2013. szeptember 10. kedd

szept. 10
19:30
Ismét gyengült a vád a BKV-perben (Alternatív Energia)
Két tanú meghallgatásával folytatódott a BKV-per a Kecskeméti Törvényszéken. Mindketten a 4-es metró beruházásával, illetve egy tanácsadó cégtől megrendelt munkával kapcsolatban nyilatkoztak, és nem támasztották alá a vádakat.
szept. 10
19:30
Az észak-erdélyi autópálya folytatását ígérte Ponta az RMDSZ-nek (Kripto Akadémia)
Az észak-erdélyi autópálya építésének folytatására tett ígéretet Victor Ponta román miniszterelnök kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciójával folytatott megbeszélésén - közölte a találkozó után Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szept. 10
19:30
Kerry: az USA nem fog sokáig várni (ATV)
Az Egyesült Államok várja, hogy Oroszország "valós" és "ellenőrizhető" tervet terjesszen elő a szíriai vegyi fegyverek eltávolításáról, de nem fog sokáig várni és nem fogadja el a halogatás taktikáját - jelentette ki kedden John Kerry amerikai külügyminiszter a képviselőház katonai bizottságának meghallgatásán.
szept. 10
19:42
Alba Fehérvár: elküldik az amerikai légióst (Sport365)
A légiós orvosi vizsgálata során kiderült, jelenleg nincs olyan állapotban a térde, hogy a csapat rendelkezésére állhasson - adta hírül a BB1.hu kosárlabdával foglalkozó hírportál.
szept. 10
19:44
VB 2014: az ukrán ultrák vérszomjas vadállatként vertek össze angolokat (Sport365)
Keddi londoni sajtóbeszámolók szerint több angol szurkolót összevertek szervezett csoportokban támadó ukrán futballhuligánok a két ország válogatottjának kedd esti kijevi világbajnoki selejtezője előtt.
szept. 10
19:48
Az állatkert a Vidám Park klasszikus értékeinek megőrzését ígéri (Infostart)
Az állatkert megőrzi a Vidám Park klasszikus, védendő értéket képviselő játékait, és szándékában áll üzemeltetni is azokat a közönség számára kedves játékokat, amelyek még az egykori Angolparkból, illetve Vurstliból kerültek az intézményhez - közölte kedden az MTI-vel a Fővárosi Állat- és Növénykert, amely október 1-jén veszi át a Vidám Park területét.
szept. 10
19:48
Vb-selejtező: meglepetés a kezdőcsapatban (Infostart)
Meglepetésre Szalai Ádám nem kapott helyet a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában, amely 20.30-tól az észtek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban.
szept. 10
19:48
Jönnek az új iPhone-ok! (Portfolio)
Tegnap este megtartotta az Apple régóta várt sajtótájékoztatója székhelyén, Cupertinoban. A vezérigazgató, Tim Cook közölte, hogy szeptember 18-tól érhető el a következő mobil operációs rendszer, az...
szept. 10
19:48
Eljött Frankfurtba az új Nissan X-Trail előfutára (Auto Pult)
A Nissan az utóbbi években kimondottan sikeres a piacon a crossoverek szegmensében, a vadonatúj X-Trail modellel pedig még tovább szeretné erősíteni pozícióját. A japánok a Frankfurti Autószalonra még csak az autó koncepcióváltozatát hozták el, ám a kiállított X-Trail rendkívül közel áll a szériagyártású változathoz, s az sem titok, hogy jövőre, az év első felében megérkezik az autó.
szept. 10
19:48
Guzmics maradt, Szalai kimaradt - így kezdünk az észtek ellen (Agroinform)
Egervári Sándor négy helyen változtatott a Romániában csúfos vereséget szenvedő válogatottunk kezdőcsapatán.
szept. 10
20:00
Magasba szöktek az európai tőzsdék (ProfitLine)
A nyugat-európai tőzsdeindexek kedden magasba szöktek a mindenünnen áradó jó hírekre. A piacok pozitívan fogadták a hírt, hogy a szíriai kormány beleegyezett vegyi fegyverei nemzetközi ellenőrzésébe. E fejleménytől mindjárt csökkentek az olaj- és az üzemanyagárak, ez közvetlenül is segítette a részvényeket.
szept. 10
20:02
Fidesz: a költségvetés köszöni, jól van (ProfitLine)
A költségvetés köszöni szépen, jól van, a bukott baloldal idején soha nem volt olyan stabil, mint most - így kommentálta Puskás Imre, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke a szocialista Szekeres Imre keddi szavait.
szept. 10
20:06
Balog: Azonos finanszírozásra számíthatnak az egyházi és az állami iskolák (Infostart)
A kormány az egyházi iskolarendszer számára továbbra is biztosítani kívánja az állami fenntartású intézményekkel azonos finanszírozást - közölte Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden a négy nagy egyházzal tartott egyeztetésen.
szept. 10
20:06
Magyarország-Észtország: 5:1 (ATV)
A magyar labdarúgó-válogatott hazai környezetben 5-1-re nyert az észt csapat ellen a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, sikerével pedig a törököktől vereséget szenvedett románokat megelőzve ismét a pótselejtezőt érő második helyen áll.
szept. 10
20:15
Román sajtó: a magyarokat nem kell a futballhuligánokkal azonosítani (Sport365)
Az Adevarul című liberális román lap több keddi véleménycikkében azt hangsúlyozta a román-magyar világbajnoki selejtezőmérkőzés kapcsán, hogy nem kell a magyarokat a futballhuligánokkal azonosítani.
szept. 10
20:17
Fotó: C. Ronaldo barátnője szerint Ciara a legjobb, és mi lesz CR7-el? (Sport365)
Remek barátságot ápol Irina Shayk az orosz topmodell Ciarával, a népszerű énekesnővel. Erről pedig facebookon számolt be Cristiano Ronaldo kedvese.
szept. 10
20:24
Zsámbéki Gábor életműdíjat kap (Infostart)
Zsámbéki Gábor kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját 2013-ban. A Színikritikusok Díjának szeptember 22-ei gáláját a Trafó - Kortárs Művészetek Házában tartják, a díjátadó műsorát Gergye Krisztián rendezi, a fellépők között színészeket, táncosokat és zenészeket láthat a közönség.
szept. 10
20:24
Washington nem fog sokáig várni a vegyi fegyverekre vonatkozó orosz tervre (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok várja, hogy Oroszország "valós" és "ellenőrizhető" tervet terjesszen elő a szíriai vegyi fegyverek eltávolításáról, de nem fog sokáig várni és nem fogadja el a halogatás taktikáját - jelentette ki kedden John Kerry amerikai külügyminiszter a képviselőház katonai bizottságának meghallgatásán.
szept. 10
20:24
Elemzők szerint nehéz helyzetbe kerültek Gyurcsányék (ATV)
Nehéz helyzetbe került a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció azáltal, hogy kiderült, az ellenzéki pártnak nem sikerült választási egyezségre jutnia az MSZP-vel.
szept. 10
20:24
Tejben-vajban – gyári galérián pózol a Mercedes CL előfutára (Auto Pult)
Mint arról az új S-osztály bemutatója kapcsán beszámoltunk, a frissen debütált típus egy egész sorozat előfutára, hiszen a méretes limuzint kabrió és kupé átiratok is követik. Ezzel persze felmerül a kérdés, hogy a CL kasztja megszűnik-e, ugyanakkor a Mercedes valószínűleg tartja magát a hagyományokhoz, s megőrzi a hedonista háromajtós logóját a kínálatban.
szept. 10
20:42
Négygólos győzelemmel törlesztett a futballválogatott a szurkolóknak (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott 5-1-es győzelmet aratott világbajnoki selejtezőn az észtek ellen. A győzelemmel a magyar válogatott, miután a törökök nyertek 2-0-ra Bukarestben, visszavette a pótselejtezőt érő második helyet a csoportban, de a papírforma alapján Hollandiában nyernie kellene a továbbjutáshoz.
szept. 10
20:42
Tizenhat év után került elő egy elhagyott fiú (Blikk)
szept. 10
20:42
Eljött Frankfurtba az új Nissan X-Trail előfutára (Auto Pult)
A Nissan az utóbbi években kimondottan sikeres a piacon a crossoverek szegmensében, a vadonatúj X-Trail modellel pedig még tovább szeretné erősíteni pozícióját. A japánok a Frankfurti Autószalonra még csak az autó koncepcióváltozatát hozták el, ám a kiállított X-Trail rendkívül közel áll a szériagyártású változathoz, s az sem titok, hogy jövőre, az év első felében megérkezik az autó.
szept. 10
20:42
Honda télen távozik, de nem biztos, hogy Milánóba (Agroinform)
A CSZKA Moszkva japán válogatott klasszisa elárulta, nem az AC Milan jelenti az egyetlen opciót számára.
szept. 10
20:44
Tejben-vajban – gyári galérián pózol a Mercedes CL előfutára (Auto Pult)
Mint arról az új S-osztály bemutatója kapcsán beszámoltunk, a frissen debütált típus egy egész sorozat előfutára, hiszen a méretes limuzint kabrió és kupé átiratok is követik. Ezzel persze felmerül a kérdés, hogy a CL kasztja megszűnik-e, ugyanakkor a Mercedes valószínűleg tartja magát a hagyományokhoz, s megőrzi a hedonista háromajtós logóját a kínálatban.
szept. 10
20:46
Harmonia - Peugeot RCZ 1.6 THP 200 teszt (Auto Pult)
Az autózás szerelmesei minden egyes újabb típusban az igazi vezetési élményt keresik, ám a sors különös fintora, hogy minél több járművet teszünk próbára, a laikusként megálmodott átható öröm annál inkább távolabb kerül. Egy idő után a 420 lóerős teljesítmény már ugyanúgy nem mond semmit, mint a legcsillogóbb márkajelzés, vagy éppen a legvaskosabb ceruzával papírra vetett árcédula. A…
szept. 10
20:48
ÉLŐ: Szégyen-válogatott - Észtország, világbajnoki selejtező (Sport365)
A magyar szégyen-válogatott ma este Észtország válogatottját fogadja a Puskás Ferenc Stadionban világbajnoki selejtezőn.
szept. 10
21:00
Mesterházy: Szégyelljék a pofájukat! (Alternatív Energia)
Az MSZP-székház nagytermében baloldali hívek szegeznek kérdéseket Mesterházy Attilának - tabuk nélkül. Nyugdíjakról, családi bizniszekről,munkahelyteremtésről, stadionépítésről beszél az MSZP elnöke.
szept. 10
21:00
Száz országból érkeznek kiállítók a Frankfurti Könyvvásárra (Spa Trend Online)
Egyre nemzetközibb a Frankfurti Könyvvásár, a tavalyi 97 után az idén már száz országból érkeznek kiállítók a világ legnagyobb könyvszakmai rendezvényére.
szept. 10
21:00
Harmonia - Peugeot RCZ 1.6 THP 200 teszt (Auto Pult)
Az autózás szerelmesei minden egyes újabb típusban az igazi vezetési élményt keresik, ám a sors különös fintora, hogy minél több járművet teszünk próbára, a laikusként megálmodott átható öröm annál inkább távolabb kerül. Egy idő után a 420 lóerős teljesítmény már ugyanúgy nem mond semmit, mint a legcsillogóbb márkajelzés, vagy éppen a legvaskosabb ceruzával papírra vetett árcédula. A…
szept. 10
21:06
Az MSZP megújulását hangsúlyozta Mesterházy (ProfitLine)
Az MSZP megújulását hangsúlyozta Mesterházy Attila pártelnök kedden Budapesten azon a fórumon, amelyen baloldali szimpatizánsok kérdéseire válaszolt. Azt mondta, az MSZP Gyurcsány Ferenc megosztó személyisége miatt nem egyezett bele, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke a szocialisták támogatásával induljon a 2014-es választáson.
szept. 10
21:08
Helycsere volt a milliárdosok rangsorában (ProfitLine)
Vang Csien-lin kínai milliárdos, a Wanda Group feje került 14 milliárd dolláros vagyonával a kínai szupergazdagok listájának az élére a Forbes magazin legfrissebb kimutatása szerint.
szept. 10
21:18
Két új telefont mutatott be az Apple (Infostart)
Az Apple cég két új mobiltelefonnal rukkolt elő, amelyek közül az egyik olcsóbb árfekvése miatt a gyártó szerint különösen keresett lesz majd. Az Apple ezen kívül új operációs rendszert is kifejlesztett.
szept. 10
21:18
Varga: Elegendő a november 1-ei határidő - a nap hírei (Infostart)
A nemzetgazdasági miniszter elegendőnek tartja a bankoknak adott november elsejei határidőt a lakáscélú devizahitelesek ügyében. Pályázik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére a Magyar Labdarúgó Szövetség. Sem a Demokratikus Koalícióval, sem a Liberálisokkal nem köt választási együttműködést az MSZP.
szept. 10
21:18
Putyin felszólította Amerikát, hogy ne alkalmazzon erőszakot (Portfolio)
Vlagyimir Putyin felszólította kedden az Egyesült Államokat, hogy mondjon le az erőszak alkalmazásáról Szíria ellen, mert szerinte csak így lehet szavatolni a szíriai vegyifegyver-arzenál nemzetközi...
szept. 10
21:18
"Rendeleti kormányzás" Kövér is reagált (ATV)
Éppen az ellenkezőjét akarta mondani a rendeleti kormányzással kapcsolatban, mint amit próbálnak belemagyarázni a szavaiba - mondta Kövér László az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában kedd este.
szept. 10
21:36
Kerry: Az orosz javaslatot a BT-nek kell jóváhagynia (Infostart)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának is jóvá kell majd hagynia a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzés alá vonására vonatkozó orosz javaslatot - szögezte le kedden John Kerry amerikai külügyminiszter egy, a Google+ szervezésében tartott fórumon.
szept. 10
21:36
Ferenc pápa a bezárt kolostorokat megnyitná a menekültek előtt (Kripto Akadémia)
A megüresedett és bezárt kolostoroknak a menekültek befogadására való felhasználását szorgalmazta Ferenc pápa kedden, amikor Rómában felkereste a jezsuita rend fenntartotta Astalli menekültközpontot.
szept. 10
21:36
Putyin felszólította Amerikát, hogy ne alkalmazzon erőszakot (Portfolio)
Vlagyimir Putyin felszólította kedden az Egyesült Államokat, hogy mondjon le az erőszak alkalmazásáról Szíria ellen, mert szerinte csak így lehet szavatolni a szíriai vegyifegyver-arzenál nemzetközi...
szept. 10
21:36
Massa a szezon végeztével elhagyja a Ferrarit (Agroinform)
A brazil pilóta a Twitteren jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg az esztendő végén lejáró szerződését.
szept. 10
21:39
Kasszacsere: eddig 110 ezer gép kaphat legfeljebb 50 ezer forintos támogatást (ProfitLine)
Nagyjából fegyelmezetten betartották a kasszacserére kötelezett vállalkozók az augusztus 31-i határidőt – tegnapig 189 ezren kértek regisztrációs kódot a NAV-tól. Ez 19 ezerrel több, mint amennyit előzetesen várt az adóhatóság. Az onlinekassza.hu hírportál érdeklődésére a NAV közölte, 130 ezer kiskassza cseréjéhez kértek legfeljebb ötvenezer forintos támogatást, közülük azonban 20 ezret…
szept. 10
21:54
A katonai csapás jóváhagyását kérték az amerikai kongresszustól szíriai ellenzéki vezetők (Kripto Akadémia)
A szíriai rezsim elleni katonai csapás jóváhagyását kérte az amerikai kongresszustól a The Washington Post keddi számában közölt közös állásfoglalásában Ahmed al-Dzsarba, a nyugati hatalmak által támogatott Szíriai Nemzeti Koalíció elnevezésű ellenzéki ernyőszervezet elnöke és Szelim Idrisz tábornok, a Szabad Szíriai Hadsereg parancsnoka.
szept. 10
21:54
Botrány a köztévében: arany mikrofonállvánnyal "jutalmazták" Obersovszkyt (ATV)
Szeptember 7-e a közszolgálatiság napja, ez alkalomból a Demokratikus Koalíció megalapította az Arany Mikrofonállvány-díjat, erről Vadai Ágnes a DK politikusa tájékoztatta az ATV-t.
szept. 10
21:54
Räikkönen a Ferrarinál, gazdag szponzor Barcelonában - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
szept. 10
21:56
Hemingway bekeményít a Honvéd-ultrákkal szemben (Sport365)
Már a szombati mérkőzésre bezárják az állóhelyi Kispest-szektort, ahonnan az ultrák szoktak szurkolni.
szept. 10
22:09
Agyhullámai alapján ismeri fel az autó a sofőrt (ProfitLine)
Agyhullámai alapján ismeri fel a sofőrt az az új biztonsági rendszer, amelyet autólopás ellen fejlesztettek ki japán kutatók.
szept. 10
22:12
Piásan ment a tévébe MC Hawer (Blikk)
Budapest – Ittasan érkezett a TV2 Mokka stúdiójába kedd reggel MC Hawer, ezért a szerkesztők nem engedték a kamerák elé.
szept. 10
22:12
Massa távozik a Ferraritól (Blikk)
szept. 10
22:12
Helycsere volt Kína milliárdosainak rangsorában (Kripto Akadémia)
Vang Csien-lin kínai milliárdos, a Wanda Group feje került 14 milliárd dolláros vagyonával a kínai szupergazdagok listájának az élére a Forbes magazin legfrissebb kimutatása szerint.
szept. 10
22:27
VB-selejtező: hoztuk az elvártat - hamarosan bővebben (Sport365)
5-1-re vertük Észtország válogatottját.

Keresés