Hárman meghaltak, egy ember pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor autójuk összeütközött egy másik személygépkocsival és egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal a 6219-es úton, Nagyvenyim és Mezőfalva között - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
A Kia és a Hyundai kéz a kézben ér el egyre nagyobb sikereket az autópiacon, amit a minden téren tapasztalható, rendkívül gyors fejlődésüknek köszönhetnek. A két márka háza tájáról felváltva érkező hírek tengerében ezúttal a Kia a soros, mely ezúttal egy dedikált hibrid modell elkészítésén dolgozik, méghozzá a Toyota Prius ellenében.
A szíriai-török határon fekvő Kobanit ostromló Iszlám Állam több mint száz dzsihadistája halt meg a várost védő kurdokkal folytatott harcokban az elmúlt három napban - közölte szombaton a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
November elseje van. Miközben gyertyák ezrei gyúlnak és pislákolnak az éjszakában, az ősz már minden próbálkozását kihasználva távoli emlékké száműzte a nyarat, s csupán az egyre vaskosabb fellegekkel szélmalomharcot vívó, aranyló napsugarak tartják a lelket sokakban a következő tavaszig. Nem kell olyan messzire mennünk, ha az autózás világában a boldogságot, a vidám pillanatokat megidéző…
Több tízezren, többségében kurdok vonultak az utcákra Európa számos nagyvárosában szombaton, hogy az Iszlám Állam (IÁ) iszlamista terrorszervezet ellen tüntessenek.
A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését.
Budapest – Célegyenesbe fordult a felrobbant óbudai társasház felújítása, ami több mint egy évvel ezelőtt repült a levegőbe. Bár a porig zúzott és újjáépített lakásokban még javában dolgoznak, egy hete az első lakók már visszatérhettek kipofozott otthonukba.
Idén január-augusztusban 1 millió 139 ezer vendég 3 millió 948 ezer vendégéjszakát töltött el a Balatonnál, így a vendégek száma összesen 40 ezer fővel, a vendégéjszakák száma pedig 111 ezerrel nőtt az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján olvasható adatokból.
A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését.
Egy következmények nélküli világban a felnőtté válás küszöbéhez érkezett, magukra hagyott kamaszokról szól Totth Benedek napokban megjelent Holtverseny című, sodró lendületű, mellbevágó thrillere, amelyből a közeljövőben film is készülhet.
New York — Egyszer minden New York-i jelmezt ölt, és elmegy a manhattani Village Halloween Partyba, a világ egyik legtöbb jelmezes látogatót vonzó banzájába, most is látványos volt a bevonulás.
Csaknem 400 ezren keresték fel szombaton, mindenszentek napján a fővárosi temetőket. A jövő héten tárgyalja a kormány a fair bankokról szóló törvényjavaslatot. Többet költöttek a háztartások az első fél évben, éves összehasonlításban.
Triton néven új, nagyszabású európai humanitárius akció indult szombattól a Földközi-tengeren, amely támogatást kíván nyújtani az olasz hatóságoknak a vízen érkező menekültek felkutatásában és mentésében. A művelet azonban nem hatol be olyan mélyen a nemzetközi vizekre és csak harmada annyi pénzből gazdálkodik, mint az egy éve indult Mare Nostrum - írta a BruxInfo.
Nemzetközi megfigyelők egy csoportja érkezett szombaton Donyeckbe és Luhanszkba a vasárnap esedékes választások figyelésére - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség a szakadár területek által kikiáltott Novorosszija (Új-Oroszország) konföderáció sajtóközpontjára hivatkozva
A címvédő és listavezető Bayern München 2-1-re felülmúlta a Borussia Dortmundot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának utolsó szombati mérkőzésén.
A címvédő Debrecen - Kulcsár Tamás kiállítása miatt több mint egy félidőt emberhátrányban játszva is - 2-0-ra győzött Pápán a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati játéknapján.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Budapest – Pénteken érkezett, és vasárnap este adja első koncertjét a Budapest Sportarénában, és ahogy az várható volt, Michael Bublé (39) nem zárkózott be a szállodai szobájába.
Több tízezren, többségében kurdok vonultak az utcákra Európa számos nagyvárosában szombaton, hogy az Iszlám Állam (IÁ) iszlamista terrorszervezet ellen tüntessenek
Egyhetes űrmissziója után sikeresen visszatért szombaton a Földre az első kínai, emberek nélküli kísérleti űreszköz, amely a Hold körüli pályán repült. Kína ezzel az Egyesült Államok és az egykori Szovjetunió után a harmadik olyan ország lett, amely visszatérő űreszközt indított útnak a Holdra.
Tízezrek vonultak utcára Írország-szerte szombaton, hogy tiltakozzanak a vízdíj bevezetése, illetve az 2010-ben csőd szélére jutott országban az utóbbi öt évben bevezetett egyéb takarékossági intézkedések ellen
Az általa "ismeretlen szenteknek" nevezett embereket, így többek között a háború, éhínség és szegénység elől menekülőket, a munkanélkülieket és a hontalanokat méltatta Ferenc pápa.
Kína a korábbiakkal ellentétben immár nyitottnak mutatkozik arra, hogy párbeszédet folytasson a két Korea jövőjéről - mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szombaton, az Észak- és Dél-Korea határán fekvő demilitarizált övezetbe tett látogatása során
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint sokkal jobban működik Magyarországon a polgári demokrácia, mint nyolc évvel ezelőtt, ezt igazolja az internetadó elleni tüntetések kormányzati kezelése, az adójavaslat visszavonása
A háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása mintegy 3,5 százalékkal növekedett az idén az első fél évben éves összehasonlításban, így 66,5 ezer forintot tett ki - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából.
A közerkölcs megsértésére hivatkozva hároméves börtönbüntetésre ítéltek Egyiptomban nyolc férfit, akik állítólag részt vettek az ország első melegházasságán.