A parlament ezen a héten szavazhat a devizahiteles mentőcsomaghoz benyújtott módosító javaslatokról, egy új elem került a rendszerbe, az árfolyamgátasokat érintő forintosítási lehetőség, így ezzel együtt fogják a képviselők megszavazni a devizahitelek forintosítását szabályozó törvényt - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn.
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elárulta, nagyon szomorú pillanat volt, amikor a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon utoljára vágott neki a felvezető körnek a maranellói gárda versenyzőjeként. Tovább »
Végh István, a Saxo Bank szakértője szerint az alacsony, -0,4 százalékos októberi inflációs ráta és a magyar makrogazdasági mutatók alapján jelenleg semmi nem indokolja a július óta változatlan, 2,1 százalékos jegybanki alapkamat módosítását. A szakértő arra számít, hogy a Magyar Nemzeti Bank november 25-i kamatdöntő ülésén változatlanul hagyja az alapkamatot.
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 104,7 pontra nőtt novemberben a német üzleti hangulatot követő átfogó mutató értéke a szeptemberben mért 103,2 pontról - közölte hétfőn az ifo német gazdaságkutató intézet. Hat havi csökkenés után novemberben emelkedett először az index.
Lemond a világbajnoknak járó 1-es rajtszámról jövőre Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon aratott sikerével nyerte meg pályafutása második Forma-1-es vb-címét.
Én megszavazom a dicső címet. A szenzációs Odell Beckham a levegőben a hátán úszva, a feje mögött, egy kézzel, mit egy kézzel, három ujjal kapta el Eli Manning nem kicsit túldobott passzát.
Hogyan lett ilyen erős az MSZP hirtelen Újpesten? Úgy, hogy 2414-gyel több fideszes maradt otthon, mint szocialista. Ahogy ábrándulnak ki az emberek az egészből, úgy számít egyre inkább minden egyes szavazat.
Mit hajítanak ki az autósok a piros lámpánál a kocsijukból? A Bors fotósa Budapest II. kerületében tíz percig figyelte a várakozó sofőröket. Repült a cigi, az alma, a műanyag tasak.
Újabb huszonhét taggal bővült a takarékszövetkezetek garanciaközössége, ezzel a Takarékbank, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és immár 76 hitelintézet ezentúl egyetemlegesen felel egymás kötelezettségeiért - közölte a Takarékbank hétfőn.
Kissé csökkent, de még magasan áll a magyar konjunktúraindex, a Privátbankár.hu élő híradónkban megnézzük, mi történt a németek hangulatával - tolonganak a magyar cégek a fejlesztési pénzért - a héten szavaznak a devizahitelek forintosításáról - sok éve nem látott mélységbe zuhanhat az olajár
A nyitva tartási idő korlátozása a szabadságot adja vissza a több tízezer kereskedelemben dolgozónak - érvelt a módosítás mellett a Pest megyei kormánymegbízott.
Tíz európai városlakóból akár kilenc is erősen szennyezett levegőt szív, a légszennyezés a becslések szerint az Európai Unió (EU) 28 tagállamában mintegy 430 ezer ember korai halálát okozhatja - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) éves jelentéséből.
Hozzávalók: 30 dkg liszt 1 db tojás 12 dkg cukor 1 csomag sütőpor 12,5 dkg sütőmargarin 1 dl tejföl csiptenyi só A töltelékhez: 1 kg alma 1 csomag vaníliás cukor fahéj zsemlemorzsa tojás a kenéshez
A GYSEV Zrt. nyertes pályázatának köszönhetően több mint 2,3 milliárd forintos összegből teheti még biztonságosabbá a vasúti közlekedést vonalhálózatán - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - GYSEV Zrt. közös közleményében.
A Tottenham Hotspur a hajrában szerzett góllal 2-1-re győzött az 50. perctől emberhátrányban futballozó Hull City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának vasárnapi második mérkőzésén.
A dán Jannik Hansen NHL-es pályafutása első mesterhármasával nyert 4-1-re a Vancouver Canucks a vendég Chicago Blackhawks ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vasárnapi játéknapján.
Marc Gasol 30 pontjával és 12 lepattanójával segítette a Memphis Grizzlies csapatát a vendég Los Angeles Clippers elleni 107-91-es sikerhez az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján.