2014. január 28. kedd

jan. 28
22:48
A csehek fele szerint érvényben kell tartani a Benes-dekrétumokat (ProfitLine)
A cseh közvélemény mintegy fele úgy véli, hogy a Benes-dekrétumokat továbbra is érvényben kell tartani - derült ki abból a decemberi országos közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét kedden hozták nyilvánosságra Prágában.
jan. 28
22:50
Jó évet zárt a Hankook Tire 2013-ban (ProfitLine)
Jó évet zárt a Hankook Tire 2013-ban: a világ egyik vezető abroncsgyártójának 6,44 milliárd dolláros bevétele és 941,5 millió dolláros üzemi eredménye új rekord.
jan. 28
23:00
Kifosztották a pécsi székesegyházat (Gondola)
Nagy értékű ékszerek tűntek el a napokban a pécsi székesegyházból, a tolvajt keresi a rendőrség
jan. 28
23:00
Fekete nap ez a Yahoonak (Portfolio)
A Yahoo zárás után tette közzé tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó számait. A várt feletti egy részvényre jutó nyereség és a vártnak megfelelő bevétel hírére először 2 százalék feletti pluszba, majd...
jan. 28
23:00
Átigazolás: Fabio Coentraót vinné a Milan (Agroinform)
A Mediaset információi szerint az AC Milan péntekig egy szélső- és egy középhátvéddel erősítene.
jan. 28
23:02
Topfoci: Négyelt a Liverpool, Mata gólpasszt adott, továbbment a Real (Agroinform)
Szemernyi esélyt sem adott a Liverpool a városi rangadón az Evertonnak, a Real Madrid kiejtette az Espanyolt.
jan. 28
23:18
Brutális kamatemelést jelentett be a török jegybank! (Portfolio)
Az eddigi 7,75%-ról 12%-ra emelte az egynapos jegybanki hitelnyújtás kamatlábát mai döntésével a török jegybank, azaz a piaci szereplők által várt 200-300 bázispontosnál sokkal durvább kamatemelésről...
jan. 28
23:21
Gyurcsány így gyarapítaná Magyarországot (ProfitLine)
Gyurcsány Ferenc szerint meg lehet teremteni Magyarországon a nyugodt gyarapodás feltételeit, ehhez át kell alakítani a földtörvényt, teret kell engedni a vállalkozásoknak és a gazdaságoknak. Van esély arra, hogy néhány év után a munkaerőpiacon a jól képzett szakemberek iránt lesz kereslet, a munkabérek emelkedhetnek - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden…
jan. 28
23:54
Elődöntős a Real Madrid a Király Kupában (Infostart)
A Real Madrid a keddi visszavágón is 1-0-ra legyőzte az Espanyolt, így kettős győzelemmel jutott be a spanyol labdarúgó Király Kupa elődöntőjébe.
jan. 28
23:54
Bűncselekmény marad a homoszexualitás Indiában (Gondola)
A legfelsőbb bíróság elutasította a kormány és jogvédő aktivisták kérelmét az erről szóló törvény felülvizsgálatára
jan. 28
23:54
Itt is érezték a boszniai rengést (Blikk)
jan. 28
23:54
Dunaferr - Megkezdődött a létszámleépítés második üteme (ProfitLine)
Megkezdődött a létszámleépítés második üteme az ISD Dunaferr Zrt.-nél, miután a menedzsment hétfőn és kedden átadta a nevesített listákat a központi üzemi tanácsnak – közölte a vállalatcsoport HR-igazgatója kedden az MTI-vel.
jan. 28
23:54
Brutális kamatemelést jelentett be a török jegybank! (2.) (Portfolio)
Az eddigi 7,75%-ról 12%-ra emelte az egynapos jegybanki hitelnyújtás kamatlábát mai döntésével a török jegybank, azaz a piaci szereplők által várt 200-300 bázispontosnál sokkal durvább kamatemelésről...
jan. 28
23:56
Putyin nem enged Ukrajnának (Gondola)
Oroszország akkor sem vizsgálja felül az Ukrajnával kötött hitelmegállapodást és az energia árában adott kedvezményt, ha a mostani ellenzék kerülne hatalomra - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a keddi brüsszeli EU-orosz csúcsot követő sajtótájékoztatón
jan. 28
23:58
Gyurcsány visszasírja a tsz-eket (Gondola)
A falut a rendszerváltás után a magyar jobboldal tette tönkre – mondta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kedden Mezőkovácsházán.

2014. január 29. szerda

jan. 29
0:12
Agresszív kamatemelést jelentett be a török jegybank (Infostart)
Agresszív kamatemelést jelentett be kedd este a monetáris tanács rendkívüli ülését követően a török központi bank.
jan. 29
0:12
Premier League - Meglepetések a keddi fordulóban (Infostart)
Az élen álló Arsenal kisebb meglepetésre 2-2-es döntetlent játszott a kilencedik Southampton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának keddi játéknapján. A Liverpool nagyon megverte az Evertont.
jan. 29
0:12
Bulgáriában már szabad a termőföldvásárlás az EU-polgárainak (Gondola)
A hét évre szóló korlátozást még 2007-ben vezették be, Bulgária EU-felvételekor
jan. 29
0:27
A magyar emberek ne fizessenek többet, mint az uniós átlag! (ProfitLine)
A kormány célja, hogy a magyar emberek ne fizessenek több rezsit, mint az uniós átlag – mondta Hoppál Péter országgyűlési képviselő kedden Pápán.
jan. 29
0:30
Abbász: Három évet kap Izrael (Gondola)
A békemegállapodástól számított három éven belül ki kell vonulnia Izraelnek a palesztin területekről - jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök egy kedden nyilvánosságra hozott interjúban
jan. 29
0:45
Devizapiac - Alig változott a forint árfolyama (Infostart)
Alig változott a forint árfolyama kedd délelőttről kedd délutánra a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
jan. 29
0:48
Megrongálták a ravatalozót (Blikk)
jan. 29
0:49
Múzeumba került az első, 1898-ban készült Porsche (Infostart)
Múzeumba került az első, 1898-ban készült Porsche Stuttgartban, miután tavaly nyáron, 115 év után egy ausztriai pajtában megtalálták és helyreállították.
jan. 29
1:24
Megvakul Judi Dench (Blikk)
jan. 29
2:54
Keresik a rablót (Blikk)
jan. 29
3:30
Két hónapig üldözték a cserbenhagyót (Blikk)
jan. 29
4:18
Amiben mindig volt és lesz is pénz! (x) (ProfitLine)
A gyógyszeripar, a gyógyászat mindig is kedvelt befektetés volt. Most csavarjunk rajta egyet, és találjuk meg azokat a cégeket, melyek forradalmi újításokra lehetnek képesek, mellyel a befektetők zsebeit is teletömhetik!
jan. 29
4:24
Szembe fotózták a lúzer tolvajt (Blikk)
jan. 29
4:42
Kabát expárja a Honvéd modellje (Blikk)
Budapest — Jól áll a Honvéd-mez Berki Mariannon (34). A modell mutatta be az NB I-es kispesti futballcsapat tavaszi, hazai pályán használandó felszerelését – érdekesség, hogy a csinos hölgy a piros-fekete klub ősi riválisát, az Újpestet erősítő Kabát Péter (36) volt párja, gyermekének édesanyja.
jan. 29
4:46
Íme a siker receptje (Blikk)
Budapest — A jó teljesítményhez nem elég szorgalmasan edzeni, az eredményességhez  az is elengedhetetlen, hogy a sportoló figyeljen a tudatos étkezésre is. Persze a siker receptje mindenkinél más.
jan. 29
4:54
Háborút hirdetett a bankok ellen a motoros (Blikk)
Budapest – „Így háborúzunk mi" – ezt írta a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) egy magát Őrseregnek nevező ismeretlen szervezet, amely a levélben magára vállalta a Lehel úti bankrobbantást – tudta meg a Blikk.
jan. 29
5:00
Elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten (Infostart)
Tarlós István főpolgármester - a keddi mérési eredmények alapján - csak a szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el, így nem kell csütörtökön korlátozni a gépjárműforgalmat - közölte a Főváros Főpolgármesteri Hivatala szerda hajnalban az MTI-vel.
jan. 29
5:06
Sztrájk miatt fennakadásokra kell számítani az európai légi közlekedésben (Infostart)
A légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt fennakadásokra kell számítani szerdán az európai légi forgalomban, több légitársaság is figyelmeztette utasait a késésekre. Csütörtökre az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége jelentett be megmozdulást.
jan. 29
5:12
Csókcsaták a villában (Blikk)
Budapest — Elcsattant végre az első csók Dorka (20) és Zsolt (21) között is.
jan. 29
5:12
Kutyafuttában dönthetnek Paksról (Blikk)
Budapest – Akár még a választások előtt megszavaztatná a kormány a paksi atomerőmű bővítését.
jan. 29
5:14
Meggyógyult, és dolgozni akar NOX Tomi (Blikk)
Budapest – Tele van energiával, és újra nagyon jól érzi magát Nagy Tomi (38), az egykori NOX táncosa, ám annak ellenére sem teljesen kerek minden, hogy most már hosszú hónapok óta újra egészséges lelkileg és testileg is.
jan. 29
5:14
Ha bűnösök Burkáék, bukják a házat (Blikk)
Debrecen - Tizennégy év után fény derülhet rá, hogy ki verte agyon Gyurcsó Jánost. A bűncselekménnyel idősebb és ifjabb Burka Ferencet vádolták meg.
jan. 29
5:18
Telefonon vezette le a szülést a mentős (Blikk)
Veresegyház - Zokogva tette le a kagylót Györke Gabriella (28), miután telefonon levezette élete első szülését.
jan. 29
5:18
Késsel végezte ki szerelmét (Blikk)
jan. 29
5:18
Nem tudni, hol osztható legálisan étel (Alternatív Energia)
Ideiglenes engedélyeket adtak ki, amíg kompromisszumra nem jutnak a végleges helyekről.
jan. 29
5:20
Gyurcsány: át kell lépni a Fideszen (Alternatív Energia)
A DK elnöke az egyetlen lehetséges döntésnek tartja, hogy Mesterházy lett a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
jan. 29
5:22
Döntenek az arculatról (Alternatív Energia)
Ma kiderül, milyenek lesznek az Összefogás jelöltjeit, listáját népszerűsítő kampány plakátjai.
jan. 29
5:24
Pintér: szilárd a közbiztonság (Alternatív Energia)
"A propaganda helyett sokkal érdekesebb, amiről Orbán Viktor és Pintér Sándor hallgatott."
jan. 29
5:26
Az MSZP szerint Orbán is felelős a káoszért (Alternatív Energia)
"Felesleges volt létrehozni a Klik-et, amely a bajok fő okozója lett."
jan. 29
5:28
Új műsorrenddel erősít az ATV (Alternatív Energia)
Már 17:45-kor elindul az első Híradó.
jan. 29
5:30
Kiborult József, feladná a játékot (Blikk)
Budapest — Fel akarja adni a játékot gyúrós Józsi (18)! Alig két héttel ezelőtt még hatalmas magabiztossággal akarta „ráraboltatni a harcsájára" a villa hölgy tagjait, mára viszont ennek a határozottságnak már nyoma sincs.
jan. 29
5:30
Meggyes nem akar újra polgármester lenni (Alternatív Energia)
"Valószínűleg azt is elrontottam, hogy 2010 után képviselő maradtam."
jan. 29
5:32
Verte a nejét VV Laci (Blikk)
Szombathely - Nemcsak az üzleti élete zavaros Laki Lászlónak (40), azaz VV Lacinak, hanem a magánéletét és sötét felhők árnyékolják be. A Blikk megtudta: a ValóVilág 6 szereplője többször is bántalmazta volt feleségét, F. K.-t, aki azonban - úgy tudjuk - feljelentést nem tett ellene, inkább megpróbált pontot tenni a kapcsolatuk végére.
jan. 29
5:32
Csak mese az elismerés (Alternatív Energia)
Alig több, mint 90 ezer forint fizetést kap, aki három gyereket befogad.
jan. 29
5:34
Konditeremben húzza meg magát Détárnál Rékasi (Blikk)
Budapest - Újra szerelmes Détár Enikő (49) . írtuk keddi lapszámunkban, ám az elején járó kapcsolatban nehézségeket okozhat a múlt. Hiába zárta le aláírásával a színésznő 29 évig tartó házasságát, és adta be férjével, Rékasi Károllyal (51) közös megegyezéssel a válókeresetet, úgy tűnik, a szétválás mégsem olyan egyszerű.

Keresés