Tízezer éve kezdődhetett a tyúk háziasítása Észak-Kínában. Kínai és német tudósok a térségben talált csontmaradványok genetikai elemzésével állapították meg, hogy a leletek a mai házityúk ősének maradványai lehetnek.
Rendszeres vendége a balassagyarmati börtönnek Buday Péter. A mesterszakács elítélteket tanít, két plusz egy- éves képzése után pedig a rabok szakmával térhetnek vissza a szabad életbe.
Egy internetes felhívás nyomán olyan sok gratuláló képeslapot kapott egy Down-szindrómában szenvedő francia fiú, hogy a posta csak teherautóval tudta kiszállítani – írja az osztrák Neue Kronen Zeitung.
A számítások szerint Magyarország teljes mértékben felhasználja a rendelkezésére álló mintegy 1500 milliárd forintnyi 2007-2013 közötti uniós vidékfejlesztési forrást.
Munkalátogatást tesz Egyiptomban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes november 26-27-én - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden az MTI-vel.
A megmozdulásra hívó plakátokra, szórólapokra sem tették fel az MPP jeleit, hogy politikai szimpátiáktól függetlenül mindenki azonosulhasson a rendezvény céljaival.
Tizenéves lányok robbantották fel magukat kedd délelőtt a Nigéria északkeleti részében fekvő Maiduguri városban, a merényletben legkevesebb 45 ember életét vesztette - közölték szemtanúk és biztonsági források.
Milyen feladatai vannak azoknak az egyéni vállalkozóknak és cégeknek, akik 2015-től az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) szerint szeretnének adózni? Mit tegyenek azok, akik kijelentkeznének az eva alól? Itt van a NAV tájékoztatója.
Az elemzői várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 2,1% szintjén. További részleteket 15 órakor tudhatunk meg a döntésről. A jegybank utoljára 2014. július 22-én csökkentett az alapkamaton, akkor befejezettnek nyilvánította a kamatcsökkentési ciklust. A globális és hazai piaci tendenciák tükrében már nem is számítunk arra, hogy a…
A baseball történetének egyik legnagyobb alakja Joe DiMaggio 1914. november 25-én született, aki kilenc bajnoki címhez segítette a New York Yankees csapatát.
Az Egyesült Államok gazdasága a második becslés alapján 3,9 százalékos bővülést mutatott a harmadik negyedévben, a második negyedévben regisztrált 4,6 százalékos bővülést követően. Elemzők 3,3 százalékos bővülést vártak. Az első becslésben 3,5 százalékos bővülés szerepelt.
Demonstrációt tartanak a belvárosban 2014. november 25-én, kedden. A résztvevők 17:00 és 18:00 között a József Nádor téren gyülekeznek, ahonnan a József Attila utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Arany János utca-Nádor utca-Széchenyi utca-Szabadság tér-Honvéd utca-Alkotmány utca útvonalon a Kossuth Lajos térig vonulnak, közben a Szabadság téren néhány perces beszédre megállnak.
A szélsőséges, ciklikusan jelentkező El Nino éghajlati jelenség hatására a perui gyerekek nemcsak alacsonyabbak, de mentális és testi képességeik is elmaradnak az átlagostól. Ez derült ki az 1997-98-as ciklus hatását vizsgáló amerikai tanulmányból.
A számítások szerint Magyarország teljes mértékben felhasználja a rendelkezésére álló mintegy 1500 milliárd forintnyi 2007-2013 közötti uniós vidékfejlesztési forrást - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki párt azt javasolja, hogy a háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak és az alapellátásban dolgozó fogorvosoknak ne kelljen helyi iparűzési adót fizetniük.
Hasonlóan konzervatív befektetők a magyarok és a csehek, annak ellenére, hogy a szomszédos országban többet keresnek, és magasabb összegű megtakarításokkal rendelkeznek - derült ki a Budapest Alapkezelő kutatásából.
Hatalmas erőkkel keresik a kanadai hatóságok azt a férfi, aki furcsa módon molesztálja a nőket. A perverz előszeretettel nyalogatja áldozatai lábfejét.
Franciaország kedden bejelentette, hogy "újabb rendelkezésig" elhalasztja az első, Mistral osztályú helikopterhordozó hajó leszállítását Oroszországnak.