2014. november 13. csütörtök

nov. 13
11:51
Egyelőre nem lesz békemenet (Metropol)
Fricz Tamás, a CÖF alapítója szerint egy mostani békemenet azt a látszatot keltené, hogy nekirontanak Magyarország szövetségesének, az Egyesült Államoknak.
nov. 13
11:51
Állatkerti örökbefogadás top 10 (Éva Magazin)
Mit gondolsz, melyik állatfajtákat fogadják legtöbben örökbe a Fővárosi Állatkertben? Azok, akik nem tudják megengedni az otthoni állattartást, örökbe fogadhatják az állatkertek egzotikus lakóit. A legnépszerűbb – vagyis a legtöbbek által patronált – állatok a Fővárosi Állat- és Növénykertben leginkább a különleges kölykök. Jelenleg a 2013 februárjában született elefántbébi, Asha a sláger. Fotó:…
nov. 13
11:51
Romlott az ifo világgazdasági hangulatindexe (hirado.hu)
A mutató 2013 harmadik negyedéve óta a legalacsonyabb értéken áll.
nov. 13
11:51
Kontraproduktív lenne, ezért nem lesz Békemenet (ATV)
Egyelőre nem rendez békemenetet a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a nemzeti szuverenitás védelmében, mert az Egyesült Államok és Magyarország közötti nézeteltérések elsősorban diplomáciai úton rendezhetőek - jelentette ki Fricz Tamás, a CÖF alapítója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
nov. 13
11:51
Új tanulmánnyal törne előre a Qoros és jön a 3 City SUV is (Auto Pult)
A kínai autógyártásról eddig szinte csak a gyenge, sokszor életveszélyesnek bizonyuló európai utánzatok jutottak eszünkbe pár éve. Azonban az olyan márkák megjelenése, mint a 2007-ben alapított Qoros, bizony arra késztet minket, hogy lassan elkezdjük komolyan venni a távol-keletiek szándékait, hiszen az európai igényekre szabott modelleket piacra dobó cégben bizony van potenciál, amit legújabb…
nov. 13
11:53
Másodfokon is pert vesztett az ÉRB Bank Zrt. (hirado.hu)
A bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőre emelkedik.
nov. 13
11:55
Moldova uniós társulásáról vitázott az EP (hirado.hu)
A nagy pártok vezérszónokai támogatásukról biztosítottak Chisinaut.
nov. 13
11:57
Belassulhat az eurózóna (hirado.hu)
Az EKB megkérdezte európai elemzők lassabb növekedésre és kisebb inflációra számítanak.
nov. 13
11:59
Iszapömlés - Máltai szeretetszolgálat: minden adományt a károsultakra fordítottak (hirado.hu)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat cáfolta, hogy a 2010-ben történt kolontári vörösiszapömlés után az iskolás gyermekek között szervezett "százforintos" adománygyűjtő akcióban befolyt összegből 10 millió forint eltűnt volna.
nov. 13
12:06
Milliárdokat örökölnek Robin Williams gyermekei (BorsOnline)
Nem csak a tragikusan elhunyt színész három gyereke, hanem özvegye is részesedik a tekintélyes örökségből.
nov. 13
12:06
VV Éva kiborult! Molnár Andit szidta (Blikk)
Budapest – Nehezen emészti meg VV Éva, hogy nem ő lett a dzsungel királynője.
nov. 13
12:09
Szakít a Paddy Power és a CP+B (Kreatív Online)
Másnak kell csinálnia a betiltásgyanús reklámokat.
nov. 13
12:09
Még két helyen kérhetnek jogorvoslatot (Alternatív Energia)
A megismételt szavazások eredménye ellen 9 település esetében már lejárt a jogorvoslati határidő.
nov. 13
12:09
Véget ért a kampány Szlovákiában (hirado.hu)
A helyhatósági kampány két hétig tartott.
nov. 13
12:09
Elhelyezkedett a volt Nokiás dolgozók nagy része (HR Portál)
A Nokia november végén bezáró komáromi gyárából elbocsátott 1149 magyar munkavállaló kétharmada már elhelyezkedett - mondta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
nov. 13
12:09
A GVH engedélyezte a profession.hu és a jobmonitor.hu eladását (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte a Central Médiacsoport Zrt. (korábbi nevén: Sanoma Media Budapest Zrt.) által üzemeltetett www.profession.hu és a www.jobmonitor.hu weboldalak Ringier Axel Springer Media AG által történő megvásárlását.
nov. 13
12:09
Így kellene neked is fűtened a lakást (Pénzcentrum)
Ezzel is csökkenthető a levegőben szálló kisméretű por koncentrációja....
nov. 13
12:09
Maláj utasszállító: meghosszabbították a nyomozást (ATV)
Kilenc hónappal meghosszabbították az Ukrajnában szerencsétlenül járt - minden bizonnyal lelőtt - maláj utasszállító ügyében folyó nemzetközi vizsgálatot - erősítette meg az ausztrál kormány csütörtökön.
nov. 13
12:09
Kórházban a focilegenda! (Sport365)
A brazilok 74 éves futball-legendájának, Pelének gyomorfájdalmai voltak, de akár már ma hazaengedhetik.
nov. 13
12:09
Tegnap liszttel öntötték le, mára kirúzsozták Weöres Sándor szobrát Pécsett (444.hu)
El a kezekkel Weöres Sándortól!
nov. 13
12:09
Kosárlabda: Rangadó vár a Real Madridra (Agroinform)
A Királyi Gárda a törökök kirakatcsapatánál vizitál az Euroliga első csoportkörének ötödik fordulójában.
nov. 13
12:11
Kína barátsági szerződést ajánlott az ASEAN-tagországoknak (hirado.hu)
A kínai miniszterelnök a Mianmar fővárosában, Najpjidóban rendezett Kelet-Ázsia Csúcson (EAS) szólalt fel.
nov. 13
12:11
Szombaton döntőznek az NFL magyarországi helytartói! (Sport365)
Szombaton rendezik a magyar amerikaifutball-bajnokság élvonalának döntőjét, amelyben a Docler Wolves és a Budapest Rebels csap össze egymással 14 órától a BVSC-pályán.
nov. 13
12:11
Van Gogh inspirálta a csodálatos, napelemes, világítós holland bringautat (444.hu)
Erre bezzeg van pénz. Hollandiában. Részletek
nov. 13
12:13
Kiegyensúlyozottabbnak látták az elemzők a romániai elnökjelöltek második tévévitáját (hirado.hu)
Az első nyilvános szócsatát a legtöbb néző szerint Ponta uralta.
nov. 13
12:13
Biciklisek, figyelem: folytatódik a Tímár utcai rémálom (444.hu)
A helyzet nem változott, csak a módszerek finomodtak.
nov. 13
12:15
Elveszett kutyája keresésére már milliókat költött (hirado.hu)
A kutyának saját oldala is van, interaktív térképen lehet feltüntetni a nyomait, gazdája már bekamarázta a környéket, ahol felbukkanhat.
nov. 13
12:15
Csomagtartófedéllel és táskákkal bombázta Németországot Bono (444.hu)
Dublinból utazott Berlinbe négy haverjával szerdán a magánrepülőjén, amikor Németország felett elhagyták az alkatrészt, és kirepült minden pogyássz. Végül le tudtak szállni. A Daily Mail szerint a U2 énekesének baromi nagy szerencséje volt, hogy nem zuhantak le.
nov. 13
12:24
A nagybankok fele rövidesen eltűnhet Magyarországról (Privátbankár)
A bankrendszer a forintosítás egyszeri bruttó 941 milliárdos veszteségén felül évi 100 milliárd forint körüli kamatveszteséget is realizál, ez pedig a piac konszolidációját okozza majd - mondta Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója a Lízingszövetség konferenciáján.
nov. 13
12:24
Ezek a gólok versenyeznek a Puskás-díjért – videó (Blikk)
Zürich – A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta azt a tízes listát, amelyből ki lehet választani az év legszebb találatát.
nov. 13
12:24
Elajándékozza lefagyasztott embrióit Rippel Ferenc (BorsOnline)
Bizarr bejelentést tett az artista. Rippel úgy határozott gyermektelen pároknak ajándékozza ex-feleségével közösen lefagyasztott embrióit.
nov. 13
12:26
Újabb nagy zűr a BTel körül – tovább gyűrűzik a leállási botrány (Privátbankár)
Az MNB újabb határozatban kötelezte a BTelt, hogy tegyen eleget törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségeinek. Ezúttal a cég internet- és telefon-szolgáltatásának leállása miatt kellett volna tiszta vizet önteni a pohárba.
nov. 13
12:27
Karácsony Gergely: nem lesz a Városligetből vurstli (Infostart)
A Párbeszéd Magyarországért társelnöke szerint a baloldal pártjai külön-külön jobb eredményt értek volna el az idei választásokon, mint a vereséget hozó összefogással. Karácsony Gergely, az Együtt-tel szakító párt vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában azt is jelezte: szerinte nem lesz pénz a múzeumi negyed beruházásra.
nov. 13
12:27
Nincs miért megismételni a 2018-as és a 2022-es vb-pályázatot (Infostart)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága nem talált semmi olyat - elsősorban megvesztegetésre utaló jelet -, ami miatt a 2018-as és a 2022-es világbajnokság rendezéséért lefolytatott pályázatot meg kellene ismételni.
nov. 13
12:27
A korrupt politikusoknak kedvezne a törvény? (Metropol)
Összehívná a parlamentet Johannis annak érdekében, hogy elvessék a korrupt politikusoknak kedvező amnesztiatervezetet.
nov. 13
12:27
Tankönyvbotrány - Kiderülhet az igazság (Kripto Akadémia)
Sajtóhírek szerint több milliárdos nagyságrendű közpénzekből lebonyolított adásvételekről van szó.
nov. 13
12:27
Bölcskei Gusztáv megtartotta utolsó zsinati beszámolóját (hirado.hu)
Bölcskei Gusztáv három hatéves cikluson keresztül volt a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, így nem választható újra az egyházban jelenleg is zajló választásokon.
nov. 13
12:27
A Nokiások kétharmada már elhelyezkedett (Portfolio)
A Nokia november végén bezáró komáromi gyárából elbocsátott 1149 magyar munkavállaló kétharmada már elhelyezkedett - nyilatkozta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője...
nov. 13
12:27
Matolcsy újra egyetemre jár (ATV)
Matolcsy György a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi doktori iskolájának hallgatója lett.
nov. 13
12:29
Demcsák: "Élni akartam" (Kripto Akadémia)
Megdöbbentő titkokat árul el az életéről a műsorvezető.
nov. 13
12:29
Egy kiló heroint találtak egy szerb férfinál Röszkén (hirado.hu)
A nadrágjába rejtve próbált heroint Magyarországra csempészni egy szerb férfi Röszkénél.
nov. 13
12:29
Matolcsy visszaül az iskolapadba - De mégis honnan van erre ideje? (Portfolio)
Továbbtanulásra adta a fejét Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Az először a Figyelő által közzétett információk szerint nem kell majd feltétlenül órákra járnia - noha egy normális...
nov. 13
12:31
Óvodások mondtak verset világszerte (hirado.hu)
Csaknem kilencezer magyar óvodás szavalta el ugyanazokat a verseket világszerte helyi idő szerint fél 11-kor, hogy így ünnepeljék közösen a magyar nyelv napját.
nov. 13
12:31
Veszik a részvényeket (Portfolio)
Bár az amerikai befektetőknek unalmas napja volt, az ázsiai tőzsdék többsége már jól teljesített. A nyugat-európai piacokon a szerdai zuhanást követően megnyugodni látszanak a kedélyek, az irányadó...
nov. 13
12:33
Johannis az amnesztiatervezet elvetését sürgeti (hirado.hu)
A bukaresti parlament azonnali összehívását követelte Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje.
nov. 13
12:36
Rosetta - Újra küld adatokat a leszállóegység (Infostart)
A Philae minilabor újra küldi az adatokat a 67P-Csurjumov-Geraszimenko üstökösről az éjszakai kényszerszünet után - közölte csütörtökön az Európai Űrügynökség (ESA) darmstadti irányítóközpontjának szóvivője.
nov. 13
12:39
Vettel elismerte, elgondolkozott a visszavonuláson (F1világ)
Olyannyira elkeserítette a Red Bull idei gyenge szereplése, valamint a szabályok drasztikus átalakulása, hogy Sebastian Vettel még a visszavonuláson is elgondolkozott. Tovább »
nov. 13
12:42
Üldözte szerelmével a tinit a tanárnő (Blikk)
Anglia - Édességekkel és ölelgetéssel csábított Helen Turnbull (34) - írja a neon.hu.
nov. 13
12:42
Sztrájkolnak a szerb és az olasz vasutasok is (HR Portál)
Csütörtökre is munkabeszüntetést hirdetett a szerb vasút, emiatt az érintett vonalakon továbbra is járatkimaradásokra, jelentős késésekre, menetrendi változásokra kell számítani. Pénteken az olasz vasutasok is sztrájkolni fognak - tájékoztatott a Mávinform.
nov. 13
12:42
Eurózóna - Pesszimistábbak lettek az elemzői várakozások (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) által megkérdezett 61 európai elemző lassabb növekedésre és kisebb inflációra számít az eurózónában, mint a korábban - derül ki az EKB csütörtökön közzétett jelentéséből.

Keresés