2014. január 4. szombat

jan. 4
19:27
Sencsen: Li nyert a döntőben (Sport365)
Akárcsak tavaly, az idén is Li Na nyerte a sencseni női keménypályás tenisztornát.
jan. 4
19:30
Öt magyarral rajtol a Dakar (Blikk)
Rosario – Három, kettő, egy Dakar! A szombati ünnepélyes rajtceremóniával megkezdődött a világ leghosszabb és legnehezebb tereprali-versenye: a terrorfenyegetés miatt Afrikából egészen Dél-Amerikába „költöztetett" viadal harminchatodik felvonása következik.
jan. 4
19:39
Vigyázz, kész, alapozás! (Blikk)
Budapest –  Az ősszel lejátszott 17 forduló után mindössze egy hónapot pihenhetett a mezőny, de a játékosoknak már otthon is készülniük kellett a rájuk váró feladatokra.
jan. 4
19:42
Kaotikussá válhat a horvát ingatlanpiac (ProfitLine)
Ingatlanpiaci káoszhoz vezethet Horvátországban, hogy január elsejétől immár büntetik azokat, akik energiahatékonysági tanúsítvány nélkül kívánják meghirdetni ingatlanjaikat. Anka Mrak Taritas építésügyért és területrendezésért felelős miniszter szerint az ingatlanokkal foglalkozó ügynökségeknek és a polgároknak több mint fél éve volt arra, hogy alkalmazkodjanak az új előírásokhoz.
jan. 4
19:48
Nem szeretnek adózni a legnagyobb internetes cégek (Infostart)
Forgalmukhoz képest alig fizetnek társasági adót Nagy-Britanniában a világ legnagyobb internetes cégei - írta saját vizsgálatainak eredményeit összegezve a szombati Financial Times.
jan. 4
19:51
Lewandowski a Bayerné (Metropol)
A következő idénytől a Bayern Münchenben folytatja pályafutását Robert Lewandowski, a Borussia Dortmund lengyel futballistája.
jan. 4
19:51
Nem volt öttalálatos szelvény a lottón (Metropol)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 24, 42, 46, 47, 81 Joker: 943322
jan. 4
19:51
Az ötös lottó nyerőszámai (Kripto Akadémia)
jan. 4
19:51
A zene szerepet vállal abban, hogy a szellemet inspirálja (Metropol)
A Verdi év záró megaprodukciója a Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 4-i előadása, a Bolero! tánckoncert.
jan. 4
19:51
Nadal megszerezte idei első tornagyőzelmét (ATV)
Rafael Nadal nyerte a dohai tenisztornát, ezzel megszerezte 61. tornagyőzelmét.
jan. 4
19:51
Átigazolás: Robert Lewandowski 2019-ig aláírt a bajorokhoz - hivatalos (Agroinform)
A Bayern München szombat este bejelentette, hogy 2019 júniusáig szóló szerződést kötött Robert Lewandowskival.
jan. 4
19:53
Lewandowski a Bayernben folytatja (Kripto Akadémia)
A futballista aláírta 2019 nyaráig szóló ötéves kontraktusát.
jan. 4
19:53
Lewandowski a Bayernben folytatja (ATV)
A következő idénytől a Bayern Münchenben folytatja pályafutását Robert Lewandowski, a Borussia Dortmund lengyel futballistája, akit klubja nem engedett el tavaly nyáron.
jan. 4
19:57
Szétszedik a bikinis csajok az X-Faktor atyját (BorsOnline)
Simon Cowell kétségkívül megosztó személyiség, cinikus beszólásai, viharos magánélete sokakat megbotránkoztat.
jan. 4
20:00
Porto: a kolumbiai csillag azonnal igent mondana az Arsenalnak (Sport365)
A portugál FC Porto kolumbiai játékosa, Jackson Martínez szívesen szerződne a Premier League-be.
jan. 4
20:06
Veszélyes F1-es hobbik (Blikk)
Grenoble ‒ Nem ismerik a félelmet, nem bírnak adrenalin nélkül élni a sebesség megszállottjai! A világ most Michael Schumacherért (45), a Forma–1 hétszeres világbajnokáért aggódik, aki egy héttel ezelőtt a francia Alpokban szenvedett súlyos, koponyasérüléssel járó síbalesetet. Ám nem a német az első autóversenyző, akit a pályán kívül ért súlyos baleset.
jan. 4
20:09
Elvontatták az A38 hajót (Blikk)
jan. 4
20:09
Prága volt a palesztin fegyverek átrakodóhelye? (Metropol)
Jirí Sedivy, a cseh hadsereg korábbi vezérkari főnöke szerint Csehország a palesztinok számára "a fegyverek átrakodóhelyeként" szolgált.
jan. 4
20:09
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Kripto Akadémia)
5 találatos szelvény nem volt.
jan. 4
20:15
Döbbenet: élve vágták le a ló fejét (BorsOnline)
Brutális állatgyilkosság borzolja a miami lakosok kedélyeit. Az egyik utcában ugyanis egy levágott lófejet találtak, amit feltehetően áldozat bemutatásához használtak. A rendőrség nyomoz - számolt be az ügyről az American Daily News.
jan. 4
20:15
Pécs a 'bűnözés fővárosa' lenne? (ProfitLine)
A Jobbik szerint Európa kulturális fővárosából a "bűnözés fővárosává" tette Pécset a helyi fideszes városvezetés, mára kirívóan rossz a közbiztonsági helyzet a dunántúli megyeszékhelyen.
jan. 4
20:27
Anyja fejfáját tették az ajtaja elé szenteste (Blikk)
Sopron — Saját édesanyja összetört fejfáját találta lakása ajtajában szenteste Bálint Zoltán (35). Hogy ki és miért tette oda, arról a döbbenettől azóta sem magához térő férfinak csak sejtései vannak. Üzenetet mindenesetre nem mellékelt a bizarr karácsonyi csomaghoz a feladó, de az biztos, hogy nagyon nagy fájdalmat akart okozni Zoltánnak. Sikerült.
jan. 4
20:33
Top 10: a legtöbb idegenlégióst foglalkoztató liga rangsora (Sport365)
A német Transfermakt statisztikái szerint szerkesztőségünk összeállította a légiósok száma szerinti toplistát.
jan. 4
20:35
Pintér Attila kihirdette első válogatott keretét (Sport365)
Pintér Attila 32 fős keretet állított össze január 6-7-i válogatott összetartásra, a meghívott játékosoknak közel a fele még nem szerepelt az A-válogatottban.
jan. 4
20:42
A lovas rendelet visszavonását kezdeményezte Budai Gyula (Infostart)
A Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a lovas tevékenységről szóló, szeptember 1-jén hatályba lépett rendeletének visszavonását kezdeményezte Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
jan. 4
20:45
Női kosárlabda Közép-európai Liga - Fölényesen nyert a Pécs (Alternatív Energia)
A Cegléd csapata viszont nagyon kikapott.
jan. 4
20:51
Brutális dolog történt az újszülöttel a kórházban (BorsOnline)
Amikor levették a kötést a kicsiről, kiderült, levágták egyik ujjpercét. Magyarázat azóta sincs.
jan. 4
21:00
Női röplabda vb-selejtező - Kikapott a magyar csapat (Infostart)
Második mérkőzésén is sima vereséget szenvedett a magyar női röplabda-válogatott a horvátországi világbajnoki selejtezőtornán Rovinjban, ezzel eldőlt, hogy nem jut tovább.
jan. 4
21:03
Sportfogadás: Soha rosszabb évet, így zártunk 2013-ban! (Agroinform)
Véget ért a 2013-as esztendő, ezért górcső alá vettük tippmestereink elmúlt évi teljesítményét.
jan. 4
21:06
Hazudtak Schumacher állapotáról, Pintér keretet hirdetett - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jan. 4
21:21
Arsenal-siker a londoni derbin (Metropol)
Az Arsenal hazai pályán 2-0-ra nyert szombaton az ősi rivális Tottenham Hotspur ellen, ezzel bejutott a legjobb 32 közé az angol labdarúgó FA Kupában.
jan. 4
21:21
Ferenc pápa: nem szabad 'kis szörnyeteg' papokat nevelni (ProfitLine)
Ferenc pápa szerint a papi hivatásra készülő fiatalokat nem lehet pusztán a tiltásnak és a szabályok merev betartásának a szellemében oktatni, mert akkor a hívek helyett saját karrierjükkel foglalkozó "kis szörnyetegeket" nevelünk.
jan. 4
21:27
Maradona: bekaphatják, eredetiek az izmaim! (BorsOnline)
Diego Maradona megújult külsővel kezdte az újévet. Az argentin világklasszis jelentős súlytól szabadult meg, és büszkén mutogatja a felsőtestét. Az irigyeinek azt üzente, bekaphatják.
jan. 4
21:36
Újabb rezsifórumokat tart a Fidesz - a nap hírei (Infostart)
Január közepétől újabb rezsifórumokat rendez a Fidesz. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója közölte: a tervek szerint országszerte 119 rendezvényt tart a Fidesz és a KDNP több mint 30 politikusa, ide azokat várják, akik aláírásukkal korábban támogatták a rezsicsökkentés megvalósítását.
jan. 4
21:39
A legfrissebb átigazolási hírek: 400 millió eurót is fizetnének Messiért (Sport365)
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
jan. 4
21:54
Női kézilabda NB I - Hétgólos győri siker (Infostart)
A címvédő Győri Audi ETO KC hétgólos győzelmet aratott a Fehérvár KC vendégeként a női kézilabda NB I szombati játéknapján.
jan. 4
21:54
Egy hónap alatt százezren nézték meg a Coming out-ot (ProfitLine)
A bemutató óta eltelt egy hónapban 100 ezer néző váltott jegyet a Coming out című vígjátékra, és ezzel "hosszú idő után újra magyar sikerfilm" született - közölte Chernel Erika, a produkció sajtófőnöke.
jan. 4
21:57
Megsérült egy tűzoltó oltás közben (Alternatív Energia)
A tűzoltó a lábán sérült meg, a mentők kórházba vitték.
jan. 4
22:03
Döbbenetes izmokat villantott a Trója sztárja (BorsOnline)
Eric Bana felsőtestével valószínűleg sok nőnek jobban indul a 2014-es év.
jan. 4
22:05
Mosógép ejtette fogságba a bújócskázó tinit (BorsOnline)
A 11 éves kislány úgy gondolta, a mosógép lesz a legideálisabb hely, ahová elbújhat. Tévedett, de szerencséje volt.
jan. 4
22:07
Saját lábát vágná le az elkeseredett nagyi (BorsOnline)
Az 52 éves nőnek már annyira elege van a műtétekből, hogy megszabadulna saját lábától is. A kórházban viszont nem ilyen empatikusak.
jan. 4
22:15
Karrier: Courtois-nál fel sem merült a Barca (Agroinform)
Thibaut Courtois édesapja egy belga lapnak elmondta, a Barcelona sosem volt opció a fia számára.
jan. 4
22:17
Topligák: A Spurs súlytalan volt az Arsenal ellen (Agroinform)
Az Arsenal nyerte az észak-londoni derbit az FA-kupában: az Ágyúsok 2-0-ra legyőzték és ezzel kiejtették a Tottenhamet.
jan. 4
22:30
Női kosárlabda Közép-európai Liga - Fölényesen nyert a Pécs (Infostart)
A PINKK Pécsi 424 csapata hazai környezetben 90-49-es győzelmet aratott a szlovák Spisska Nova Ves együttese ellen a női kosárlabda Közép-európai Liga szombati játéknapján.
jan. 4
22:33
Alpesi sí: Schild sorozatban harmadik győzelmére készül (Agroinform)
A női alpesi sízők vasárnap délelőtt Bormio lejtőjén szlalomban mérik össze tudásukat.
jan. 4
22:39
Lopott agydarabokat adott el a neten (BorsOnline)
A 21 éves férfi az utóbbi években többször is betört egy orvostörténeti múzeumba, ahonnan tartósított agymintákat vitt el. Az eBay buktatta le.
jan. 4
22:39
Erdei még nem bokszol (Blikk)
jan. 4
23:00
Budai Gyula az NGM 'lovas rendeletének' visszavonását kezdeményezte (ProfitLine)
A Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a lovas tevékenységről szóló, szeptember 1-jén hatályba lépett rendeletének visszavonását kezdeményezte Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
jan. 4
23:06
A magyar razzia áldozataira emlékeztek Csúrogon (Infostart)
Az 1942-es magyar razzia áldozataira emlékeztek szombaton a vajdasági Csúrogon.
jan. 4
23:45
Visszafordítható az öregedés (Blikk)

Keresés