Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök holnap ismerteti ’Invest in Europe’ névre keresztelt növekedési és munkahely-teremtési csomagtervét. Erre bizony nagy szükség lehet – már csak PR szempontból is -, hiszen a 18-tagú euró-övezet idén várhatóan csupán 0,8%-kal fog növekedni. Eközben a munkanélküliség 11,5%-on áll, sőt Görögország és Spanyolország esetében 25% fölött ragadt.
A harmadik negyedévben a lakossági fogyasztás növekedése óvta meg a technikai recessziótól és segítette szerény növekedéshez a német gazdaságot, ellensúlyozva a makacsul alacsony beruházási hajlandóság visszahúzó hatását.
A nagy sikerű mozifilm után színpadra is vitték a németek a futballválogatottjuk 1954-es világbajnoki győzelmét, amit Magyarország ellen arattak. A Berni csoda című musical bemutatóján óriási volt az érdeklődés.
November 25-én, a magyar labdarúgás napja alkalmából kedden köszöntik a harminc évvel ezelőtti, 1984-es ifjúsági Európa-bajnokságon győztes magyar labdarúgó-válogatott tagjait. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
A brit BT Group tárgyalásokat folytat a Telefonica-val az O2 leányvállalat megvásárlásáról. A BT 13 éve nem foglalkozik már mobilszolgáltatásokkal, de most vissza szeretne térni a piacra.
Javította a magyar gazdasági növekedés várható ütemét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden kiadott szokásos féléves előrejelzésének Magyarországról szóló fejezetében, a következő két évben lassuló gazdasági fejlődést vetít előre.
Megosztott az iráni sajtó az ország atomprogramjáról szóló, Bécsben hétfőn véget ért tárgyalások egyezmény nélküli lezárultát és meghosszabbítását illetően: a konzervatív lapok kudarcról írnak, a mérsékeltek "realista" döntést emlegetnek.
A 2016-os év a BMW számára rendkívül fontosnak ígérkezik, a sikeres bajor prémiummárka ugyanis 2016-ban fogja ünnepelni centenáriumát. A 100. évforduló folyamán pedig igazán nagy durranásokra számíthatunk, s bizonyára több különleges modell illetve limitált széria állít majd emléket a kerek évfordulónak.
A hatóságok eddig mintegy hétezer külfölditől tagadták meg a belépést Törökországba, attól tartva, hogy csatlakozni akarnak a szomszédos országokban tevékenykedő radikális csoportokhoz.
Az LMP szerint az állandó foglalkoztatási válság enyhítéséhez nem leépíteni kellene a munkaügyi központokat, hanem meg kellene erősíteni szerepvállalásukat a munkanélküliség enyhítésében.
A következő 20 évben az ipar mellett a mezőgazdaság jelenti a magyar gazdaság fejlődésének kulcsát; Magyarország nem lehet eredményes sikeres mezőgazdaság nélkül - jelentette ki a miniszterelnök kedden Nádudvaron, a KITE Zrt. logisztikai központjának átadásán.
Az alacsony kamatszint tartós fenntartásával számolnak a Budapest Alapkezelő és az Equilor szakértői azután, hogy keddi kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa ismét változatlanul, 2,10 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot.
A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte, hogy az Agrofert-csoport egyes tagjai megvásárolják az IKR Kereskedelmi Zrt. egyes területi központjait és azok eszközeit.
Összpontosított feladatok és -termékgyár - egy év múlva egységessé válik az MFB-csoport. Az uniós pénzek szétosztásában is szerepet kap a bank, amely erősítené együttműködését a takarékszövetkezetekkel.
Miley Cyrus vasárnap töltötte be a huszonkettedik életévét, és a jeles alkalomból egy hollywoodi klubba invitálta legközelebbi barátait, pasiját, Patrick Schwarzeneggert és egyik testvérét, Braisont.
Orlando, Egyesült Államok – Öt versenyszámban kellett helytállnia a Terrorelhárítási Központ versenyzőinek a minden évben megrendezett SWAT Round-Up International kommandós versenyen. Bizonyítaniuk kellett túszmentésben, különböző lőfegyverek használatában, sebesült társ mentésében, de ereszkedniük kellett egy toronyházból is, valamint akadálypályákat kellett legyűrniük.
Javultak a magyar gazdaság középtávú növekedési kilátásai, ám a növekedési ütem várhatóan alacsony lesz, és ez nehezíti a jelentős adósságteher csökkentését - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett országjelentésében.
A hatodik részben Máté Noémi jógaoktató és gerinctréner egyik kedvenc gyakorlatát, a fekvőtámaszt mutatja be, amelynek köszönhetően egyszerre erősíthetjük a mélyhas- és hátizmunkat.
Meghalt a kórházban az a férfi, aki szombat délután felgyújtotta magát a rendőrség Teve utcai székházánál, majd berohant az épületbe - értesült a Hír24.
Franciaország mindent megtesz a szíriai Aleppó városának megmentése és egy olyan biztonsági övezet létrehozása érdekében, ahonnan a szíriai rezsim repülőit és az IÁ erőit is kitiltanák.
Irodalmi szövegek, hanganyagok, multimédiás installációk lesznek láthatók a Petőfi Irodalmi Múzeum kedden nyíló A törés a szavakban van - Holokauszt-emlékezet és irodalom című kiállításán.
Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután.
Több magyar katonát vezényelnek Koszovóba és Bosznia-Hercegovinába, fordítottan arányosan azzal, ahogyan a magyar haderőt kivonják Afganisztánból - mondta Benkő Tibor.
Az ING holland pénzügyi csoport 1700 munkavállalóját bocsátja el a következő három évben annak következményeként, hogy egyszerűsíti és automatizálja IT-rendszereit.
Budapest - A Miniszterelnökség már bevezette, és további minisztériumok fontolgatják a tíz órás munkaidő bevezetését a korábbi 8 órás helyett - értesült a Magyar Nemzet.
További 20 évig üzemelhet a Paksi Atomerőmű kettes blokkja, miután egyéves eljárás eredményeként az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) megadta az engedélyt a tervezett üzemidőn túli üzemelésére. Az új engedély 2034. december 31-ig szól.