Tovább csökkentette, több éves mélypontra mérsékelte az üzemanyagárakat szerdán a Mol Nyrt.: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 9 forinttal, a gázolajét pedig 7 forinttal.
Az Európába visszatérő első olimpiai játékok megrendezését kell Magyarországnak megcéloznia - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Bienerth Gusztáv, a Roland Berger elnöke, a Budapesti Olimpiai Mozgalom egyik alapítója. A BOM támogatója, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint kifizetődhet, hogy itthon már 2002 óta téma a kandidálás lehetősége. Mint elhangzott, egy magyaroszági olimpia…
2015. január 1-jétől kezdődően valamennyi pénztárgép használatra kötelezett olyan adóalany, amely bizonylatadási kötelezettségét online pénztárgéppel történő nyugtaadás helyett számla kibocsátásával teljesíti (ideértve az adatszolgáltatási kötelezettség alól korábban mentesülőket is), köteles a kibocsátott számláiról adatszolgáltatást teljesíteni az adóhatóság felé – írja hírlevelében a Mazars.
Obama elnök a hét végéig aláírja a kongresszus által a elfogadott törvényt, amely újabb gazdasági szankciókat vezet be Oroszország ellen, és növeli az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást.
Az olaj árfolyamának zuhanása és az orosz fizetőeszköz mélyrepülése nem csak az orosz gazdaságot viseli meg, de a vállalatok felől is egyre több jelzés érkezik. Az Apple közölte, hogy leállítja...
Van-e romantikusabb annál, mint amikor egy hűvös, téli napon a szerelmünkkel fölmászunk az Eiffel-toronyba, és a csodálatos párizsi panorámában gyönyörködünk?
Tovább csökkentette, több éves mélypontra mérsékelte az üzemanyagárakat szerdán a Mol Nyrt.: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 9 forinttal, a gázolajét pedig 7 forinttal.
Éhségsztrájkba kezd az Iránban évek óta fogva tartott volt amerikai tengerészgyalogos, akit az iszlám köztársaság kémkedés vádjával bíróság elé állított.
Ahogy az a "fair bankrendszerről" szóló törvényből már kiderült, február 1-jétől új kamat- és kamatfelár-változtatási mutatók alapján kell a bankoknak meghatározniuk lakossági hiteik kamatozását,...
Gázolt a békásmegyeri HÉV szerda reggel, a baleset Budakalász és Békásmegyer között történt - közölte a BKK fődiszpécsere. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint egy 30 év körüli nő vesztette életét.
Négy férfit fogtak el a rendőrök egy 1996-ban történt emberölési kísérlet ügyében, a rendőrség előterjesztést tesz a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján szerdán.
Hatalmas retróbulit csapott hetvenedik születésnapja alkalmából Keresztes Tibor, azaz Cintula, aki arról nevezetes, hogy ő volt az ország legelső lemezlovasa.
“Várhatóan már februárban megszavazzák azokat a jogszabályi módosításokat, amelyek rendezik a hallgatói önkormányzatok (HÖK) felelősségvállalását és az egyetemi, főiskolai rendezvények szervezését, így a következő tanévben esedékes gólyatáborokat már egységes, szigorú szabályozás szerint bonyolíthatják le az intézmények” – válaszolt az MNO … Folytatás
“A 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 9 forinttal, a gázolajét pedig 7 forinttal. A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 341-342 forintra, a gázolajé 366-367 forintra mérséklődött” – írja a Napi.hu.
Szerdán sem kezdett jól az orosz valuta, jelenleg 71,10 a dollárral, 90,17 az euróval szemben, ez 5 illetve 6,7 százalékos gyengülést jelent. Ezen a héten az orosz valuta értékének 17 százalékat vesztette el, január óta több mint 50 százalékát. (MoscowTimes/AP)
A jó dolgokat hajlamosak vagyunk természetesnek venni az életünkben, így van ez akkor is, ha az egészségünkről van szó. Ritkán jut eszünkbe, milyen fontos szerepet játszik jó közérzetünk és teljesítőképességünk megőrzésében a pihentető alvás.
Ismét felgyújtotta magát egy tibeti férfi az északnyugat-kínai Kanszu tartomány tibetiek lakta autonóm prefektúrájának, Gannannak a területén - jelentették hírügynökségek szerdán, a Szabad Ázsia Rádióra (SZÁR) hivatkozva.
Az európai integráció terjeszkedésének a megakadása a Balkánon nemcsak az oroszok figyelmét keltette föl. A kínaiak is növelik befektetéseiket, hogy geopolitikai teret és befolyást nyerjenek a térségben.
Jó rendőr, rossz rendőr – szokás mondani a különböző kihallgatási taktikákra. A felesége meggyilkolásával gyanúsított N. Jánossal szemben a kellemetlenebb módszert alkalmazták, ez azonban nem vezetett eredményre. Most egy pozitív élmény következik, talán ez kibillenti a férfit lelki egyensúlyából.
Kényszerleszállást hajtott végre az American Airlines légitársaság egy Szöulból induló gépe a Tokió melletti Narita nemzetközi repülőtéren, miután a gép erős légörvénybe került, és a fedélzeten 14 ember megsérült.
Az olaj árfolyamának zuhanása és az orosz fizetőeszköz mélyrepülése nem csak az orosz gazdaságot viseli meg, de a vállalatok felől is egyre több jelzés érkezik. Az Apple közölte, hogy leállítja...