Lipcse- A német nő soha nem bízta rá idegenekre a kétéves Bellát, de nemrég Frankfurtba kellett utaznia, és nem volt más választása. Csak egy napra adta be egy lipcsei kutyapanzióba, de azóta olyan furcsán viselkedik a kutyus, hogy meggyőződése, az állatot szexuálisan molesztálták
Robert O'Neill eredetileg nem lett volna tagja a házba behatoló csapatnak, és csak véletlenül alakult úgy, hogy ő adta le a terroristavezérre az első halálos lövéseket.
Kivonultak a szocialista képviselők a törvényalkotási bizottság üléséről, miután egy több mint 150 oldalas előterjesztésről kellett volna vitázniuk, aminek az áttanulmányozására mindössze néhány órát kaptak a képviselők.
Az LMP szerint a választók a jövő vasárnapi újpesti időközi országgyűlési választáson világosan figyelmeztethetik a kormányt arra, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnék.
Törőcsik Mari is szerepet vállalt a salgótarjáni sortűzről készülő filmben, amelyet 2015. december 8-án, az 59. évfordulón szeretnének bemutatni - tudta meg az MTI a rendezőtől csütörtökön.
Hajtóvadászat indult csütörtökön Boszniában 11 szélsőséges iszlamista ellen, akikkel szemben felmerült a terrorizmus gyanúja, továbbá az a gyanú, hogy kapcsolatba kerültek radikális iszlamista szervezetekkel és fiatalokat toboroztak az Iszlám Államnak (IÁ) nevű dzsihadista szervezetnek - tájékoztatott a boszniai rendőrség.
Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese kifejtette: 2010-hez képest hét új adónemmel kénytelenek többet fizetni a magyar vállalkozások, miközben jelentős mértékben nőtt a gazdaság adóterhelése.
A várakozásokat felülmúló bevételről és nyereségről számolt be a Wal-Mart ma közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében. Az amerikai kiskereskedelmi cég részvényei emelkednek is a hírekre, a...
Szélsőséges fegyveresek megöltek két rendőrt és három katonát Egyiptomban, a Sínai-félsziget északkeleti részén csütörtökön, míg a kairói metróban egy hanggránát robbant, és a detonáció okozta pánikban legkevesebb tizenhat utas megsérült.
A közel-keleti bankokban dolgozó pénzügyesek teljesítettek a legjobban, legalábbis ezt mutatja a bónuszokra vonatkozó elvárásuk. Az itteni bankokban dolgozó pénzügyi szakemberek - szemben a világ...
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2014 első három negyedévében 46 százalékkal, 523 millió forintra növelte adózott eredményét 2013 azonos időszakához viszonyítva - közölte a biztosító társaság csütörtökön az MTI-vel.
A 110 éve elhunyt Jókai Mórra emlékeznek pénteken Gödöllőn, a rendezvényen egyebek mellett szó lesz arról is, hogy az író és Petőfi Sándor barátsága termékenyítően hatott a magyar irodalom mindkét kiemelkedő alakjának munkásságára.
Guus Hiddink, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megerősítette, hogy lemond posztjáról, ha csapata vasárnap kikap Európa-bajnoki selejtezőn a lettektől.
A jogalkotás menetéről folyt a legélesebb vita az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának csütörtöki ülésén, ahol összegző módosító javaslat formájában a testület kormánypárti többsége elfogadta az adótörvényekhez benyújtott változtatások egy részét.
A tatai Eötvös József Gimnáziumban csütörtökön átadták az intézmény új természettudományi laboratóriumát, ahol a környék tizenegy általános iskolájának tanulói is végezhetnek kísérleteket.
Kifejezetten erős kereslettel szembesült az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a ma délelőtti államkötvény-aukcióján. A 3, 5 és 10 éves papírokból is több mint háromszor annyit akartak venni, mint...
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter jövő szerdán munkalátogatást tesz Moszkvában, ahol találkozik orosz kollégájával, Szergej Lavrovval - jelentette be az orosz külügyminisztérium.
Még hogy a kormánnyal kötött megállapodásoknak nincs értelme? Hát a netadóról szóló egyeztetés, az adónak a kiszámíthatóság jegyében való elvetése vagy a különadók kiszámítható szinten tartása az...