Kelemen Hunor jelentette be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség döntését, amit még követ egy formális döntés is. Az RMDSZ vezetője szerint a román elnökválasztás második fordulójában a magyarok 80 százaléka Victor Ponta ellenfelét, Klaus Iohannist támogatta. “Megértettük az üzenetet” – mondta Kelemen. … Folytatás
A munkavédelem területén a legrosszabbtól tart a vegyipari szakszervezet, ezért közérdekű adatszolgáltatásként kéri ki az idei munkahelyi balesetek és halálesetek statisztikáját, hogy lássa, miért titkolja a kormány számokat.
Ha összejött a koncert, amiről 1:30-tól beszél Farkas Major Annamária, és már előzetesen a legnagyobb beteljesülésnek nevezte életében, arra minden bizonnyal ennyi idő után is mindenki emlékszik. Minden részletért, felvételért, képért nagyon hálás lennék. Volt, aki táncolt a művésznővel? Mit énekeltek … Folytatás
Noha a károsanyag-kibocsátás lassan elcsépelt témának tűnik, mégis szinte minden autós témájú beszélgetésben felvetődik egy-egy kérdés a fogyasztást és a kipufogón át távozó gázok bizonyos összetevőinek mérséklését elősegítő módszerekkel, berendezésekkel kapcsolatban. Az egyik ilyen – sokak által vitatott – lehetőség a start/stop rendszer használata.
Európa szenved. Megsínyli az orosz–ukrán konfliktust, riadalmat okoz a brit különutas politika erősödése, a gazdaságok együtt és külön-külön sem akarnak talpra állni, az infláció mindenütt a célértékek alatt mozog. Segíthet-e ezen a pénzteremtés? Katasztrófához vezet, mint a múltban gyakorlatilag mindig, vagy sikerre visz, mint a történelemben most először, 2009 és 2014 között Amerikában?
A magyar gazdaság növekedési lendületben van, a bővülés pedig önmagában is növeli az emberek elhelyezkedési esélyeit - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön magyar újságíróknak Szöulban, ahol az Orbán Viktor kormányfő vezette delegáció tagjaként tartózkodik.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma rosszindulatú és alaptalan híresztelésnek nevezte, hogy egy benyújtott jogszabály-módosítás szerint a miniszter ezentúl engedélyezheti a szegregált oktatást. Az InfoRádió egyelőre csak írásbeli választ kapott a kérdéseire.
Baukó Évában elképesztő bizonyítási vágy dolgozik. Az egykori Való Világ szereplő ugyan nem tudta megnyerni a Celeb vagyok szériáját, mégis ő az igazi nyertes, hisz kiszámítottan botrányos viselkedésével végre elérte, hogy a csatorna munkát adjon neki. A valósághősnő a Kiskegyednek adott interjút:
Nem mindegy, milyen kenyeret választunk, mit teszünk bele, ahogyan az sem, hogy milyen sorrendben követik egymást a hozzávalók – mondja Jeles Zoltán mesterszakács. Íme néhány jó tanács a szakembertől.
Sao Paulo – Drámai felvételeket rögzített egy biztonsági kamera a brazíliai város lakóövezetében, amikor egy dühös bandatag fegyverrel akarta elintézni nézeteltérését egy helyi rendőrrel.
Több éves mélypontra estek az elmúlt hetekben a hazai üzemanyagárak azt követően, hogy a nemzetközi finomított termékárak a zuhanó nyersolaj miatt nyomás alá kerültek. Miután rég nem látott áron...
Az ukrán állampolgárok mindegyike egységes, nem szövetségi rendszerű országban szeretne élni - mondta programbeszédében Petro Porosenko elnök az új összetételű ukrán parlament csütörtöki alakuló ülésén.
Újabb kérdés-válasz gyűjteményt tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a számlázó programokkal szembeni jogszabályi követelményeket érintő gyakori kérdésekről.
Felavatták a négyszázadik szélkereket Burgenlandban, a tartományban található szélerőművek már csaknem 600 ezer háztartás áramellátását képesek fedezni
Aztán kitüntették azokat, akik részt vettek a Tüskecsarnok megtervezésében és kivitelezésében, például Rubik Ernő is. És annak ellenére kaptak ilyen sokan kitüntetést, hogy a csarnok alagsori tornatermeit eltervezték, és azok kisebbek lettek egy szabályos kézilabdapályánál. És egyelőre egy vita miatt … Folytatás
A nemzetközi sajtó már most az egyik esélyesként emlegeti. Nézzétek meg Jennifert a filmelőzetesben smink nélkül! Könnyebben megnézel egy filmet, ha tudod, hogy egyik vagy másik szereplője Oscar-díjat kapott? Érdekel téged ez a szempont? Jennifer Anistont, úgy látszik, érdekli. Onnan sejtjük ezt, hogy Cake című új filmjében smink nélkül játszik egy boldogtalan, sokat szenvedett asszonyt, aki…
A közigazgatási hatósági eljárási illetéket – néhány kivételtől eltekintve – a jövőben banki átutalással is lehet teljesíteni, az illetékbélyegek használata ezzel háttérbe szorul majd.
Ismét érdekes hírek láttak napvilágot az elektromos autózás terén meghatározónak mondható Tesla háza tájáról. Mint tudjuk, az amerikai vállalat partneri viszonyban van a Mercedes-Benzzel, melynek keretein belül az amerikai cég az elektromos B-osztályhoz szállít akkumulátorokat, amiért cserébe más autóipari alkatrészeket kap. Most azonban úgy tűnik ez nem elég nekik, és a BMW-vel is szeretnének…
Minden idők legeredményesebb NHL-es jégkorongkapusa, a 42 esztendős Martin Brodeur az első számú hálóőrét sérülés miatt elveszítő St. Louis Bluesnál próbál szerencsét.
A nemzetközi sajtó már most az egyik esélyesként emlegeti. Nézzétek meg Jennifert a filmelőzetesben smink nélkül! Könnyebben megnézel egy filmet, ha tudod, hogy egyik vagy másik szereplője Oscar-díjat kapott? Érdekel téged ez a szempont? Jennifer Anistont, úgy látszik, érdekli. Onnan sejtjük ezt, hogy Cake című új filmjében smink nélkül játszik egy boldogtalan, sokat szenvedett asszonyt, aki…
Power eDrive fantázianéven mutatta be a BMW az új konnektoros hibrid rendszerét. Esetében kétliteres turbómotor ad randevút rögtön két elektromotornak, amelyek meglehetősen nagy részben veszik ki a hajtásból a szerepüket.
Több dollárral esett a nyersolaj árfolyama pillanatok alatt a délutáni kereskedésben, miután az egyik szaúd-arábiai miniszter elmondása szerint az OPEC nem csökkenti a termelést. Az árfolyam további...
Nézd meg két művész rajzait, akik kíméletlenül őszintén, de a fájdalmas igazságot rajzolták meg jelen korunk problémáiról. Beszélünk, sőt, nagyon sokat beszélünk a minket körülvevő problémákról. Szegénység, gazdagság, környezetszennyezés, rasszizmus, függőségek, elhízás, bántalmazás, háború, párkapcsolati problémák, közösségi média, egészségügy, éhezés és sorolhatnánk napestig... Tenni is…