A Külügyminisztérium együttműködik az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ), így a külpolitikának is egyre inkább részévé válhat a társadalmi felzárkóztatás - mondta Martonyi János csütörtökön.
A vezető nyugat-európai indexek a szerdai záróértékeik közelében ingadoznak azt követően, hogy az EKB nem változtatott irányadó kamatrátáján. A befektetők kockázatvállalási kedve Mario Draghi...
Január 24-én Balatonszárszón tartja évadnyitó frakcióülését a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja. A tanácskozáson az újabb rezsicsökkentés ütemezéséről és mértékéről döntenek majd - közölte Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Bejelentette azt is, hogy február 3-án lehet az első parlamenti ülésnap....
Az utca emberének a véleményére voltunk kíváncsiak azzal kapcsolatban, hogy szerdán megállapodott Mesterházy Attila és Bajnai Gordon abban, hogy az ellenzéki együttműködésbe a DK-t is bevonják.
Közleményt adott ki a NAV arról, hogy mit kell tenniük az online pénztárgépeket viszonteladóként forgalmazó, elérhetetlenné vált Patkós-Cassa Informatikai Kft. megrendelőinek.
Top 10 film, amit mi már nagyon, nagyon várunk! Voksoljatok, ti melyikre ülnétek be a legszívesebben. Idén rengeteg szuperhős bukkan fel újra a vásznon, találkozhatunk többek között Amerika Kapitánnyal és a Pókemberrel is, emellett jönnek a hatalmas költségvetésű slágerfilmek folytatásai (Éhezők viadala, A hobbit), ám mi elsősorban – talán korunkból fakadóan (?) – nem ezekre vagyunk kíváncsiak.…
Az illetékes védőnő, gyermekorvos, óvoda, iskola, illetve a gyermekjóléti szolgálat sem észlelte, hogy egy szigetszentmiklósi házaspár több éven át szexuálisan bántalmazta volna gyermekeit - erősítette meg az Index információját a Pest Megyei Kormányhivatal sajtófőnöke csütörtökön az MTI-nek.
A Rolls-Royce fennállásának eddigi rekordeladását produkálta 2013-ban, 3650 darab értékesített autóval. A 110 éves évfordulót, valamint az eladási rekordot egy limitált kiadású Ghost-tal, a V-Specification modellel ünnepli a patinás brit gyártó.
Január 24-én Balatonszárszón tartja évadnyitó frakcióülését a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja, a tanácskozáson az újabb, várhatóan három közműszolgáltatás árát érintő rezsicsökkentés ütemezéséről és mértékéről döntenek majd - közölte Rogán Antal csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti frakcióvezető bejelentette azt is: február 3-án lehet az első idei parlamenti ülésnap.
A korábbi bajnokok csatájában sem a végül győztes John Isner, sem Philipp Kohlschreiber nem veszítette el egyszer sem az adogatását az Aucklandben zajló, 455 ezer dollár (97 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében.
Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint még túl korai a gazdasági válság végéről beszélni, de a gazdasági adatok alátámasztják az EKB véleményét, amely szerint "hosszabb ideig a mostani szinten maradhat az alapkamat".
Dennis Rodman bocsánatot kért azért, amit az Észak-Koreában bebörtönzött amerikai misszionáriusról, Kenneth Bae-ről mondott a CNN-nek adott minapi interjújában.
Hiába viselik magukon több tízmillió ember sorsát, néha igenis muszáj egyetlen emberre koncentrálniuk még a legnagyobb hatalommal rendelkező politikusoknak is. Különösen, ha az ember saját gyermekéről van szó.
A férfiak imádják a szopást, ebben nincs semmi meglepő. Sőt, legszívesebben naponta többször is elviselnék. De valljuk be, elég kínos állandóan azt kérdezni a másiktól, hogy „drágám, nem szopnál le?". Na persze a férfiakat sem kell félteni, millió módját kitalálták már annak, hogyan győzzék meg a nőket arról, ami nekik jó.
Friss információk szerint a sorozatgyártásba kerülő BMW X5 xDrive40e névvel emlegetett hibridmodell előfutára volt a szeptemberi Frankfurti Autószalonon bemutatott X5 eDrive tanulmány. A legújabb hírek arról adnak tanúbizonyságot, hogy már nem kell sokáig várni: még idén sorozatgyártásba kerülhet a hibrid rendszerű hobbiterepes.
Chilecito — Egyre jobbak az eredményeik, ráadásul, ahol és akin tudnak, segítenek. A Sebestyén Sándor (41), Bognár József (41) autós páros tavaly már teljesítette a Dakart, a 2012-es olimpia ezüstérmes cselgáncsozójával, Ungvári Miklóssal (33) bővült egység pedig még jobb lett.
A Rolls-Royce fennállásának eddigi rekordeladását produkálta 2013-ban, 3650 darab értékesített autóval. A 110 éves évfordulót, valamint az eladási rekordot egy limitált kiadású Ghost-tal, a V-Specification modellel ünnepli a patinás brit gyártó.
9 százalékot estek a Raiffeisen-részvények árfolyama - kevesebben kértek munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban - türelmetlen a Fidesz frakcióvezetője - fél éves csúcson van a gazdasági hangulat - Nézze meg itt >>
München — Nem született meglepetés, a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint is a Bayern München volt a legjobb csapat 2013-ban.
Befejeződött a Fertő tó menti, mintegy 21 kilométer hosszú kerékpárút-hálózat korszerűsítése - tájékoztatta Reisch Gábor, a nemzeti park igazgatója az MTI-t csütörtökön.
Két százalék közelébe is csökkenhet az alapkamat, de a londoni elemzőházak többsége szerint ennél magasabb szintnél fejezheti be a kamatcsökkentési ciklust az MNB. Ha lesz újabb rezsicsökkentés, az 0...
Nagy többséggel szavazott támogatást csütörtökön az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága annak az indítványnak, hogy hallgassák meg az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett tömeges adatgyűjtést leleplező Edward Snowdent. A javaslatot 36-an támogatták, s ketten szavaztak ellene.
A Generali Biztosító 2013-ban összesen több mint 300 ezer káresetet regisztrált, 35 milliárd forint értékben. Az előző évekhez hasonlóan tavaly is a vagyonkárok voltak mind darabszámban, mind értékben a listavezetők. A vagyonkárok közül is kiemelkedtek a lakáskárok, hiszen az összes káreset kétharmadát tették ki. Kiderült az is, hogy Budapest számít az ország „legveszélyesebb” területének, hiszen…
Az amerikai légitársaságok 1,4 milliárdos veszteségeket szenvedtek az Egyesült Államok középső és északi részét sújtó sarkvidéki hideg miatt az új év első hetében - írta csütörtökön a The Los Angeles Times című napilap.
Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke a közeljövőben szeretné Norvégiában meglátogatni Karl Erik Böhnt, a női válogatott gyógyíthatatlan betegségben szenvedő szövetségi kapitányát.
Stabil maradt az élelmiszer-kiskereskedelem bevétele a Nielsen által mért kilencven kategória értékesítéséből 2012 decembere és 2013 novembere között az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a mennyiséget tekintve azonban 3 százalékkal csökkentek az eladások - állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság a mohácsi gyilkosság elkövetőjét. A férfi azt mondta: önvédelemből ütötte le barátját, aki meg akarta késelni. A férfi holtestét egy hónap után fedezték fel, az elkövető addig Budapesten rettegett. Már várta, hogy mikor kopogtatnak be hozzá a rendőrök.
Miskolc — Ismét meg kell küzdenie a leukémiával Rakaczki Bencének (20). A labdarúgó-NB I-ben szereplő DVTK kapusára újabb őssejt-átültetés vár, a sorsdöntő beavatkozás időpontját egyelőre nem jelölték ki.
A vezető nyugati indexek esnek azt követően, hogy az EKB nem változtatott irányadó kamatrátáján, és Mario Draghi arról beszélt sajtótájékoztatóján, hogy továbbra is maradnak a laza monetáris...
Leadta az államfőjelölése bejegyeztetéséhez szükséges támogató aláírásokat tartalmazó petíciós íveket Bárdos Gyula a pozsonyi parlament iktatójában csütörtökön.