2014. január 6. hétfő

jan. 6
21:39
Politikai elítéltnek tartja Nastasét a román kormányfő (Alternatív Energia)
Politikai szempontból Adrian Nastase esetét az ukrán Julija Timosenkoéhoz lehet hasonlítani - véli a román miniszterelnök.
jan. 6
21:39
Angol foci: Walcott súlyosan megsérült, ugrott a vb (Agroinform)
Súlyos sérülést szenvedett Theo Walcott. Az Arsenal csatárának elszakadt a bal térdében az elülső keresztszalagja.
jan. 6
21:45
Hét és fél milliárdos adócsalás miatt emelt vádat a győri ügyészség (ProfitLine)
Hét és fél milliárdos adócsalás miatt emelt vádat 21 ember ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség - közölte a testület vezetője hétfőn az MTI-vel.
jan. 6
21:54
Megugrottak a turisztikai bevételek Kínában (Infostart)
Jelentősen nőttek a turisztikai bevételek Kínában 2013-ban. A Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal előzetes adatai szerint éves szinten 11,97 százalékkal emelkedtek a turisztikai bevételek. Az összesített bevétel 2900 milliárd kínai jüan, azaz 104,8 ezermilliárd forint volt.
jan. 6
21:57
Letarolta a házat a pokoli robbanás (Blikk)
jan. 6
21:57
Ponta szerint Nastase politikai elítélt (Metropol)
Politikai elítéltnek, Basescu államfő áldozatának nevezte a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Nastase volt kormányfőt Victor Ponta.
jan. 6
21:57
Nyert a Real Madrid (Metropol)
A Real Madrid hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a bennmaradásért küzdő Celta Vigo ellen.
jan. 6
21:57
Yellenről szavaznak (Portfolio)
Több okból is különleges lesz a mai szavazás a Fed-elnökségről. Egyrészt Janet Yellen lehet az első női Fed-elnök, másrészt viszont ez lehet a Fed történetének legszorosabb szavazása - írja a...
jan. 6
21:59
Csaba László: nincsenek meg a növekedés kézenfekvő alapjai (Portfolio)
A 2014-es költségvetésben elég optimista a kormány, miközben az látszik, hogy bár nem olyan intenzitással, mint a korábbi kormányok alatt, most is van választási kiengedés, szinte minden érdekcsoport...
jan. 6
22:00
Majdnem kiesett a ruhából Kim Kardashian melle (BorsOnline)
Pár napja szexi selfie-ket posztolt magáról elölről-hátulról az idomairól híres celeb, most meg olyan ruhában ment utcára, amelyből kis híján kibuggyant a melle.
jan. 6
22:03
A legfrissebb átigazolási hírek: a Real másodszor ejtette csúnyán pofára a MU-t (Sport365)
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
jan. 6
22:05
Tenisz: visszavonult Marosi Katalin (Sport365)
Hivatalosan is befejezte pályafutását Marosi Katalin profi teniszező, Székesfehérvár polgármestere, a családtagok és a szurkolók köszöntötték hétfőn Székesfehérváron.
jan. 6
22:12
Ismét börtönbe kerül Adrian Nastase (Gondola)
Visszakerül a börtönbe a feltételesen szabadlábon lévő Adrian Nastase volt román miniszterelnök.
jan. 6
22:14
Ma ünnepelték Jézus születését az ortodox egyházban (Gondola)
Amíg a nyugati keresztényeknek ma véget ért a karácsony, az ortodox egyházban ma ünneplik Jézus születését.
jan. 6
22:15
Tumora miatt szabadulna O. J. (Blikk)
jan. 6
22:18
Vádat emeltek a gyilkos férj ellen (BorsOnline)
Vádat emeltek egy dunapataji férfi ellen, aki éveken át terrorizálta családját és tavaly nyáron halálra szurkálta feleségét. A gyilkos férj azóta is előzetes letartóztatásban van.
jan. 6
22:18
A NAV az online pénztárgépek cseréjéhez nyújtható támogatás igényléséről (ProfitLine)
A 2014-ben üzembe helyezett pénztárgépek után a 1411-es - az államháztartással szembeni egyes juttatások igénylésére szolgáló 2014. évi - nyomtatványon igényelhető támogatás - tette közzé az adóhatóság hétfőn a honlapján.
jan. 6
22:30
Nem házasodhatnak a melegek Utahban (Gondola)
Az amerikai legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy Utah államban függesszék fel a házassági okiratok kibocsátását az azonos nemű párok számára.
jan. 6
22:33
Lekanyarodtak az amerikai indexek (Portfolio)
A ma megjelent, vártnál rosszabbul alakuló makroadat után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, majd szinte teljesen ledolgozták az esést, végül mégis lefelé vették az irányt és kisebb mínuszban...
jan. 6
22:48
Különleges jármű a Tisza-tónál (Infostart)
Ingoványos talajon és meredek emelkedőn is biztosan halad, a vízben pedig csónakként órákon át használható az a lánctalpas terepjáró, amelyet az év elején helyeztek üzembe a Tisza-tónál egy kirándulásokat szervező turisztikai cégnél.
jan. 6
22:51
Paprikaspray az iskolában (Blikk)
jan. 6
22:51
Ismét börtönbe kerül Adrian Nastase volt román kormányfő (ProfitLine)
Visszakerült a börtönbe a feltételesen szabadlábon lévő Adrian Nastase volt román miniszterelnök, miután - lakásfelújításával összefüggő - utolsó korrupciós perében hétfőn jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte őt a legfelső bíróság.
jan. 6
22:53
Különleges gépjárművet helyeztek üzembe a Tisza-tónál (ProfitLine)
Ingoványos talajon és meredek emelkedőn is biztosan halad, a vízben pedig csónakként órákon át használható az a lánctalpas terepjáró, amelyet az év elején helyeztek üzembe a Tisza-tónál egy kirándulásokat szervező turisztikai cégnél.
jan. 6
22:54
Videóra vették, ahogy szobatársa kutyájával szexel (BorsOnline)
Hogy melyik dolog undorítóbb, állattal, vagy kiskorú gyermekkel szexuális kapcsolatot létesíteni, mindenki döntse el maga. Nekünk mindenesetre forog a gyomrunk az alábbi esettől.
jan. 6
23:06
Bejelentette visszavonulását Marosi Katalin (Infostart)
Hivatalosan is befejezte pályafutását Marosi Katalin profi teniszező, Székesfehérvár polgármestere, a családtagok és a szurkolók köszöntötték hétfőn Székesfehérváron.
jan. 6
23:06
Állva tapsolt és éljenzett a közönség (Gondola)
Állva tapsolta a közönség vasárnap este a Pannon Filharmonikusokat a Berlini Filharmónia koncerttermében.
jan. 6
23:09
Orbán a politikáról, neje a divatról krónikázik (Blikk)
jan. 6
23:24
Nyert a Real Madrid (Infostart)
A Real Madrid hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a bennmaradásért küzdő Celta Vigo ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának hétfői játéknapján.
jan. 6
23:24
Minél jobban ütötték a vasat, annál inkább szikrázott! (Gondola)
A vezérszónok a szónokok szónoka! Volt, akire már akkor is figyeltek, és voltak, akikre később sem.
jan. 6
23:24
Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet: folyamatos és fenntartható a működés (ProfitLine)
A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet működése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kirendelt felügyeleti biztosok tevékenysége mellett prudens, fenntartható és folyamatos, a betétesek pénze biztonságban van - közölte honlapján hétfőn a takarékszövetkezet.
jan. 6
23:26
Mesterházy tárgyalhat Gyurcsányékról (Gondola)
Az MSZP hétfőn felhatalmazta Mesterházy Attila pártelnököt, hogy tárgyaljon a korábban megkötött választási szövetség kibővítéséről.
jan. 6
23:45
Forma-1: Schumacher túl van az életveszélyen (Agroinform)
A Bild szerint nincs már közvetlen életveszélyben a kómában fekvő Michael Schumacher.
jan. 6
23:47
Kézilabda: Most vagyok a legboldogabb - Karl Erik Böhn (Agroinform)
Karl Erik Böhn blogbejegyzésben búcsúzott el mindenkitől, a szakember gyógyíthatatlan betegségben szenved.

2014. január 7. kedd

jan. 7
0:00
Ponta politikai elítéltnek nevezte Nastasét (Gondola)
Politikai elítéltnek nevezte a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Nastase volt kormányfőt Victor Ponta román miniszterelnök.
jan. 7
0:03
Gigantizmus (óriásnövés) és akromegália (WebBeteg)
A növekedési hormon túltermelődését gyermekkorban gigantizmusnak (óriásnövésnek) hívjuk, felnőttkorban az akromegália kifejezéssel illetjük. A betegség lényege, hogy az agyalapi mirigy (hipofízis) túlzott mennyiségű növekedési hormont állít elő egy jóindulatú daganat következtében.
jan. 7
0:06
Olvasnivaló: Évindító aprósütik (Mindmegette)
Véget ért az ünnepi szezon - végre nálunk is. Azt hiszem, fejlődőképesek vagyunk: határozottan ez volt az eddigi legjobban sikerült karácsonyunk.
jan. 7
1:06
Kárenyhítés piramisjáték után (Adózóna)
A JP Morgan Chase & Co bankház kétmilliárd dollár megfizetésével oszlatná el a gyanút, miszerint bármi köze lett volna a Bernard Madoff által 2008 végéig üzemeltetett pénzügyi piramisjátékhoz - íraj a nol.hu.
jan. 7
3:03
Csatornában kötött ki az autó (Blikk)
jan. 7
4:12
Apjukra ütöttek Zavadszky ikrei (Blikk)
jan. 7
4:15
Rablásra csábító arculat - változtatnának a trafiktörvényen (Adózóna)
Egy megtámadott trafikos akár órákig fekhet boltja padlóján anélkül, hogy észrevennék. A sorozatos rablások miatt változtatnak a trafiktörvénynek a boltok arculatát meghatározó részén.
jan. 7
4:36
Százával viszik külföldre a magyar kiskutyákat (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Minden hónapban felvásárló körútra indult az a kamion, amelyik aztán kiskutyákkal tömve indult Olaszországba, hogy ott busás haszonnal továbbadják a többségében papírokkal sem rendelkező kis kedvenceket.
jan. 7
4:39
Gondolta volna? - A wikipédia legnépszerűbb szócikkei (ProfitLine)
A magyar névnapokat betűrendben felsorakoztató szócikkre kattintottak rá a legtöbbször tavaly a magyar nyelvű Wikipédián.
jan. 7
4:51
Holtan találták meg az eltűnt könyvelőt (Blikk)
Balassagyarmat — Több száz kilométerre otthonától, egy balassagyarmati hotelszobában ­bukkantak B. Gyula (†45) holttes­tére. A férfi szombaton Szlovákiá­ból indult haza barátnőjétől, és amint Komáromba ért, ­szeretteit hívta.
jan. 7
5:06
Bencze Tamás a győri női kosárlabdacsapat új vezetőedzője (Infostart)
Bencze Tamás váltja a múlt héten távozott Szentendrei Áront a győri női kosárlabdacsapat kispadján.
jan. 7
5:09
Gyűjtenek az elrabolt testvérek anyjának (Blikk)
Ausztria — Helyiek szerveztek gyűjtést annak annak a magyar származású édesanyának, aki csaknem egy évtized után tudta meg, hogy imádott kisfia, Phillip (13) és lánya, Ingrid (17) él, de volt férje 2004 óta Paraguayban bújtatta őket.
jan. 7
5:09
Csókay: mostanra elfogytak az eszközök Schumacher gyógyítására (ATV)
Az, hogy jelenleg stabil állapotban van Michael Schumacher azt jelenti, hogy bár a vérnyomása és a légzése tartható, de semmiféle javulás nem mutatkozik az állapotában – ezt Csókay András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 7
5:12
Csak latinul és németül beszél Xavér apja (Blikk)
Budapest - Majdnem egy esztendeje került kórházba agyi infarktussal idősebb Varnus Xavér (83), aki azóta felépült, de gyógyulása igencsak fura „szövődményeket" eredményezett. A sztárorgonista édesapja azóta szinte csakis latinul és németül tud megszólalni!
jan. 7
5:18
Így kell támogatást igényelni a pénztárgép-cserére (Adózóna)
A NAV közzétette honlapján, milyen nyomtatványokon igényelhető támogatás a pénztárgép-cserére.
jan. 7
5:24
Rekordot döntöttek a jegyeladások Kínában tavaly (Infostart)
Az előző évhez képest mintegy 30 százalékkal nőttek és minden korábbi rekordot megdöntöttek a kínai mozipénztárak jegyeladásai 2013-ban - jelentette be az állami rádió-, film- és televízió főhivatal (SARFT).
jan. 7
5:27
Pécs: ismét fiatal nőt erőszakoltak meg (Spa Trend Online)
Baranya az egyik legfertőzöttebb megye.

Keresés