Tübingeni kutatók megfejtették a szivárványos guppik hímjeinek titkát: legalább két különböző pigmentsejt együttesen gondoskodik a halak színfoltjairól.
Nyílt levélben szólították fel az országgyűlési képviselőket civil szervezetek csütörtökön, hogy ne adják beleegyezésüket a Paks 2 megépítéséről szóló államközi szerződéshez.
A reggeli aggodalomra okod adó kínai adat után két kedvező makroadat is napvilágot látott ma Amerikában, ennek ellenére az eladók vették tûz alá a piacot. A vezető amerikai indexek közül a...
A piaczárást követően tette közzé a Microsoft a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó számait. Mint kiderült a szoftveróriás a várt felett teljesített mind a bevételek, mind a az egy részvényre jutó...
Tavaly tovább emelkedett az adóparadicsomokban bejegyzett csehországi vállalatok száma: 2013 végén 13 047 olyan csehországi cég volt, amelynek tulajdonosa valamelyik adóparadicsomban volt bejegyezve. Ez 372-vel több, mint 2012 végén - közölte az iHned, a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap hírportálja csütörtökön.
Magyarországon először ültettek be feltölthető, szívizom-erősítő pacemakert, a műtétet a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján egy szívelégtelenségben szenvedő 57 éves férfin végezték el - tájékoztatta az egyetem szerdán az MTI-t.
A német légiforgalmi irányítók szakszervezete (GdF) csatlakozik az európai légiforgalmi irányítók érdekképviselete (ATCEUC) január 29-re meghirdetett sztrájkjához.
Ideiglenes megállapodás jött létre csütörtök késő este Kijevben Viktor Janukovics elnök és az ellenzéki vezetők között az erőszakos cselekmények beszüntetéséről.
A közüzemi szolgáltatóknál van még annyi tartalék, hogy tovább csökkenhessen a magyar családok rezsije - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön Zalaegerszegen egy lakossági fórumon.
A magyarországi holokauszt 70. évfordulója alkalmából a brüsszeli magyar nagykövetség és a Balassi Intézet kerekasztal-beszélgetést szervezett csütörtök este magyar és belgiumi zsidó fiatalok részvételével, Zsidó jövő Európában címmel.
Az április 6-i választáson a Gyurcsány-korszak visszatérésének a megakadályozása, illetve a rezsicsökkentés megvédése a tét - erről a Belvárosi Polgári Szalonban tartott csütörtöki lakossági fórumon Rogán Antal V. kerületi polgármester (Fidesz-KDNP) és Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője beszélt.
Ideje lenne a forint árfolyam-korrekciójának, tekintettel egyebek mellett arra, hogy most már nem újdonság a piac számára a folytatódó monetáris enyhítési ciklus - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) az Alt Cash Kft. által forgalmazott, SAM4S NR-300 ONLINE, és a Japán Cash Company Kft. S&E NR-300 ONLINE elnevezésű, korábban már jóváhagyott online pénztárgépek engedélyét – közölte a hivatal január 23-án a honlapján.
Lucfalva — Agyonlőttek egy az út szélén hagyott, gazdáját hiába váró német juhászkutyát. Az állat napokig nem mozdult a helyről, ahol megszabadultak tőle.
Több mint félszáz fideszes politikus nem tanult az előző évi jutalomstopból, és az év végén is jutalmat szavaztatott meg magának az önkormányzatával – tudta meg a Blikk.
Aggtelek — Édesanyjuk bomló holtteste mellett aludtak, napközben pedig tovább élték megszokott életüket a J. testvérek. Pedig Ilona néni (†84) már legalább egy hónapja örök nyugalomra tért.
West Lafayette — Kulcsra zárt ajtó mögött, dermedten várta amerikai kollégáival egy magyar tanár, hogy őket is célba veszi-e az az iskolai lövöldöző, aki még kedden sétált be egy fegyverrel a West Lafayette-i Purgue Egyetemre. Dr. Radácsi Norbert ebben az Indiana állambeli intézményben tanít, s csupán méterekre volt attól az épülettől, ahol az első lövések eldördültek.
Budapest - Örök életükre börtönben maradhatnak a gyermekkínzó szülők. A Blikk információi szerint ugyanis a tegnap bíróság elé álló K. Rudolfra és feleségére, Andreára, akik kiskoruk óta gyötörték gyermekeiket, alkalmazható a három csapás elve. A három gyermek kínzási ügyét egyesítve ugyanis megvan az alap a tényleges életfogytiglanira.
Árvíz, hóhelyzet, fesztivál – ezek voltak a Magyar Sajtófotó Pályázat legnépszerűbb témái. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 32. alkalommal írta ki a sajtófotó pályázatot, amelyre majdnem 10 ezer képpel 310 fotográfus pályázott. A MÚOSZ nagydíját Bielik István, a Népszava fotóriportere kapta A VÉGET NEM ÉRŐ POKOL című képriportjáért, amelyet Szíriában készített.
Innerkrems - Ilyen nagyot még életemben nem estem – vallotta be Nagy Feró (68), akit baleset ért az osztrák Alpokban. – 2000 méteres magasságban olyan hóvihar kerekedett, hogy látni alig lehetett. Gyorsan elindultam lefelé, de egyre jobban esett, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a levegőben síelek – mesélte a nemzet csótánya.
Az évtized kábítószerfogását göngyölítették fel a napokban több ország nyomozóinak bevonásával a magyar rendőrök. Egy nemzetközi banda 25 kiló nagy, 90 százalék feletti tisztaságú kokaint akart becsempészni az országba. Ha az elkövetők hígítás után értékesítik, akár egymilliárd forintot is kaphattak volna érte.
Mór — Minden alkalmat meg kell ragadnia Détár Enikőnek (49), hogy pénzhez jusson, hiszen jelenleg mindössze két darabban játszik. Bár korábban férjével, Rékasi Károllyal (50) párosban voltak népszerűek ebben a műfajban is, Enikő, akinek egyedül kell fenntartania hatalmas családi házukat, mostanában egyedül is szívesen jár műsort vezetni összejövetelekre.
Santo Domingo — Egy évre előre kinyaralta magát Keresztes Ildikó (49), aki a Dominikai Köztársaság szépségeit fedezte fel. Az énekesnő vágyott végre pár olyan napra, amikor a pálmafák alatt, a tengerparton sütkérezve egyszerűen nem csinál semmit.
Hogyan kell eljárni akkor ha, valaki 2014. január 31-étől jogosult táppénzre, azonban az irányadó időszakban (2013. január 1-jétől 2014. január 30-áig) nincs 180 naptári napi jövedelme? Cikkünkben bemutatjuk, mitől lett bonyolult a táppénz-megállapítás.