Nyílt levélben fordul a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vezetéséhez és az egyetem polgáraihoz Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke azt kéri, hogy távolítsák el az intézmény aulájából Karl Marx szobrát.
Egy tanuló meglőtte két társát pénteken az egyesült államokbeli Philadelphia egyik középiskolájában - közölte a rendőrség. A héten ez már a második iskolai lövöldözés volt az országban.
A Mol-INA közötti tárgyalások harmadik fordulója sem hozott kielégítő megoldást, ezért a horvát fél ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságához fordul. A Mol már november végén nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen.
Pénteken a világ legnagyobb - 760 millió előfizetővel rendelkező - mobilszolgáltatója, a kínai China Mobile is megkezdte az iPhone 5s és az iPhone 5c típusú készülékek értékesítését. Az alkalomra Tim Cook az Apple vezérigazgatója is Pekingbe utazott.
Mivel fix tarifával dolgoznak a budapesti taxitársaságok, mindent bevetnek, hogy magukhoz csábítsák az utasokat. Kilencszázezer forintos plasztikai műtét, kétszemélyes vacsora, koktél, masszázs és vízipipázás…
A bemelegítés hiánya, figyelmetlenség, virtuskodás – bármelyik ok miatt alakulhat rosszul a sítúránk. A balesetveszélyeket Fejér György, egykori síversenyző és síoktató segítségével gyűjtöttük össze, aki a sérülések elkerüléséhez is adott néhány jó tanácsot.
Egyre bonyolultabbá válik a jegybankok számára, hogy megértessék a piaccal, mit akarnak és mit fognak tenni. Jól tükrözi ezt, hogy a Fed közleményei a válság előtti 300 szavas hosszúságáról mostanra...
Rakaczki Bence a második apjaként tisztelte kapusedzőjét, aki hétfőn a kórházban már nem találkozhatott a tanítványával. Veréb György elárulta, december végén még sütött az optimizmus a focistából.
A minden évben jelentkező influenzajárvány kapcsán vannak különösen veszélyeztetett korosztályok, betegcsoportok. A védekezés azonban mindenkinek érdeke – a miértre és a hogyanra Hava Róbert, az Oxygen Medical vezető szakasszisztense válaszolt.
A Magyar Telekom Videó Call Center szolgáltatást indított, amelynek segítségével videóhívással lehet kapcsolatba lépni az ügyintézővel, és lehetőség van készülékvásárlásra is - közölte a cég.
Menedzserének pénteki közleménye szerint változatlanul stabil Michael Schumachernek, a Forma-1 hétszeres világbajnokának az állapota, aki a december végi síbalesetében súlyos fejsérüléseket szenvedett, és azóta mesterséges kómában tartják.
Az ENSZ kulturális szervezete a közel-keleti békefolyamat kényességére hivatkozva, 22 arab ország kérésére elhalasztotta pénteken a zsidók és a Szentföld 3500 éves kapcsolatát bemutató párizsi kiállítás jövő hétre tervezett megnyitóját. Az Egyesült Államok bírálta emiatt az UNESCO-t.
A tehetség átlagon felüli teljesítményt jelent a mai magyar felnőtt lakosság számára, és legkésőbb kisiskolás korban kiderül, kiben rejlik, ugyanakkor Magyarországon nem számít értéknek - egyebek között ezt tartalmazza az az országos, reprezentatív közvélemény-kutatás, amelyet a Matehetsz (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) készíttetett a tehetség társadalmi megítéléséről.
Rendkívül hálás gyerekeinek Czeizel Endre, miután ők látogatták a legtöbbet a kórházban, amikor leukémiával kezelték. Közülük is Barbara lánya tett érte a legtöbbet, de hálás Balázsnak és Gábornak is, nem beszélve legkisebb fiáról, a nyolcéves Andrásról, akit már hetvenéves kora után vállalt, és aki máig bearanyozza minden napját.
Dancsó József, Orosháza jelenlegi polgármestere lesz a Magyar Államkincstár elnöke - jelentette be Varga Mihály péntek délután Orosházán, az adósságkonszolidációról szóló sajtótájékoztatón.
A mai leves mellé egy különleges fűszerezésű, ám egyszerűen elkészíthető főételt kínálok. Befejezésül örömmel ajánlom egyik kedvenc desszertem, az almás krémest. A menü 1130 kcal/fő értéket tartalmaz.Jó étvágyat kívánok!Fásy Ádám
A franciák négy pontot visznek magukkal a középdöntőbe, miután a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság első szakaszának pénteki zárásán nyertek a legutóbb Eb-ezüstérmes szerbek ellen, akik viszont kiestek.
A Kárpát-medencei magyar népfőiskolai mozgalom megújítása érdekében a Lakiteleki Népfőiskola Kerkai Jenő Népfőiskolai Kollégiumot indít a névadó születésének 110. évfordulóján - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.
Amszterdam — Gigászi valóságshow keretében népesítheti be a Marsot az a többtucatnyi kiválasztott, amely négyfős csoportokban, 2023. áprilisában kezdi majd meg az új világ kiépítését a vörös bolygón.
Legkevesebb 18 ember halt meg egy tömeges tolongásban szombat reggel India pénzügyi fővárosában, Mumbaiban, miután tízezrek gyűltek össze, hogy meggyászolják egy muszlim szekta 102 éves vezetőjének halálát.
Egymilliárdos költségvetéssel komolyzenei csúcsszerv jönne létre az Operaház, a Művészetek Palotája, és a Zeneakadémia beolvasztásával – tudta meg az Index. A tervet Batta András, a Zeneakadémia volt rektora, kormánybiztos jegyzi Balog Zoltán miniszter felhatalmazásával. Az integrálandó Operaház főigazgatója nem lelkesedik az ernyőszervezet koncepciójáért. A MÜPA vezetője külföldön van, az…
A TV2 visszautasítja az MTM-SBS Zrt. eladásával kapcsolatban a csatornát, Simon Zsolt vezérigazgatót és Yvonne Dederick gazdasági igazgatót a közelmúltban ért vádakat - közölte Koltay Tamás szóvivő pénteken az MTI-vel.
A rendőrökre is fegyvert fogott egy garázda fiatal Szegeden péntek éjjel - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szombaton az MTI-t.
Sok munkahelyet tudtak megóvni az NGM számai szerint úgy, hogy adókedvezményt nyújtottak, 105 milliárdról mondott így le az állam. Nem csoda, hogy az adókedvezmények ilyen hatékonyak olyan adókörnyezetben, ahol abból amit a munkaadó egy dolgozó után fizet, a munkavállaló csupán a felét viheti haza.
Nem a számítástechnikai cikkek és nem is az okostelefonok iránt érdeklődnek a legtöbben az internetes apróhirdetési oldalakon. Bármilyen megdöbbentő: a sláger a motor, a bicikli, a babakocsi és a traktor. Ezt mutatta ki a jofogas.hu tavalyi kínálatról készült elemzése.
A befektetésre ajánlott kategóriába emelte vissza Írország államadósságának besorolását az eddigi spekulatív sávból a Moody's Investors Service, az ír közfinanszírozási rendszer állapotának javulásával indokolva a döntést.