2014. január 4. szombat

jan. 4
9:39
Női kézilabda NB I: Jó állapotban, világbajnok átlövővel vágnak neki a győriek a tavasznak (Agroinform)
Szombaton játssza idei első mérkőzését a Győri Audi ETO KC. Az ellenfél a Fehérvár KC lesz az esti bajnokin.
jan. 4
9:41
Halálos baleset Kiskunfélegyháza és Jászszentlászló között (ATV)
Árokba hajtott egy autó az 5402-es úton Kiskunfélegyháza és Jászszentlászló között, a sofőr meghalt a balesetben - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.
jan. 4
9:41
Síugrás: Innsbruckban is folytatódik Diethart sikersorozata? (Agroinform)
A 62. Négysáncsverseny a harmadik állomásához érkezett, melynek apropóján szemügyre vettük a mezőnyt.
jan. 4
9:43
Hetvenöt éves – őt nézték a legtöbben szilveszterkor (ATV)
Pénteken ünnepelte hetvenötödik születésnapját Sas József. A humorista több mint ötven éve állt először színpadra. Legtöbben a Mikroszkóp Színpadról emlékeznek rá. Itt dolgozott együtt Hofi Gézával. 1985-ben nevezték ki a színház igazgatójává, amit huszonöt éven át vezetett. A kabarét még most is szeretik az emberek, amit jól mutat, hogy szilveszterkor az ATV-n vetített a Sas-kabaré volt a…
jan. 4
9:48
Vége a titkoknak? Szupergyors kódtörő komputert fejleszt az NSA (ProfitLine)
Szupergyors kvantumkomputer kifejlesztésén dolgozik az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), amelynek segítségével képes lesz feltörni csaknem minden olyan kódot, amellyel világszerte a banki, orvosi, üzleti és kormányzati titkokat védelmezik - közölte pénteken a Moszkvába szökött amerikai informatikustól, Edward Snowdentől származó iratokra hivatkozva a The Washington Post.
jan. 4
9:54
Így változik a közösségi közlekedés 2014 januárjától (Infostart)
Változások lépnek életbe 2014 januárjától a főváros közösségi közlekedésben. Sűrűbb és egyenletesebb járatkövetéssel javítják például a csúcsidőszakokban a Fehérvári úti villamosközlekedést, a budai rakparton és a Kiskörúton is gyakrabban jár majd villamos.
jan. 4
9:57
Teljes útzár az M1-esen Győr felé (ATV)
Összeütközött egy teherautó és egy személykocsi szombat reggel az M1-es autópályán Komárom és Tata között, emiatt teljes útzár van a sztráda Győr felé vezető oldalán, a forgalmat már Tatabánya-Újvárosnál leterelik - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
jan. 4
9:59
Tűz egy kisgyőri családi házban, egy halott (ATV)
Tűz keletkezett egy családi házban Kisgyőrben, az oltáskor egy holttestet találtak a tűzoltók - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-vel.
jan. 4
10:06
A PSG-nél szükség lenne, de az Arsenalnál nem az alulértékelt franciára (Sport365)
Angol és francia sajtóértesülések szerint a francia Paris Saint-Germain a januári átigazolási időszakban igyekszik majd megszerezni a francia válogatott Yohan Cabaye-t.
jan. 4
10:15
Teljes útzár van az M1-esen Győr felé (Blikk)
jan. 4
10:15
Utcai harcok Egyiptom több nagyvárosában (ATV)
Éjszakába nyúlóan folytak az utcai harcok Egyiptomban. A Muzulmán Testvériség hívei többek közt Kairóban, Gízában és Alexandriában is összecsaptak a rendőrökkel.
jan. 4
10:30
Pécsett egészségtelen, de a fővárosban sem tiszta a levegő (Infostart)
Putnokon csökkent a levegő szálló por (PM10) koncentrációja, így ott már csak kifogásolt a levegő minősége, Pécs levegőjét viszont egészségtelennek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) szombaton.
jan. 4
10:30
Magyar kulturális intézet nyílt Zágrábban (Gondola)
A magyar és a horvát kultúra között sok évszázadon át szoros kapcsolat, kölcsönhatás és összefonódás állt fent.
jan. 4
10:32
Fejlesztik a népfőiskolai hálózatot (Gondola)
A Lakitelek Népfőiskola fejlesztése megkezdődött, a tartalmi programok megvalósultak.
jan. 4
10:33
Tűz egy kisgyőri családi házban, egy halott (Alternatív Energia)
A kisgyőri Rákóczi utcában egy családi házban keletkezett tűz.
jan. 4
10:33
Banglades: felgyújtották a szavazóhelységeket (ATV)
Bangladesben hárman meghaltak és több tucat szavazóhelyiséget megtámadtak szombaton, egy nappal a választások időpontja előtt hivatalos források közlése szerint.
jan. 4
10:35
Putnokon javult, Pécsen romlott a levegő minősége (Alternatív Energia)
Tizenegy településen, köztük a fővárosban kifogásoltnak minősítették a levegőt.
jan. 4
10:37
Gyászol Hollywood (Alternatív Energia)
Alicia Rhett az 1939-ben készült világhírű filmben Vivien Leigh és Clark Gable partnere volt.
jan. 4
10:39
Maradona: "Ők bekaphatják!" - nem Photoshoppal gyúrta ki magát (Sport365)
Néhány héttel ezelőtt meglepő fotó jelent meg a facebookon. Diego Maradona ugyanis egy fotó tanúsága szerint tekintélyes súlyfeleslegtől szabadult meg.
jan. 4
10:48
Andor: nem lehet hisztériával reagálni a munkaerő bevándorlására (Infostart)
Andor László szerint a munkaerő szabad áramlására nem lehet hisztériával reagálni. A foglalkoztatáspolitikáért felelős magyar uniós biztos a német Die Welt című lapnak adott szombati interjújában a román és a bolgár munkavállalók beáramlásával kapcsolatos vitában nagyobb higgadtságot sürgetett.
jan. 4
10:48
Észak-amerikai forgalmazóra talált A nagy füzet (Gondola)
A független filmek forgalmazásában világelső Sony Picture Classics vásárolta meg és mutatja be Észak-Amerikában Szász János filmjét.
jan. 4
10:50
Indul az Erasmus+ program (Gondola)
Indul az Erasmus+, az Európai Unió új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja.
jan. 4
10:51
Bírálja az ENSZ a menekültek helyzetét Bulgáriában (Kripto Akadémia)
Az illetékes miniszter cáfol.
jan. 4
10:51
Felemelkedőben a virtuális pénzügyi rendszer? (Portfolio)
A Bitcoin, vagyis a legkedveltebb virtuális pénz, körüli felhajtás az egész óévet végigkísérte, két óriási árfolyamrali után jelenleg több mint 800 dollárt ér egyetlen egysége. Ez azt jelenti, hogy...
jan. 4
10:51
Ellopták az elhunyt FTC védőnek állított emléket (ATV)
Akeem Adams, a Ferencváros játékosa december 30-án hunyt el, trinidadi gimnáziuma előtt emléket állítottak neki, de a róla készült képet és a mellé tett virágokat egy nap alatt ellopták.
jan. 4
10:52
Szabadsága a szólásnak! (Gondola)
„Szóltam, meghallgattatok, értitek, ítéljetek!” 363 képviselő felszólalás színesítette a tavalyi esztendőben Országgyűlés munkáját.
jan. 4
11:06
Indul az Erasmus+ program (Infostart)
Indul az Erasmus+, az Európai Unió új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja.
jan. 4
11:06
Évente 39 kilogramm élelmiszert dobunk ki (Gondola)
Évente 1,3 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe a világon, Magyarországon az egy főre jutó évi élelmiszer-hulladék 39 kilogramm.
jan. 4
11:09
Ez tette taccsra a Városligeti Műjégpályát (Alternatív Energia)
A hűtőrendszer adta meg magát - talán a következő télre rendben lesz.
jan. 4
11:09
Megszorítások jönnek? – prognózisok 2014-re (Adózóna)
Jelentős a szakadék a választás miatt hurráoptimista kormányzattal egy követ fújó Magyar Nemzeti Bank és a gazdaságkutatók, elemzők 2014-es prognózisai között – írja a legfrissebb HVG.
jan. 4
11:09
Hihetetlen: ők mehetnek a Marsra 2025-ben (Pénzcentrum)
Több mint kétszázezer jelentkező közül első körben 1058 embert választott ki a Mars One dán vállalkozás, amely egy valóságshow keretében szervez Mars-utazást 2025-re....
jan. 4
11:09
Andor: nem szabad hisztériával reagálni (ATV)
Andor László szerint a munkaerő szabad áramlására nem lehet hisztériával reagálni. A foglalkoztatáspolitikáért felelős magyar uniós biztos a német Die Welt című lapnak adott szombati interjújában a román és a bolgár munkavállalók beáramlásával kapcsolatos vitában nagyobb higgadtságot sürgetett.
jan. 4
11:09
A nap mérkőzése: Londoni derbi az FA-kupában (Agroinform)
Ugyan a Premier League küzdelmei szünetelnek a hétvégén, vérbeli rangadóból így sem lesz hiány.
jan. 4
11:11
Több kilométeres torlódás az M1-esen (Alternatív Energia)
A torlódás miatt a baleset mögött két másik ütközés is történt.
jan. 4
11:11
Premier League: BL nélkül lehetetlen megtartani Rooneyt? (Agroinform)
Nem úgy tűnik, hogy egyhamar nyugvópontra jut Wayne Rooney Manchesterből való távozásának ügye.
jan. 4
11:12
Tuttosport: egy német csapat a Juventusnál vásárolna be (Sport365)
Az olasz Tuttosport című lap szerint a német Werder Bremen három torinói játékost is vinne az átigazolási időszakban.
jan. 4
11:27
Közmunkásképzés: kényszerített önkéntesség (Kripto Akadémia)
Közölték az emberekkel, amennyiben nem vesznek részt a tanfolyamon, a közeljövőben közmunkán sem vehetnek részt, és segélyből kell élniük.
jan. 4
11:27
Elkezdődik az új szekszárdi vízbázis építése (ProfitLine)
Az idén több mint ötmilliárd forintos beruházással elkezdődik az új szekszárdi ivóvízbázis építése, amellyel párhuzamosan folytatódik a már lezárt, szennyezett ivóvízbázis területén a kármentesítés.
jan. 4
11:42
Újévi nyitány (Gondola)
jan. 4
11:45
Az NGM szerint csúcsot ért el a nők foglalkoztatottsága (ATV)
Kilencvennyolcezerrel több nő dolgozik ma, mint az előző kormány utolsó évének hasonló időszakában - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.
jan. 4
11:45
Kedves ajándék Schumacher 45. születésnapjára - videó (Sport365)
A német Michael Schumacher rajongói kedves ajándékkal ünnepelték a volt Forma-1-es versenyző 45. születésnapját a franciaországi Grenoble-ban, ahol kórházban ápolják a német ex-sportolót.
jan. 4
12:00
Pártatlanságra intette az igazságszolgáltatást a török államfő (Infostart)
Pártatlanságra intette az igazságszolgáltatást a török államfő a kormányt sújtó korrupciós botrányban.
jan. 4
12:00
Indul az Erasmus+ program (ProfitLine)
Indul az Erasmus+, az Európai Unió új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja.
jan. 4
12:02
Megkezdődött a Lakitelek Népfőiskola fejlesztése és a népfőiskolai hálózat kiépítése (ProfitLine)
A Lakitelek Népfőiskola fejlesztése megkezdődött, a tartalmi programok megvalósultak, és a Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat kiépítése is jól halad – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-nek adott interjújában.
jan. 4
12:03
6 milliárd svájci frankról feledkeztek meg (Portfolio)
Több mint 6 milliárd svájci franknak megfelelő összeg maradt elfelejtett nyugdíjszámlákon Svájcban - közölte a svájci SRF. Ezek olyan számlák, amelyekhez tulajdonosa több mint két éve nem nyúlt, egy...
jan. 4
12:03
Pécsett egészségtelen a levegő (ATV)
Putnokon csökkent a levegő szálló por (PM10) koncentrációja, így ott már csak kifogásolt a levegő minősége, Pécs levegőjét viszont egészségtelennek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) szombaton.
jan. 4
12:05
Most megúszták az Együtt-PM politikusai (ATV)
Egy „Kormányváltás 2014” feliratú hatalmas molinót feszítettek ki az Együtt-PM aktivistái a Gellért-szobor lábazatára. Így akarták figyelmeztetni a választókat arra, hogy megkezdődött a visszaszámlálás a választásokig. Azt mondják: ha összefognak, akkor le fogják váltani a kormányt, így az ország visszaszerezheti a jövőjét.
jan. 4
12:18
Kímélő menü az új évre (Blikk)
Egy újabb nagyszerű év vette kezdetét! Kívánom, hogy mindenki számára legszebb álmainak megvalósulását tartogassa az új esztendő! Most egy olyan menüvel készültem, amely a nagy ünnepi lakomák után kicsit könnyedebb. A mai fogás 1090 kcal/fő értéket tartalmaz. Az ételek elkészítéséhez sok sikert, elfogyasztásukhoz pedig jó étvágyat kívánok!Fásy Ádám
jan. 4
12:18
Bírálja az ENSZ a menekültek helyzetét Bulgáriában (Infostart)
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint Bulgáriában a menekülteket embertelen és megalázó körülmények fogadják, a bolgár illetékes miniszter viszont a pénteken közölt állásfoglalás megállapításait túlhaladottnak nevezte, hangsúlyozva, hogy azok eleve csak egy befogadó táborra vonatkoztak.
jan. 4
12:18
Tévedett a The New York Times? (Gondola)
Eltávolította honlapjáról a magyarországi antiszemitizmus felmérését célzó kérdőívét a The New York Times.

Keresés