Áttért a szemközti sávba, és ott nekiment egy szabályosan közlekedő kocsinak egy osztrák sofőr Sopronkövesdnél. A sofőr kiugrott az autóból, majd elrohant. Kiderült, azért távozott ilyen sürgősen, mert a kocsija lopott volt.
A kormány a leghatározottabban ellen fog állni a rezsicsökkentést támadó és megakadályozni szándékozó uniós törekvéseknek - közölte Lázár János szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mádon.
A vérnyomás, a szív által kipumpált vér áramlása által létrehozott paraméter. Amikor a szív összehúzódik kilöki magából a vért, azt nevezzük szisztolénak, amikor elernyed és nem pumpál azt diasztolénak.
A szerdai kereskedés lezárását követően publikálta tavaly év végi számait a Facebook, az elemzői becslésekhez képest sokkal jobb számokkal rukkoltak elő. A nap folyamán közel 3%-ot estek a papírok,...
Az ukrajnai helyzet miatt Orbán Viktor operatív törzs létrehozására kérte a belügyminisztert. A miniszterelnök ezt a visegrádi országok (V4) kormányfőinek szerdai budapesti munkavacsorája után jelentette be.
A floridai rendőrség gyermekbántalmazás vádjával kasztlizta be azt a 21 éves fiút, aki leégette egy hajszárítóval barátnője 3 éves kisfiának nemi szervét.
A bányászok nyugdíjszabályainak módosítása miatt demonstrált a Bánya-, Energia-, és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) szerdán Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt.
Nem változtatott az irányadó kamaton az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és újabb 10 milliárd dollárral csökkentette gazdaságösztönző célú kötvényvásárlási programjának havi keretösszegét.
A magyar állam szerda reggel pontosan teljesítette a lejáró 1 milliárd eurós kötelezettségét, a kormány devizatartalékai megfelelő fedezetet adtak ehhez - nyilatkozta Varga Mihály az MTI kérdésére. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy a magyar gazdaság megszorítás nélkül is jobban teljesít.
Az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) képviselői szerda este elfoglalták a római parlament alsóházát, így tiltakozva az ellen, hogy a képviselőház az ellenzéki módosító indítványokat figyelmen kívül hagyva szavazta meg az ingatlanadó eltörlését.
Európának szüksége van a bevándorlókra ahhoz, hogy betöltse velük az európai polgárok meg nem született gyermekei által keltett űrt - mondta Kalmár Ferenc András, a KDNP országgyűlési képviselője szerdán Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének vitájában
Támogatással, segítséggel magyar kisvállalkozó is képes egy multinacionális cég megfelelő minőséget és mennyiséget kínáló beszállítójává válni - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Borsod megyei Ózdon szerdán, az elektronikai alkatrészek összeszerelésével, gyártásával foglalkozó Felkor 2000 Kft. ünnepélyes csarnokavatásán.
Ukrajna mély politikai válságban van, és ez súlyos következményekkel járhat az ország államiságára és területi egységére nézve - állapította meg kedden az orosz parlament felsőháza