A nőknek húsz perccel több alvásra van szükségük, mint a férfiaknak – állapította meg Jim Horne. A brit kutató szerint a nők egyszerre több dologra figyelnek, ezért az agyuk jobban elfárad.
Villámcsapás következtében megsérült a Rio de Janiero fölé magasodó hatalmas Krisztus-szobor, a brazil metropolis egyik nevezetes idegenforgalmi látványossága.
Teheránba érkezett szombaton a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) delegációja a hatok és Irán között tavaly novemberben létrejött, történelminek nevezett megállapodás betartásának ellenőrzésére.
Filozófiai váltás van a Daciánál. Első ránézésre szereplőnk érzekése egy kisebb ráncfelvarrás eredményének titulálható, ám ennél ezúttal sokkal többet nyújt a friss Duster. A terepzöld crossover ugyanis kiváló példa arra, hogy a márka már nem csak egyszerű célszerszámot kínál a költségek erős leszorítása mellett, hanem igény szerint némi pluszt is csomagol a bevált recept mellé.
A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja eddig 8 ezer embert vont be a hátrányos helyzetűek foglalkoztatását segítő, 2011-ben indult programokba, s ezzel már tavaly elérte a 2015 áprilisára kitűzött célját - mondta a központ igazgatója pénteken Pécsen.
Barack Obama amerikai elnök részt vesz az Európai Unió és az Egyesült Államok március 26-i brüsszeli csúcstalálkozóján - közölte egy meg nem nevezett európai uniós forrás.
A niacin többnyire koenzimek (NAD és NADP) formájában található meg az élelmiszerekben. Felszívódása már a gyomorban megkezdődik, nagy része azonban a vékonybélből vehető fel. Alacsony koncentrációban a felszívódása nátriumfüggő.
Összesen 2,2 milliárd forintot csoportosított át a rendkívüli kormányzati intézkedések terhére a kormány több célra - derül ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozatból. Mutatjuk, ezúttal...
Filozófiai váltás van a Daciánál. Első ránézésre szereplőnk érzekése egy kisebb ráncfelvarrás eredményének titulálható, ám ennél ezúttal sokkal többet nyújt a friss Duster. A terepzöld crossover ugyanis kiváló példa arra, hogy a márka már nem csak egyszerű célszerszámot kínál a költségek erős leszorítása mellett, hanem igény szerint némi pluszt is csomagol a bevált recept mellé.
Fazekas Sándor nem látja szükségét annak, hogy találkozzon Ausztria mezőgazdasági miniszterével a magyar-osztrák földvita ügyében. A magyar miniszter nem akar olyan partnerrel tárgyalni, aki kijelentéseivel folyamatosan sértegeti a magyarokat.
A Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós (Toyota) alkotta csapat az 56. idővel ért célba pénteken az autósok között a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali 12. szakaszán, s összetettben a 47. helyen áll.
Sarlókalapácsos és vöröscsillagos molinók kerültek szombat délelőtt a Fidesz Lendvay utcai székházára. A flashmobot az Orbán orosz atomdöntése ellen tiltakozó Együtt-PM szervezte – írja a Népszabadság.
A Real Madrid fiatal támadója, Álvaro Morata az Arsenalhoz kerülhet kölcsönbe. Az angol klub az Interrel és a Fiorentinával versengett a játékos megszerzéséért- írja az El Confidencial.
A Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós (Toyota) alkotta csapat az 56. idővel ért célba pénteken az autósok között a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali 12. szakaszán, és összetettben a 47. helyen áll.
A Magyar Telekom Videó Call Center szolgáltatást indított, amelynek segítségével videóhívással lehet kapcsolatba lépni az ügyintézővel, és lehetőség van készülékvásárlásra is - közölte a cég az MTI-vel.
Terjed az influenza Európában, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése szerint egyre több országban van kiterjedt járvány - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szombaton.
Az előzetes várakozásokkal szemben lényegében nettó forrásvesztés nélkül zárja a 2013-as évet Magyarország - közölte a BruxInfóval a regionális politikai biztos szóvivője. A portál értesülése szerint...
Egyhangúlag támogatta az MSZP választmánya a baloldali ellenzéki pártok kedden megkötött választási megállapodását. A szocialista pártnak két új szóvivője van: Budai Bernadett és Veres Gábor.
Az új paksi blokkok adhatnak gazdasági alapot a rezsicsökkentésnek, fogalmazott Orbán Viktor nemrég, a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. A valóságban azonban mindkét "projekt" csak addig él,...
A skót Mikaeel Kular eltűnését édesanyja jelentette be csütörtökön. A nő azt mondta a rendőröknek, hogy még szerda este az ágyában volt, reggelre viszont nyoma veszett a gyereknek. Miután a kisfiú holtteste péntek este előkerült, letartóztatták az asszonyt.
Újabb játékost igazolt a török Galatasaray együttese. Roberto Mancini csapata készül a tavaszi BL-nyolcaddöntőre. Már a negyedik új labdarúgót igazolták januárban.
Drogárusokat és drogvásárlókat fogtak el a rendőrök Debrecenben. A helyi rendőrök és a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének közös pénteki akciójáról szombaton tájékoztatta az MTI-t a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense.