A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,32 százalékos csökkenéssel, 17 264,35 ponton nyitott hétfőn. Összességében stagnálásra számítanak az elemzők.
A római Colosseum arénájának újjáépítését javasolta egy olasz régész, akinek ötletét az olasz kulturális miniszter is felkarolta és az olasz régészek szövetsége is megvalósíthatónak tartja.
Argentínában adócsalással vádolták meg a Procter & Gamble-t és felfüggesztették a társaság működését. Az adóhatóság szerint az amerikaiak rendszeresen túlszámláztak importtevékenységük során és így...
Tudósok sem találják a magyarázatát azoknak az óriásköröknek, amelyeket Jordániában és Szíriában fedeztek fel az 1920-as években. Az alakzatok a Földről szinte észrevehetetlenek, ám a légifelvételekről jól kivehetőek. A régészek mindmáig bizonytalanok, hogy a kőköröket mikor és milyen céllal építhették. Egy ausztrál kutatócsoport most újra elemezte a felvételeket.
Már csaknem négyezer fiatal vesz részt a diplomamentő program nyelvtanfolyamain, másfél hónap alatt 340 képzés indult el az ország 82 településén. Eddig 31 ezren jelezték, hogy szeretnének részt venni a programban, élénk az érdeklődés, amit jelez, hogy az elmúlt 4 hét alatt ezerrel nőtt a regisztráltak száma - mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Az előzetes várakozásokkal ellentétben a spanyol feldolgozóipari szektor aktivitása nem lassult október folyamán, mérsékelten tovább nőtt a termelés és az új megrendelések értéke. Ugyanakkor a szektoron belüli foglalkoztatottság május óta a legalacsonyabb szintre csökkent.
A Manchester United minden idők legdrágább Premier League-kezdőcsapatával futott ki a Manchester City elleni városi derbire vasárnap délután. Más kérdés, hogy a meccset így is elvesztették.
A Lehet Más a Politika (LMP) nem tartja elegendőnek és hatékonynak a kormány családtámogatási akcióprogramjának intézkedéseit. Kötelezővé tenneék például a rugalmas munkát, ha azt a nők igénylik.
Az autósok többet fizetnek, a biztosítók csak csökkenteni tudják a veszteségeiket, a költségvetés ugyanakkor hízik a kgfb-átlagdíjak növekedésén. A kedvezmények átdolgozása hosszú távra szóló változásokat jelenthet.
Húszezren vettek részt októberben Magyarországon a gyalogló világnap rendezvényen, amelyet idén első ízben az egész hónapra kiterjesztett a szervező Magyar Szabadidősport Szakszövetség.
A november 1-től érvénybe lépett rendelet értelmében mostantól kizárólag csak menetstabilizáló rendszerrel és guminyomás-ellenőrzővel ellátott autókat lehet árusítani az Európai Unió területén. De mennyi változást hoz ez az autóipar számára?
Malik Scott a maga 108 kilójával és agyontetovált testével nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek. Vladimir Klicsko edzőpartnere nem tagadja, fiatalon drogot árult.
Egyetlen vonaton 29 Ausztriába tartó illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök a hétvégén - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn.
Nemzetközi adótervezésre létrehozott struktúrák egyre gyakrabban buknak meg a valós gazdasági jelenlét hiánya miatt. Mind külföldi, mind pedig magyar adóhatóságok manapság alaposan elemzik: az adott társaságnak van-e gazdasági kötődése ahhoz az országhoz, amelyben létrehozták. Míg az ilyen adórevíziók az elmúlt időszakban elsősorban társaságiadó-kötelezettségek tekintetében tettek…
Veled is előfordult már, hogy olyan rendezvényre invitáltak, ahol előre megadott módon kellett megjelenni? Az angolul jelölt dress code-okat képtelenség rövid magyar kifejezéssel helyettesíteni, ezért egy-egy pár mondatos magyarázattal, extra tippekkel és teljes szettekkel segítünk eligazodni ebben a divatos rengetegben! Casual A Casual a hétköznapi öltözéket jelöli, ezért viszonylag könnyű…
Egyre nagyobb teret kapnak a kockázatarányos díjak a hazai gépjármű-felelősségbiztosítók ajánlataiban, az autósok pedig egyre inkább személyre szabott díjat fizethetnek. A kötelező...
Jelenleg harminc fogyatékkal élő, köztük öt súlyosan nagyothalló személy jár a Semmelweis Egyetem különböző karaira. Orvosnak, fogorvosnak, ápolónak, gyógytornásznak vagy éppen egészségügyi menedzsernek tanulnak. Milyen segítséget kapnak az egyetemtől? Milyen esélyekkel indulnak el, ha végeznek?