Holnap, azaz csütörtökön délután 2 órakor kezdődik az a sajtótájékoztató, amelyen Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgató-helyettese bemutatja az intézmény idei...
Reménytelennek, kilátástalannak nevezte az ellenzék helyzetét az ATV Startban Tamás Gáspár Miklós, aki szerint, ha a baloldal meg is nyerné a választást 2014-ben, akkor egy teljesen lehetetlen helyzetben találná magát, miután a politikai intézményrendszert továbbra is Orbán Viktor és pártja határozná meg. De - ahogy TGM fogalmazott - annak a veszélye, hogy az ellenzék megnyeri a választást,…
A 18 éves kínai férfi kezeit munkahelyén tépte le egy gép. Az orvosok bravúros műtéttel két-két ujját visszaműtötték helyreállított csuklójára, így most olyan, mintha végtagjai ollókban végződnének.
Berkes István sportorvos szerint a síbalesetek többsége megelőzhető a megfelelő felkészüléssel, gyakorlással és bemelegítéssel. A Semmelweis Egyetem sportorvosi tanszékének tanára kiemelte: nagyon felkészült sízők sem tudják kivédeni a veszélyes szituációkat, ha nem tartják be a legfontosabb szabályokat.
A szakemberek szerint Varga Dénes volt 2013-ban a világ legjobb vízilabdázója. A sportág elismert hazai nagyságai rávilágítottak, hogyan és mivel hódított a horvát Rijeka világbajnok légiósa.
A Siemens és az Iberdrola stratégiai megállapodást írt alá annak érdekében, hogy a Közel-Keleten intelligens energia hálózatot (smart grid) fejlesszenek.
Egyetlen ajánlattevőként a Mol nyerte a Volánbusz Zrt. nettó 5,8 milliárd forintos nyílt üzemanyag közbeszerzését - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az idei évre is az Allianz Hungária Zrt. vezette csoport nyerte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. biztosítását, nettó 1 millió 280 ezer euró díjért - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent...
Dudley - Nem vette észre az orvos, hogy súlyos tüdőgyulladása van, ezért az otthonában halt meg egy 20 éves lány – utolsó erejével az anyjának üzent, így az asszony végighallgatta a lánya haldoklását.
A Toyota annak érdekében, hogy teljessé tegye kishaszonjárművei portfólióját, a kisautó Aygo esetében is bevált együttműködést választotta. A Magyarországon mentőautóként is jól ismert Hiace...
Sajtótájékoztatót tartott a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöksége, amelyen bejelentették, hogy 2022-ben a történelemben először kerülhet megrendezésre télen a labdarúgó-világbajnokság.
Thomas Doll komolyan gondolja a Ferencváros labdarúgócsapatának európai szereplését, ennek érdekében a zöld-fehérek megkezdték a tárgyalásokat a válogatott középpályással, Hajnal Tamással.
Kiszámoltuk kik járnak legjobban a családi adókedvezmény kiterjesztésével - a kereskedők is bedobtak egy dátumot pénztárcsere-ügyben - Varga Mihály szerint az osztrákoknál pattog a labda bankeladás ügyében - csirke formájú csirke miatt büntetett a GVH - Nézze meg itt >>
Tizennégy új, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült magyar játékfilm kerül idén a mozikba, a tervek szerint emellett elkészül két egész estés dokumentumfilm is. Az első mozipremier Herczeg Attila Megdönteni Hajnal Tímeát című produkciója lesz, amelyet február 13-tól láthat a közönség.
A legtöbb embernél kialakulhat időnként szabálytalan szívverés, ilyenkor érezhetjük úgy, hogy szívünk egy ütést kihagyott vagy összevissza ver. Az arrhythmiák általában veszélytelenek, de vannak olyan formái, amik súlyos tüneteket okozhatnak, sőt néha az életet veszélyeztethetik.
Holnap, azaz csütörtökön délután 2 órakor kezdődik az a sajtótájékoztató, amelyen Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgató-helyettese bemutatja az intézmény idei...
A demokratikus ellenzék teljes körű, feltétel nélküli választási összefogását tartja szükségesnek Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke, aki arról is beszámolt: ennek elmaradása esetén pártja nem indul az idei választáson.
A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat nyílt közbeszerzésen keres kivitelezőt a Lánchíd utca felújításának második ütemére. A becsült ár nettó 908 millió forint, írja az MTI. A Lánchíd utca az...
Liz Hurley az utóbbi időszakban eléggé maga alatt volt, miután tavaly végleg szakított vőlegényével, Shane Warne-nal. A színésznő régi kedvesével, Hugh Granttal próbálta feledtetni a bánatát.
A 2013-as évben Közép-Magyarország képezte azt a régiót ahonnan a legtöbb jelentkezés történt a Tjobs.hu online álláskeresési platform keretén belül, áll a cég közleményében. Hét régióból hat régió lakossága angliai munkavégzésre pályázott. Pestről 35,50 százalékos arányban jelentkeztek külföldi munkavállalásra a többi régióhoz viszonyítva, legkevesebben pedig Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala…
A Bloomberg által megkérdezett 15 elemző közül ketten számítanak csak az arany árfolyamának további esésére, amire 2012 decembere óta nem volt példa. Az elmúlt 13 évben 2013 volt az, amikor a javuló gazdasági helyzet utat nyitott az értékpapír befektetések irányába, így a konzervatív értékőrző arany háttérbe szorult.
2014. január 31-ig nyújthatják be a támogatási összeg fennmaradó 10 %-ának igénylésére kifizetési kérelmüket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz azok a gazdálkodók, akik a 2007/2008. évi fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatási kérelem alapján 2009. évben meghozott helyt adó vagy részben helyt adó határozattal rendelkeznek és elérték a 4. évre vállalt üzemméretet -…
Az uniós tagországokból érkező bevándorlásnak a szociális ellátórendszerre gyakorolt hatását vizsgáló tárcaközi bizottság összeállításáról döntött szerdai ülésén a német kormány, amelyet Angela Merkel kancellár a közelmúltban elszenvedett síbalesete ellenére személyesen vezetett.
Ma összehívták a Raiffeisen Bank dolgozóit, hogy arról tájékoztassák őket, mégsem jött létre a bank eladása - értesült a 444.hu. Egyelőre nem tudni, elakadt-e az adásvételi folyamat vagy csak...
Kerékbilinccsel rettenti el a tolvajokat egy fővárosi autókereskedő cég kiállított járgányaitól. Az eszköz éppen olyat, mint amit a közterület-felügyelet is használ. Vajon szabályosan teszik ezt?
Los Angeles - Csaknem húszperces, érzelmekkel teli videót töltött fel Facebook-oldalára Vin Diesel, hogy megemlékezzen közelmúltban autóbalesetben elhunyt barátjáról, Paul Walkerről, akivel a Halálos iramban-filmekben szerepelt együtt.
A Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós trió a 79. időt autózta a Dakar-rali harmadik szakaszán, amely után összetettben a 80.-ról feljött a 73. helyre. A motoros Dési János a 49. lett , összetettben tizenhárom pozíciót javítva a 63.