A háztartási mérgezések megelőzésére hívja fel a figyelmet az Országos Kémiai Biztonsági Intézet. A mérgezés miatt kórházba kerülők közül minden tizedik kisgyermek.
Nem törődik bele, hogy a Déli Áramlat csődje után Kijev kulcsszerepet játsszon a nyugati irányú orosz gázszállításban - írta egy lengyel biztonságpolitikai portál.
Kína adott esetben nem fogja megvédeni Észak-Koreát - jelentette ki a kínai hadsereg nyugalmazott tábornoka, a nankingi katonai körzet parancsnok-helyettese a Global Times című napilap kínai nyelvű változatában, a Huancsiu Sipaóban.
Lewis Hamilton a minap egy interjúban azt mondta, most, hogy vége a bajnoki küzdelemnek, már nincs feszültség közte, valamint csapattársa, Nico Rosberg között. Tovább »
Az idén már úgynevezett bónuszvívást is rendeznek a kiemelt versenyeken a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) kongresszusának hétvégi döntése értelmében.
Irodalmi tíz percünkben ma az Amerikaiak a Magyarokért Közhasznú Alapítvány közleményét mutatjuk be. Én nagyon remélem, hogy sikerül nekik minél szélesebb körben pozitívan megítélni Magyarországot, ha már küldetésként fogalmazták meg a kötelék összetartó erejét.
Már csak 4-500 méter felett eshet ónos eső, az ország észak-keleti megyéiben pedig vizes hó. Az Alpokalján szerda reggelig időszakos havazás is lehet. Az előrejelszés szerint estefelé egyre többfele szűnik meg a csapadék, éjszakától már csak elszórtan lehetnek kisebb esők, … Folytatás
18 hónapot kapott egy részeg sofőr, amiért karambolozott egy családi autóval. A benne ülő kisfiú csupán aznap kezdett el járni. JJ már soha többé nem fogja tudni ezt megtenni.
Az Európai Bizottság értesült a Gazprom Déli Áramlattal kapcsolatos döntéséről, de továbbra is kitart a mellett, hogy csak olyan gázvezetékeket lehet építeni a közösség területén, amely összhangban...
Megnyitották a forgalom előtt az M0-st Gödöllővel összekötő M31-es autóutat, amelyet egy napon belül kétszer is le kellett zárni - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd délután az MTI-t.
És erre bizonyság a rengeteg híresség, akiről le se lehet vakarni az őszi-téli divatnak ezt a menő motívumát. A kockás favágóing visszatér és hódít, mint a veszedelem. Lehet kombinálni csíkossal vagy más mintákkal, ékszerekkel, viselhetjük ki- vagy begombolva, meghosszabbítva (azt ingruhának hívják), alatta fehér vagy nyomott mintás pólóval. Nézzük, hogyan hordják ezt a visszatérő darabot…
Jelentősen csökkenti a kormány az önkormányzatok autonómiáját és mozgásterét, mondja a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Gémesi György szerint a jövő évi költségvetés sok esetben a települések alapvető működéséhez szükséges forrásokat sem biztosítja.
Már tavaly is beszámoltunk arról, hogy az ismert és elismert Év Autója cím mellett már hagyománnyá vált a Női Év Autója díj kiosztása is, melyet 15 különböző országból érkező, elismert kolléganők értékelése alapján ítélnek oda.
A megelőzés, változtatás és a megoldáskeresés szándékával állnak a hajléktalan létben élők mellé az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ.
Megszokhattuk már, hogy az autómárkák nem csupán négykerekűekkel próbálnak hódítani: az Alfa Romeo például gitárral, a Mazda pedig fotellal igyekezett felhívni magára a figyelmet, de a legtöbb gyártó kínál ruházati és egyszerű számítástechnikai termékeket is. A legmagasabb szinten azonban minden bizonnyal a Porsche áll, mely saját részleget alakított ki az ilyesfajta tevékenységre, melynek…
A Fekete Péntek, vagyis a Black Friday amerikai hagyománya után most a Adakozó Kedd, a Giving Tuesday is meghonosodni látszik Magyarországon. A ma induló akció után minden kedden hívhatják a 13 600-as telefonszámot a felelős adományozók - mondta el az InfoRádiónak Gelencsér Balázs, az Adakozó Keddet népszerűsítő NIOK Alapítvány igazgatóhelyettese.
1989. december 2. szombat: Kétnaposra tervezett kongresszust kezdett a legnagyobb érdekvédelmi szervezet. Hálaadó istentiszteletet tartott a Hit Gyülekezete elnevezésű keresztény közösség Budapesten, a Vasas Sport Klub Folyondár utcai sportcsarnokában, a Szabad Demokraták Szövetsége népszavazási sikere alkalmából.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1 csapatai a legutóbbi eredményes tesztet követően megállapodtak abban, 2015-ben élesben is bevetésre kerülhet az úgynevezett virtuális biztonsági autós rendszer. Tovább »
240 000 háztartás fizethet kevesebbet a távfűtésért a Főtáv és az Alpiq közös beruházásának köszönhetően. A lakótelepeket összekötő vezetékek kiépítésével létrejön egy egységes dél-budapesti hálózat, amely megteremti a verseny lehetőségét a hőtermelő erőművek között, hatékonyabbá, fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá teszi a fővárosi lakásokban a távhőszolgáltatást.
Oroszország döntése, hogy lemond a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről, csak taktikai húzás - jelentette ki kedden Martin Dimitrov, a bolgár parlament energiaügyi bizottságának elnökhelyettese....
Halálos részecskéket pöfög ki és egy literből több károsanyagot állít elő, mint a benzinmotor. A dízelmotor negatívumai ellenére gazdaságos tulajdonságai miatt mindig is megtűrt hajtáslánc volt, ám a benzinesek fejlődésével úgy tűnik, hogy kora szép lassan leáldozik. Ezúttal pedig már állami szinten is tesznek ezért.
A meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. A hozam csökkent az előző aukción kialakulthoz képest.