünk össze mindenkivel az oroszokért, végül nem épül meg a Déli Áramlat - megvan, mennyi gázzal futunk neki a télnek - a tejtermelők még nem döntötték el, hogy tüntetnek-e - komoly fennakadásokat okoz az ónos eső - már tudjuk, mennyibe kerül idén a karácsonyfa
A Déli Áramlattal kapcsolatban hozott orosz döntés után további lehetőségek után kell nézni, hogy Magyarország biztonságos energiaellátását hosszú távon meg lehessen oldani - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek nyilatkozva.
Oroszországnak a Déli Áramlattal kapcsolatban hozott döntése után további lehetőségek után kell nézni, hogy Magyarország biztonságos energiaellátását hosszú távon meg lehessen oldani - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek nyilatkozva.
A magyar kormány hintapolitikájának csúfos és látványos kudarca a Déli Áramlat meghiúsulása. Miközben a kormány az utolsó pillanatig is látványosan és határozottan kiállt a Déli Áramlat mellett, annak meghiúsulása jól mutatja, mennyire hiábavaló volt Orbánék keleti nyitása ezen a fronton is - olvasható a Liberálisok közleményében.
Az amerikai energiaszektorhoz kapcsolódó bóvli kötvényeken belül az olajár esése nem minden instrumentumot viselt meg, a finomítók és csővezetékes szállítócégek kötvényei látványosan...
A felfedezett törekvés reális. Azonban csak az oroszok járnának azzal rosszul, ha más is hozhatna gázt errefelé. Jelenleg 100 - 0-ra vezetnek az oroszok ebben a küzdelemben, nekünk az lenne a jó, ha az amerikaiak 50 - 50-ig feljönnének.
Hungarian swimming star Katinka Hosszu was chosen the best female swimmer of the year by FINA, the international swimming association, in Doha, on Monday evening.