Valamelyest nőtt a magyarok vásárlási kedve. A szabadon elkölthető pénzükből legtöbben azt tervezik, hogy félretesznek, lakásukat korszerűsítik és a hitelüket törlesztik. De mitől félünk legjobban? A gazdasági helyzettől, a hiteltartozástól vagy a munkahely elvesztése aggaszt minket a legjobban?
Az Európai Űrügynökség (ESA) bejelentette, hogy szerdán először szállt le űrszonda egy üstökösön. A Rosetta űrszonda leszállóegységének, a Philaenek a landolása egy évtizedes misszió csúcspontja, amelynek során elérték a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstököst. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása az AP hírügynökség anyaga alapján.
Szörnyű balesetet szenvedett házfelújítás közben egy amerikai férfi. Az úriember lezuhant otthona tetejéről és annyira szerencsétlenül esett, hogy pont egy ásón landolt.
A devizahitelesek helyzetének rendezését sürgette Surányi György, aki szerint a kialakult helyzetért az első Orbán-kormányt, az akkori ellenzéket, a jegybank akkori vezetőit, a pénzügyi felügyeletet, a kereskedelmi bankokat és a hitelt felvevőket is felelősség terheli.
Az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) három napon belül dönt arról, melyik országban kerül majd sor a jövő évi Afrika Kupára, amelynek rendezéséről Marokkó múlt szombaton mondott le a nyugat-afrikai ebola járvány miatt.
Két munkás rekedt a megzuhant ablakmosó liften New Yorkban, a World Trade Centernél. A mentésüket most kezdik meg, de egyelőre nem világos, hogy hogyan tudják őket leszedni. Állítólag pont befejezték a munkát, mikor az egyik kábel kilazult. A Mirror élőben … Folytatás
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) szerdán közleményben szólította fel az Országgyűlés tagjait, hogy ne szavazzák meg a reklámadóról szóló törvény módosítását.
A Wall Sreet Journal rakta ki twitterére az alábbi grafikont. A kínai online áruház már lenyomja a General Electricet is, 285 milliárd dollárt ér. Az Alibaba legutóbb akkor mutatott nagyot, mikor kitalált egy fiktív ünnepet, és aznap 9 milliárd dollárt … Folytatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,55 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 17 437,59 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az infláció már 19,8 százalékr volt októberben, ezért 12 százalékról 14 százalékra emelik a jegybanki alapkamatot. Januártól októberig 58,9 százalékot vesztett az értékéből ukrán hrivnya a dollárhoz képest. Ezzel egy időben tovább romlik az ukrán GDP: a második és a harmadik … Folytatás
Az apaságról, anyaságról és gyermeknevelésről is vallanak az Isten hozott! című kötet interjúalanyai, akik között sérült gyermekekkel foglalkozó édesanya, író, szülész-nőgyógyász és cigány gyerekeket örökbe fogadó egyedülálló asszony is szerepel.
Dobó Katáék szakításának híre a közvetlen környezetüket is meglepte. A Bors megtudta: a színésznő és Gulyás Levente már hónapok óta kapcsolatuk megmentésén dolgozott. Ám feladták a küzdelmet. A családi fészekben Kata maradt a két és fél éves Szofival.
Ukrajna - Nyílt háború is lehet abból, hogy orosz tankok, tüzérségi és légvédelmi felszerelések kerültek Ukrajnába. Az Egyesült Államok kérésére nyomban összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát.
Hőgyész - Két tucatszor szúrta hátba egy férfi idős nagymamáját, aki azt hitte, a kályha parazsa égette meg a hátát. A támadást végül túlélte az idős asszonyt, a férfit pedig emberölési kísérlet miatt küldték börtönbe.
Az Európai Parlament (EP) is megemlékezett szerdán Brüsszelben a berlini fal leomlásáról, a 25. évforduló alkalmából beszédet mondtak a pártok vezérszónokai a plenáris ülésen.
Az ukrán jegybank másfél százalékponttal 14 százalékra emelte alapkamatát szerdán a gyorsuló infláció miatt. A döntés csütörtökön lép hatályba. Legutóbb július 17-én emelte meg a leszámítolási...
Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kis crossoverek hatalmas sikereknek örvendenek az autópiacon, amit leginkább – sokszor sajnos csak képzelt – sokoldalúságuknak köszönhetnek. Persze nem kell túlgondolni a dolgot, hiszen ez a fajta sokoldalúság inkább csak a magas padkák legyőzésére, a kényelmes és jó kilátást biztosító üléspozícióra, valamint a praktikus és kifejezetten jópofa…
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az elsőosztályú Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a másodosztályú Zalaegerszeggel. A keddi játéknapon annyira furcsa végeredmények születtek, hogy még a legtapasztaltabb szingapúri bukik és bundázók is megnyalták volna mind a tíz ujjukat. Csak két eredmény: Csákvár – Honvéd 5-2 és Paks–Kaposvár 4-3 … Folytatás
Ünnepel a tudományos világ: sikeresen landolt a Rosetta űrszonda Philae-leszállóegysége a 67/P Csurjumov-Geraszimenko nevű üstökösön, amely jelenleg 500 millió kilométerre van a Földtől - jelentették be a darmstadti irányítóközpontban. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő, Vizi Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának munkatársa azt mondta: az emberiség egy nagy…
Egy ember fejét és lábát találta meg egy hatalmas tigriscápa gyomrában öt fülöp-szigeteki halász. A maradványokat félig már megemésztette a tengeri fenevad.
Klipeket, zenéket nézhetünk egymás után, mindenféle reklámok nélkül szerdától. A Youtube Music Key béta változatát még bárki elérheti, később havi 7,99 dollárért lesz használható az reklámmentes szolgáltatás. A Music fül képes a háttérben is lejátszani számokat, míg más Youtube videót … Folytatás
Öt európai uniós pályázat nyílt meg szerdán. A kiírások keretében több mint 61 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni - mondta az InfoRádióban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára.
A Szolnok jutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 12-es főtáblájára, mivel a selejtező utolsó fordulójának visszavágóján 11-9-re legyőzte a vendég OSC-t.