2014. január 23. csütörtök

jan. 23
13:08
Két tűzoltó ellen emeltek vádat vesztegetés miatt (Alternatív Energia)
Egymillió forintot kértek egy vállalkozótól, hogy az általa épített társasház megkapja a szakhatósági engedélyt.
jan. 23
13:08
Nem jutott levegőhöz a forint (Portfolio)
A váratlanul fél éves mélypontra süllyedõ kínai HSBC feldolgozóipari beszerzési menedzser index határozott hangulatromlást okozott hajnalban a nemzetközi piacokon, ami reggel bõ egyhavi...
jan. 23
13:09
Manchester: Zaha Cardiffban járt orvosi vizsgálaton - írja a BBC (Sport365)
Angol források szerint Wilfried Zaha a Cardiff City labdarúgója lehet még januárban.
jan. 23
13:10
Berlusconi ellen újabb ügyészi vizsgálat indult (Alternatív Energia)
Az ügyészség szerint Sivio Berlusconi megvásárolta azokat a fiatal nőket, akik az úgynevezett Ruby-perben mellette tanúskodtak.
jan. 23
13:11
Szenzáció: már ma vörösbe öltözhet a Chelsea világbajnoka! - sajtóhír (Sport365)
Angol sajtóinformációk szerint már az orvosi vizsgálaton vesz részt a Manchester United edzőközpontjában a Chelsea spanyol válogatott irányítója, Juan Mata, aki 37 millió fontért kerülhet a vörös ördögökhöz!
jan. 23
13:12
"Bűnügyi információk" alapján csaptak le egy drogtanyára (Privátbankár)
Több mint hét és fél kilogramm kábítószer-alapanyagot, feltehetően ópiumtartalmú szert találtak a rendőrök egy nyírségi gépkocsiban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
jan. 23
13:12
Bővebben az EU Kék Kártyáról (HR Portál)
Az EU Kék Kártya olyan engedély, amely magas szintű képzettséggel rendelkező birtokosát valamely tagállam területén történő tartózkodásra és egyúttal magas szintű képzettséget igénylő, a jogszabályban foglalt feltételek szerinti munkavállalásra jogosítja.
jan. 23
13:15
Influenza-körkép (WebBeteg)
Influenzajárvány van? Mennyi az esélye, hogy megbetegszik? Tájékozódjon az aktuális fertőző megbetegedésekről.
jan. 23
13:24
A matekra koncentrálna Hoffmann Rózsa (Infostart)
A diákok matematika- és természettudományos eredményeinek javulása alapvető az ország jövője szempontjából - hangoztatta a köznevelési államtitkár a természettudományos tárgyakat népszerűsítő Geomatech programindító rendezvényén, csütörtökön Budapesten.
jan. 23
13:24
Orbán: "van mit tanulnia ebből a történetből" (Gondola)
A reformáció a magyarságnak olyan nemzeti kincset adott, amely felekezetre való tekintet nélkül mindenkié – mondta Orbán Viktor.
jan. 23
13:24
A Vizeum lesz a magyar Fox partnere (Kreatív Online)
A Walking Deadet és a Da Vinci démonait vezethetik be.
jan. 23
13:24
Szabadulhat Platon Lebegyev, Hodorkovszkij üzlettársa (Blikk)
jan. 23
13:24
A véget nem érő pokol - a Népszava fotósa mindent vitt (Kripto Akadémia)
Bielik István a szír polgárháborúról mesél.
jan. 23
13:24
Ezért van felfüggesztve a BTEL részvények kereskedése (ProfitLine)
A Business Telecom Nyrt. a mai napon a Budapesti Értéktőzsde Kostolany termében tartott sajtótájékoztató keretében ismertette az XPrime elnevezésű know-how-ját, valamint regionális terjeszkedésének megindítását.
jan. 23
13:24
Szériagyártásba kerülhet a BMW M2 – izgalmasabb lehet az M3-nál is (Auto Pult)
Egyes pletykák szerint – amelyek állítólag egy illetékes BMW-bennfentestől származnak – az M GmbH nagyban fontolgatja a 2-es széria sportmodelljének piacra dobását. Az M2-t a 2-es jelenlegi csúcsmodellje, vagyis az alapból is igencsak izgalmasm 326 lóerős M235i, valamint a 431 lovas BMW M3/M4 közé pozícionálná a részlet.
jan. 23
13:24
Átigazolás: Hét ok, amiért Juan Matának a Manchester Unitedbe kell igazolnia (Agroinform)
Juan Mata egy-két napon belül a Manchester United játékosa lehet. Mindhárom fél profitál a transzferből, nézzük, miért!
jan. 23
13:26
Lelkesen randalírozik a bébielefánt - nagyon cuki képek (Kripto Akadémia)
jan. 23
13:26
Az IBM szerverüzletága is a Lenovo kezébe kerülhet (ProfitLine)
Megveszi a Lenovo az IBM szerverüzletágát. Csütörtökön a hongkongi tőzsdefelügyeletnek benyújtott papírok szerint a Lenovo 2,3 milliárd dollárért veszi meg a szerverüzletágat. Az IBM nagyjából 2,07 milliárd dollárt kap készpénzben, a fennmaradó részt pedig részvénykibocsátással fedezi a Lenovo.
jan. 23
13:26
Australian Open: Wawrinka döntős, a nőknél Cibulková készülhet bravúrra Li ellen (Agroinform)
A hölgyeknél a fő esélyessé előlépett kínai legyőzte Eugenie Bouchard-t, a másik ágon viszont borult a papírforma.
jan. 23
13:28
Óvatos előkészület az összszíriai ülésre (Kripto Akadémia)
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője a szíriai ellenzéki belharcok azonnali beszüntetésére szólította a dzsihádistákat.
jan. 23
13:30
Helyreigazítás (Kripto Akadémia)
jan. 23
13:42
Újabb ügyészi vizsgálat Berlusconi ellen (Infostart)
A milánói ügyészség csütörtökön bejelentette, hogy újabb vizsgálatot indít Silvio Berlusconi volt olasz kormányfővel, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnökével és további negyvennégy emberrel szemben bírósági tanúk lefizetése miatt.
jan. 23
13:42
Első Grand Slam-döntőjére készülhet Stanislas Wawrinka (Infostart)
A svájci Stanislas Wawrinka jutott elsőként az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyesének döntőjébe, miután csütörtökön négy szettben legyőzte a cseh Tomas Berdychet.
jan. 23
13:42
Orbán: "van mit tanulni ebből a történetből" (Gondola)
A reformáció a magyarságnak olyan nemzeti kincset adott, amely felekezetre való tekintet nélkül mindenkié – mondta Orbán Viktor.
jan. 23
13:42
A baloldali összefogás oktatási koncepciója (Alternatív Energia)
A legfontosabbnak az alapkészségek, az írás, az értő olvasás, a matematika, a számítógépes ismeretek és az angol nyelvtudás elsajátítását tartják.
jan. 23
13:42
Ettől lesz kiszámítható a cégautózás (Portfolio)
Baleset esetén a munkáltató vagy a munkavállaló fizeti a CASCO önrészt? Esetleg osztoznak ezen a költségen? Melyik felet terhelik a parkolási vagy közlekedési bírságok, és mi módon kell azokat...
jan. 23
13:42
Fiorentina: Giaccherini is érkezhet januárban (Sport365)
A Sunderland olasz középpályása, Emanuele Giaccherini télen visszatérhet Olaszországba, a Juventus korábbi játékosa, a Fiorentina játékosa lehet - írja a Transfermarkt.
jan. 23
13:42
Gyász: Elhunyt a Vasas legendája, az olimpiai ezüstérmes Várady Béla (Agroinform)
A harminchatszoros válogatott labdarúgó tragikus hirtelenséggel, 61. életévében távozott az élők sorából.
jan. 23
13:44
Idióta öngóllal szerzett vezetést a Barcelona a kupában - videó (Sport365)
A Barcelona tegnap este a Levante vendége volt a Spanyol Király Kupában. A katalánok egy hihetetlen öngóllal szereztek vezetést, végül pedig meg is nyerték a találkozót 4-1-re.
jan. 23
13:48
Demján nekimegy az államnak - Mészáros Lőrinc hálás lehet (Privátbankár)
Beperli az államot Demján Sándor - közbeszerzésen nyert milliárdokat a felcsúti polgármester - bukhatjuk az útépítésekre nyert uniós támogatás negyedét - Nézze meg itt >>
jan. 23
13:50
Az államtitkár otthonából üzent a miniszter: megy a pénz! (Privátbankár)
Megkezdődött a területalapú támogatások második részletének utalása.
jan. 23
13:52
Elkelt a Népszabadság (Privátbankár)
Egy osztrák befektetési alapé lett a napilap és még sok másik. Ezzel elhárult az akadálya az Axel Springer és a Ringier fúziójának is.
jan. 23
13:57
Vegyes értékesítés a mai államkötvény aukción (ProfitLine)
A tervezettnél több öt- és tízéves, de kevesebb hároméves államkötvényt adott el az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
jan. 23
13:59
Újraindul a BTEL részvények kereskedése (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. (továbbiakban: Tőzsde) vezérigazgatója a BUSINESS TELECOM Távközlési Nyrt. törzsrészvényeinek, illetve a BTEL 2014/A és BTEL 2014/C kötvényeinek tőzsdei kereskedését a 2014. január 23-i Tőzsdenapon 14 óra 00 perctől kezdődően visszaállítja - olvasható a BÉT honlapján.
jan. 23
14:00
Hidegrekord dőlt meg Thaiföldön (Infostart)
Hidegrekord dőlt meg csütörtökön Thaiföldön: a fővárosban, Bangkokban 15,6 Celsius-fokra süllyedt a hőmérséklet, ami szokatlanul hidegnek számít a térségben.
jan. 23
14:00
Jelentős átrendeződés a magyar napilapos piacon (Kripto Akadémia)
A Népszabadság, a Világgazdaság és a Nemzeti Sport is új tulajdonosnál.
jan. 23
14:00
Tarjányi: a valódi veszélyt a kaukázusi terrorsejtek jelentik (ATV)
Nem tekinthető komolynak a téli olimpiai csapatokat ért terrorfenyegetés - vélekedett Tarjányi Péter az ATV Start-ban.
jan. 23
14:02
Száműzné a NAT-ból Wasst és Nyirőt a demokrata ellenzéki összefogás (ATV)
A baloldali ellenzék pártjai kormányra jutva azonnal visszaállítanák a tizennyolc éves korig tartó tankötelezettséget és a tankönyvpiac korábbi rendjét, módosítanák a Nemzeti Alaptantervet, száműzve belőle például Wass Albertet és Nyirő Józsefet és megszüntetnék a kötelező hit- vagy erkölcstanoktatást.
jan. 23
14:06
Az oroszok meg sem jöttek, de már folyamatosan keresik a beszállítókat (Privátbankár)
Debrecenben tartott beszállítói találkozót az MVM Paks II. Zrt.
jan. 23
14:15
Cavani 4 méterről üres kapura gurított mellé, kiesett a PSG - videó (Sport365)
Kiesett a Francia Kupából a Paris Saint-Germain. A párizsi sztáregyüttes 2-1-re kikapott a Montpellier együttesétől hazai pályán. Ami nem is csoda, ha megnézzük Cavani kihagyott helyzetét.
jan. 23
14:17
Alpesi sí: Görgl nyert Olaszországban, Miklós a 38. lett (Sport365)
Elisabeth Görgl nyerte meg csütörtökön a szuper-óriásműlesiklást a női alpesi sízők világkupa-sorozatának olaszországi állomásán, ahol Miklós Edit a 38. helyen végzett.
jan. 23
14:18
Egyiptom és Thaiföld: fokozott óvatosságot ajánl a külügy (Infostart)
Egyiptomban és Thaiföldön is kritikus a helyzet, ezért a Külügyminisztérium óvatosságra inti az oda utazókat. Kaleta Gábor szóvivő az InfoRádiónak elmondta, hogy a tárca és a konzuli szolgálatok folyamatosan tájékoztatnak a kialakult állapotokról.
jan. 23
14:18
Csehországot is érinti a németországi adatlopás (Infostart)
Csehországi felhasználókat is érint a németországi nagyszabású elektronikus adatlopás.
jan. 23
14:18
Már nem lehet hazudni (Kreatív Online)
Interjú Bruck Gábor pszichológus-politológussal a választások előtti politikai kommunikációról. (x)
jan. 23
14:18
Igazolt! Járás közben SMS-t írni veszélyes (Blikk)
jan. 23
14:18
MSZP: Tiltja a főváros az utcai ételosztást, hogy ne lássák a szegénységet (Kripto Akadémia)
Budapest jelenlegi vezetői azt akarják, hogy a városlakók ne lássák a szegényeket, érezzék úgy, hogy itt minden szép, minden rendben van.
jan. 23
14:18
Hogyan szúrhatjuk ki az újdonsült anyukákat? (Éva Magazin)
Ha látod, rögtön felismered őket... Te is kezdő anyuka vagy pár hetes újszülöttel? Akkor biztosan ismerős lesz neked néhány az alábbi szituációk közül!* *Cikkünk saját tapasztalatok alapján íródott. Természetesen nem mindenkire érvényesek a fent felsoroltak, és cikkünkkel senkit nem állt szándékunkban megsérteni - az újdonsült anyukákat meg különösképpen nem! Fotó: photl.com Hogy miről…
jan. 23
14:18
14 millió forint kellene ezer volt bányászcsaládnak (HR Portál)
Végső elkeseredésükben ezrével jönnek vidékről a bányászok, hogy két évvel ezelőtt elvett jogukat visszaköveteljék. A korhatár előtti szakmai nyugdíjat és rokkantnyugdíjasaik egy csoportjának újbóli ellátását akarják, írja a 168 óra.
jan. 23
14:18
Előkerült az argentin elnök! (Portfolio)
Argentínában hetek óta forr a levegő, és ez most nem csak a szokatlanul meleg időjárás miatt igaz. Decemberben az ország 24 tartományából 20-ban sztrájkoltak a rendőrök az alacsony bérek miatt, nem...
jan. 23
14:18
Figyelem! Jön a havazás, akár 30 cm is eshet (Pénzcentrum)
Péntekre virradóra délnyugat felől kiterjedt csapadékrendszer éri el az országot. Sokfelé várható havazás....

Keresés