Egy három méter mély árokba esett és gerincsérülést szenvedett egy férfi szombaton Homorúdon, a sérültet mentőhelikopterrel vitték kórházba - írta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
Csak márciusban lép hatályba az új polgári törvénykönyv, azonban egy a végrehajtásáról december utolsó napjaiban született „salátatörvény” máris kilenc oldalon keresztül módosítja – derül ki az Opten OptiJUS rendszeréből. A jogalkotást jellemző kapkodás nem véletlen: 2013-ban minden eddiginél több törvényt és rendeletet fogadott el az Országgyűlés.
Férfiakat megszégyenítő karrierrel büszkélkedhet Oláh Barbara. A 35 éves magyar nő a világ túloldalán tűzoltó, s nemrég a South Island-i Body Building-bajnokságon lett első helyezett. Egykori kormányőr édesapja szerint a vér nem válik vízzé.
A „saját magunk gyengeségei feletti aratott diadalnak” minősítette Orbán Viktor azt a tényt, hogy sikerült megépíteni egy alig több mint öt kilométeres útszakaszt.
Lassan megkezdődik az influenzaszezon Európában, több országban már járvány van, ez Magyarországon néhány héten belül várható – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton.
Lassan megkezdődik az influenzaszezon Európában, több országban már járvány van, ez Magyarországon néhány héten belül várható - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
Korszerűsítik a termálfürdőhöz tartozó szállodát a Komlóhoz tartozó Sikondán, a komplexum a tervek szerint február végén nyitja meg kapuit Ambient Hotel & AromaSpa néven.
A hétvégén is folytatják a tárgyalásokat az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció vezetői a közös listaállításról és az egyéni választókerületek elosztásáról.
Forgalmi dugó alakult ki szombaton az M1-es és az M7-es autópálya közös, a fővárosból kivezető szakaszán, miután három gépkocsi összeütközött a sztrádán - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.
Botrányt robbantott a francia Closer magazin. Az újság képekkel illusztrálva buktatta le az ország első emberét, Francois Hollande államfőt, miközben szeretőjével, Julie Gayet színésznővel találkozgatott.
A hétvégén is folytatják a tárgyalásokat az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció vezetői a közös listaállításról és az egyéni választókerületek elosztásáról.
Az Együtt-PM szerint haladéktalanul el kell kezdeni a gyermekvédelem működtetésének reformját - közölte Szabó Tímea, a szövetség társelnöke szombaton az MTI-vel.
Azt szokták mondani, hogy minden jármű lelke a motor. Eszerint a felturbózott tíz decis erőművel vértezett Fiestának ígéretesnek kell lennie, hisz erőforrása az elmúlt két évben egymás után hódította el a nemzetközi Év Motorja díjat, tehát ha a köbcentiket tekintve nem is, ám erényeit nézve mégis nagylelkűnek minősített a szerkezet. Ugyanakkor ne feledjük, hogy minden elismerés kétfajta hatást…
Felháborítónak nevezte a szocialisták és az egész „bukott baloldalnak” a családokhoz való hozzáállását a Fidesz szóvivőnője. Selmeczi Gabriella annak kapcsán beszélt erről, hogy Gurmai Zita az ATV Start című műsorában azt mondta: kormányra kerülve az MSZP eltörölné a GYED extrát.
Súlyos sérüléssel kórházba vitték Jurij Lucenko volt ukrán belügyminisztert, az ellenzék egyik jelenlegi vezetőjét szombaton, miután a rohamrendőrök megverték őt előző este az Európa-párti tüntetők és a rendőrség egy összecsapásában.
Budapest - Rablóból lesz a legjobb pandúr – tartja a mondás. Az egykori elítélt Oglizán András (38), vagyis Ogli G. is jó útra tért, sőt mostanában vissza-visszajár a börtönökbe.
Hosszú és nehéz út áll egy brit házaspár előtt, akiknek a férj memóriaveszteségével kell megküzdeniük. A férfinek semmilyen emléke nincs a feleségével eltöltött 26 évről, azonban az asszony kitartó törődésének köszönhetően férje újra szerelmes belé.
Minden idők legnagyobb kínai devizanemben zajló külföldi kötvénykibocsátását bonyolította le a Bank of China - számolt be a Financial Times. A kínai állami tulajdonú bank 2,5 milliárd renminbi...
Szombat este az Atletico Madrid - Barcelona szuperrangadóra figyel az egész világ. Szinte elképzelhetetlen, hogy rossz meccs legyen, de az is, hogy az argentin lekörözze a katalánok korábbi brazil zsenijét.
Nagyon sok nő kényszerül a munkavégzés feladására amiatt, mert a beteg szülőjét kell gondoznia. Erre az időszakra ápolási díjat igényelhet. Újra és újra felmerülő kérdés, hogy ez az időszak hogyan vehető figyelembe a nők 40 évnyi nyugdíjjogosultsági idő megszerzése esetére vonatkozó kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségnél. Cikkünkből megtudhatja, hogy minden jogosultsági idő szolgálati idő,…
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) négy nagy áruházlánc és két hulladékkezelő vállalkozás összefogásával elindította idei első kampányát: a következő öt hétvégén az elektromos és elektronikai (e+e) hulladék gyűjtésének fontosságára és lehetőségeire hívják fel a figyelmet.