A várandós Görbicz Anitával kiegészülve kedden délelőtt, Győrben megkezdte a közvetlen felkészülést a jövő vasárnap kezdődő magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott.
Életmentő műtét után kritikus állapotban van Phil Hughes ausztrál válogatott krikettjátékos, akit fejen talált a labda egy Sydneyben rendezett mérkőzésen.
Felfelé javította a magyar gazdasági növekedés várható ütemét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden kiadott szokásos féléves előrejelzésének Magyarországról szóló fejezetében, a következő két évben lassuló gazdasági fejlődést vetít előre.
Az ING holland pénzügyi csoport 1700 munkavállalóját és ezer szerződéses dolgozóját bocsátja el a következő három évben. Oka, hogy egyszerűsítik és automatizálják az IT-rendszerüket.
Cambridge - A planking, az owling és a jeges vizes kihívás után úgy tűnik, hogy megérkezett a legújabb módi. A verseny lényege, hogy fiúk és lányok egyaránt különböző helyszíneken lefotózzák meztelen feneküket, majd feltöltik a netre.
Fegyverrel és késsel támadta meg, illetve rabolta ki még 2009-ben két maszkos férfi Vácrátóton egy teherautó utasait, súlyos sérüléseket okozva nekik .
Cambridge - A planking, az owling és a jeges vizes kihívás után úgy tűnik, hogy megérkezett a legújabb módi. A verseny lényege, hogy fiúk és lányok egyaránt különböző helyszíneken lefotózzák meztelen feneküket, majd feltöltik a netre.
Eltűnnek a Széll Kálmán tér bódéi, a gombaszerű képződmények, a kocsmatoldalékok és a használaton kívüli telefonfülkék is. A középen álló klasszikus órát digitális szerkezet váltja fel.
Már közel négy év telt el azóta, mióta az Audi először bemutatta a Quattro tanulmányt. Az akkori Párizsi Autószalonon hatalmas népszerűségnek örvendett a legendás típus felélesztésének szánt, és egyébként igencsak szériaközelinek mondható tanulmányautó, mely a későbbiekben a négykarikások lézeres fényszórójával is bemutatkozott. Most újra előkerültek a tervek, melyekről maga Marc Lichte beszélt.
Feltehetően tüzérségi lövedéket találtak kedd délelőtt Budapesten a budai Vár területén. A tűzszerészi munkálatok idejére kiürítik a Dísz teret - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel.
Fegyverrel és késsel támadta meg, illetve rabolta ki két maszkos férfi egy teherautó utasait, súlyos sérüléseket okozva még 2009-ben Vácrátóton. A bűncselekmény gyanúsítottjait csak most sikerült elfogni - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője kedden az MTI-vel.
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a MOL kezdeményezi az INA Ügyvezető Testületénél az INA (Industrija nafte d.d.) rendkívüli közgyűlésének lehető legkorábbi összehívását rendkívüli osztalékkifizetés napirendi témában.
A jövőben nem minősülnek banktitoknak a korábban pártirodára felvett MFB-kölcsönök adatai - döntött a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-ről szóló törvény módosításával az Országgyűlés kedden.
VV Vikcsu kisgyermekkora óta vegetáriánus, rá sem tud nézni az állati eredetű élelmiszerekre. Annál inkább leli örömét az élettelen emberi testek látványában.
Az orosz katonák számának csökkenése észlelhető a Moszkva-barát szakadárok ellenőrzése alatti kelet-ukrajnai térségben - közölte kedden a Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet parancsnoksága, hozzátéve, hogy az orosz fegyveres erők több mint ezer tagja hagyta el Ukrajnát.
Javította a magyar gazdasági növekedés várható ütemét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden kiadott szokásos féléves előrejelzésének Magyarországról szóló fejezetében, a következő két évben lassuló gazdasági fejlődést vetít előre.
Ha egészséges harmóniát szeretnénk felállítani életünkben, a stressz elsimítására tökéletes megoldás lehet egy masszázs. Legyen az egész testet érintő, mechanikusabb japán masszázs vagy spirituálisabb, mély relaxációban történő, érintésre koncentráló siatzu masszázs.
Hatalmas hibát követtek el egy fiatal, brit asszony doktorai. A szakemberek azt hitték a nő panaszait terhesség okozza, csak akkor jöttek rá, hogy páciensük rákos, mikor már túl késő volt. Az asszonynak már csak pár hónapja van hátra.