November 6-án visszavonták az engedélyt, letelt a 8 nap, kezdeményezik az intézmény végelszámolását vagy felszámolását, aztán 20 munkanapon belül pénzt kapnak a Széchenyi hitelszövetkezet ügyfelei.
Phangnga - Halálra taposta idomárját egy tomboló elefánt Thaiföldön, az állat két turistát is magával ragadott, amikor elrohant - közölte hétfőn a thai rendőrség.
Ma tölti be hetvenedik életévét Danny DeVito amerikai filmszínész, rendező, aki 150 centis magasságával Hollywood egyik legnagyobb sztárja, egyben egyik legbefolyásosabb producere.
Bár még mindig több mint 2 millió jármű üzembentartója érintett az év végi kgfb-váltási időszakban, eddig a tapasztalatok alapján mindössze 3-4 százalékuk döntött úgy, hogy él a biztosítóváltás lehetőségével. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint kampányról már nem érdemes beszélni, hiszen – miközben a piaci szereplők zöme minimális marketingtevékenységet…
Márpedig a Nemzeti Színház igazgatója, mit igazgatója, direktora, egyben a Magyar Teátrumi Társaság elnöke ért hozzá. Mint mondta, évente 5-5,5 millió színházjegyet adnak el, tehát a rendszerváltás óta a legkevesebb nézőt vesztő művészeti ág a színház. Szerinte ma is majdnem annyian járnak színházba, … Folytatás
Évente közel 1,3 millió ember veszíti életét, és több mint 50 millióan sérülnek meg közlekedési balesetben. 100 000 főre 18 halálos kimenetelű közlekedési baleset jut, a fiatalok körében pedig ez jelenti a vezető halálokot világszerte. Éppen ezért – különösen november harmadik vasárnapja, a közlekedési balesetek áldozatainak emléknapja kapcsán – rendkívül fontos, hogy foglalkozzunk a közúti…
A Rosznyefty orosz olajcég a következő öt évben 1,6 millió tonna kőolajat és 9 millió tonna feldolgozott olajterméket vásárol a PDVSA venezuelai állami olajtársaságtól - állapodott meg az orosz és a venezuelai cég vezetője hétfőn Moszkvában.
A kronika.ro hirportál jelentése szerint a kérődzőket fertőző kéknyelv-kór terjedése után a szárnyasokat megbetegítő baromfipestis miatt riadóztatták az illetékes erdélyi állat-egészségügyi hatóságokat.
Hétfő délelőtt kinyomtatta az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési választás szavazólapjait, valamivel több mint 78 ezret- közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel.
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M1-es autópálya országhatár felé vezető oldalát Győrnél - közölte az MTI-vel a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.
Képtelen volt uralkodni indulatain az a férfi, akit felesége meggyilkolásáért 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék. A férj a nyílt utcán késelte halálra feleségét Ebesen.
Petro Porosenko ukrán államfő eladja a Magyarországon is érdekelt édesipari cégét, amely az egyik legnagyobb a világon. Az ukrán elnök a Bild című német lapnak azt nyilatkozta, hogy reményei szerint hamarosan lezárul az ügylet.
Halálra taposta idomárját egy tomboló elefánt Thaiföldön, az állat két turistát is magával ragadott, amikor elrohant - közölte hétfőn a thai rendőrség.
A New York-i Norman Rowe egy főleg sóoldatot tartalmazó injekcióval 24 órára megnöveli és feszessé teszi páciensei kebleit - írja az osztrák Neue Kronen Zeitung.
A brit miniszterelnök szerint hat évvel a pénzügyi összeomlás után, amely az egész világgazdaságot térdre kényszerítette, "ismét vörösen villognak a vészjelzők".
A magyar labdarúgó válogatott tagjai vasárnap este lazítottak egy kicsit az oroszok elleni meccs előtt - Dzsudzsák Balázsék a Rising Star című tehetségkutató felvételén jártak.
A CSZKA Moszkva sportigazgatója szerint gond nélkül vissza fog tudni térni csapatához Roman Eremenko, a finn labdarúgó-válogatott játékosa, akitől a múlt pénteki, magyarok elleni Európa-bajnoki selejtező előtt ellopták az útlevelét.
Mert ez a rend. Az MSZP Youtube-csatornájára került ki a videó, amin a házelnök megindokolja, hogy miért: mert az ülésteremben a magyar nemzeti lobogónak van helye. „Majd hogyha egy másik nemzeti parlament ülésezik itt, akkor majd más lesz a rend.” … Folytatás