Pintér Sándor belügyminiszter szerint eljött az ideje annak, hogy a Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök Balatonőszödön elmondott beszédének kiszivárogtatásával kapcsolatban keletkezett titkosszolgálati jelentés egy részét nyilvánosságra hozzák.
Kövér László fejlesztőmérnök munkatárs egy érdi bőtermő meggyfa rügyeit vizsgálja az Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató- és Szaktanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft. gyümölcsösében 2014. január 7-én.
Sokkoló bűntényre derült fény Nagy-Britanniában. Egy korábban elítélt nemi erőszaktevő szabadulása után két nappal, kilenc órán keresztül fogvatartott és szexre kényszerített egy asszonyt, akit kocogás közben kapott el.
Befolyásos brit politikusok keddi nyilatkozatai szerint évekre meg kellene vonni a közép- és kelet-európai EU-tagállamokból érkező munkavállalók szociális juttatásait.
Bírálta a Svájci Néppárt által javasolt népszavazási kezdeményezést Andor László, az Európai Unió foglalkoztatáspolitikai biztosa keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Többféle játékrendszert szeretne begyakoroltatni a magyar labdarúgó-válogatottal Pintér Attila decemberben kinevezett szövetségi kapitány, aki kétnapos összetartást vezényelt 32 NB I-es futballista részvételével.
Az utóbbi években a belsőégésű motorok fejlesztése során a fő szempont a minél takarékosabb üzemelés elérése volt, aminek köszönhetően ma már nagyobb teljesítményű, ellenben kis étvágyú benzines és dízelmotorok kaphatóak. A Mazda pedig újabb szintre lépne a második generációs SKYACTIV erőforrásokkal, amelyek újabb fogyasztásbeli csökkenést hoznak.
Noha a Nissan elkötelezett abban, hogy NV200 modellje a London taxi sikeres utódja legyen, mégsem megy zökkenőmentesen az ügy. Ezúttal egy fontos kozmetikai beavatkozásra volt szükség, hogy az autó méltóképp, hasonló arccal válthassa az emblematikus elődöt, a londoni utcakép egyik meghatározó ikonját.
Manapság elég sokat foglalkoztunk Kína autókkal való kapcsolatával, éppen ezért pontosan tudjuk, hogy az ottani gazdag rétegek nagyon szeretnek, mi több, imádnak pénzt fektetni az európai luxus- és sportautó piac jeles képviselőinek járműveibe. És ezeket a gépcsodákat persze előszeretettel mutogatják is.
Várható volt, hogy a Mercedes-Benz nem sokáig fogja húzni a tanulmányként már bemutatott GLA 45 AMG sport-crossover hivatalos bemutatóját, amire most sort is kerítettek a németek. Azon sem lepődtünk meg, hogy a kirívó fényezés, a központi csavarokkal ellátott keréktárcsák és a nagy hátsó szárny kivételével a külső is közel azonos formában debütál a szériagyártású modellnél.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
Már bőven 2014-ben járunk, mi pedig a beígért Autó Pult Év Autója 2013 szavazássaljelentkezünk, ahogy azt tavaly, tavalyelőtt, éselőtteis megtettük. Összesen kilenc kategóriában vizsgálták meg szerkesztőségünk tagjai az elmúlt esztendő újdonságait, a díjak kiosztásánál pedig a lehető legnagyobb precizitással jártunk el, ahogy azt kedves Olvasóink megszokhatták tőlünk.
A "halasi csipkéhez hasonló tisztasággal, finomsággal és eleganciával" az igazságosság, a párbeszéd és a szolidaritás szellemében kíván új színt vinni a politikába a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) - jelentette ki a szervezet elnöke kedden Kiskunhalason.