Ötven év feletti, alacsony iskolai végzettségű és tartósan munka nélkül lévő álláskeresők foglalkoztatásának támogatására indított programot 200 ember részvételével a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ - közölte kedden a szervezet igazgatója.
Újabb sátrat vertek fel Orbán Viktor miniszterelnök háza közelében a devizásokért tüntetők. A demonstrálók kedd reggel találkozhattak is Orbánnal, aki éppen munkába indult.
Rosszul végződött a Hamburgban rendezett jótékonysági mérkőzés. Claus Reitmaier, a Wolfsburg korábbi kapusa a St. Pauli egykori középpályásával, Michél Mazingu-Dinzey-vel találkozott szerencsétlenül.
A bankrendszer tagjai sikerként könyvelik el a Növekedési Hitelprogramot és szeretnék folytatni - hangsúlyozta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke kedden a Magyar Nemzeti Bankban tartott...
Vizsgálatot indítottak japán hatóságok a Deutsche Banknál, mert aggályaik szerint a társaság alkalmazottai megszegték a japán vesztegetés ellenes szabályokat azzal, hogy nyugdíjalapok vezetői számára...
Október elsejétől Joerg Bauert nevezte ki a GE Magyarország elnökévé Peter Stracar, a GE Közép- és Kelet-Európáért felelős első vezérigazgatója - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Egy ideje lehet már tudni, hogy a januári 10%-os rezsicsökkentést követően a kormány idén tovább vágná a vezetékes energiaszolgáltatás árait, a legutóbbi nyilatkozatok alapján erre október...
Ha nincs átláthatósági nyilatkozat, nincs pénz sem. Vannak olyan pályázók, akik eleve nem felelnek meg a követelményeknek, ők sem kapnak uniós támogatást.
Ötszázmillió forinttal emelné - az országvédelmi alap terhére - az Emberi Erőforrások Minisztériumának költségvetési keretét az Együtt-PM színeiben politizáló Szabó Tímea, aki ezt az összeget a Nemzetközi Pető Intézetnek utaltatná át.
Legyen sokkal kisebb a gázszámlád! Két új tippünk is van. Lassan, reméljük nagyon lassan, de itt a fűtésszezon. A konvektoros fűtést nem lehet könnyen korszerűsíteni, ha társasházban laksz, általában az összes lakó kell hozzá, plusz egy talicska pénz a kémény kialakítására, kazán beépítésére... Forrás Szerencsére van olcsóbb megoldás is: 1. Szobatermosztát Egy apró kis készülék, mely eddig…
A szívkatéteres (koronarográfia) vizsgálattal, mely a koszorúerek kontrasztanyagos feltöltéséből és azok röntgenképerősítő alatti vizsgálatából áll, ábrázolni tudjuk az egyes szűkületek helyzetét, azok nagyságát tapasztalat alapján szemmel és különböző mérési módszerekkel meg tudjuk határozni.
Maximum 15%-os csökkentést tart elképzelhetőnek a devizahitelek törlesztőrészletében Csányi Sándor, hogy ne járjanak jobban a forinthiteleseknél. Az OTP elnök-vezérigazgatója arra nem tudott...
Az Opel hatótáv-növelő benzinmotorral felszerelt villanyautója, az Ampera mostantól jelentősen kedvezőbb áron kelleti magát: tegnap jelentette be a hazai importőr, hogy 15 millió forint helyett 12 millió forinttól kapható a jövőbemutató jószág, ráadásul úgy örülhetünk a 3 milliós árkedvezménynek, hogy közben a másik oldalról sem vett el a forgalmazó: továbbra is változatlanul magas…
A 65. Frankfurti Autószalon a sportautók új generációjának színtere. A Porsche 918 Spyder mellett a BMW i8 még inkább jövőbemutató formában képviseli a műfajt. A 2007-ben kezdődő fejlesztések meghozták gyümölcsüket és végre lehullt a lepel a hálózatról tölthető hibrid sportautó sorozatgyártású verziójáról. De vajon beváltja a hozzá fűzött reményeket?
Azonnal eláll visszamenőlegesen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azoknak a folyamatban lévő uniós projekteknek a kifizetésétől, amelyek kedvezményezettjei nem nyújtanak be határidőre átláthatósági nyilatkozatot, vagy nem felelnek meg az alkotmányban rögzített átláthatósági követelményeknek - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden a Kossuth Rádió 180 perc című…
Véget érhet a részvénypiacok töretlen szárnyalása, amennyiben az amerikai jegybank a piaci várakozásoknak megfelelően csökkenti a pénzpumpálás ütemét a gazdaságba. A feltörekvő piacokon kialakult feszült helyzet a magyar folyamatokban is érezhető: a forint árfolyama nyomás alá került, az állampapírhozamok meredeken emelkedtek és a tőkepiacon is negatív hullám söpört végig. Az MNB eközben tovább…
Október elsejétől Joerg Bauert nevezte ki a GE Magyarország elnökévé Peter Stracar, a GE Közép- és Kelet-Európáért felelős első vezérigazgatója - közölte a társaság.
Elkezdődött kedden a hágai Nemzetközi Büntető Bíróságon (ICC) William Ruto kenyai alelnök pere. Ruto a vád szerint részt vett a 2008-as választásokat követő erőszakhullám kitervelésében és végrehajtásában.
A bankrendszer tagjai sikerként könyvelik el a Növekedési Hitelprogramot és szeretnék folytatni - hangsúlyozta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke kedden a Magyar Nemzeti Bankban tartott...
"A Te életed. A Te döntésed. A Mi jövőnk." mottóval rendezi meg Budapesten, szeptember 19-21. között a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága (SZMT) éves konferenciáját.
Jelenleg nincsenek még kész kormányzati forgatókönyvek a közműellátás nonprofittá tétele ügyében - értesült az Index . A portál beszámolója szerint az ötlet a kormányfőtől származik, amelyet a...
Az Eurosport is élőben közvetíti az MTK Hungária női labdarúgó csapatának Bajnokok Ligája mérkőzését a Turbine Potsdam ellen, így egész Európa szeme láttára bizonyíthatnak a kék-fehér hölgyek.
A Magyar Bankszövetség elnöke elmondta, hogy bankok tisztában vannak az erőviszonyokkal, de az ultimátumokkal kapcsolatban az a véleménye, hogy a bankok önállóan nem tudják megoldani a devizahitelesek problémáit, a megoldáshoz több szereplőre is szükség van.
A Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal ellentétben a Fidesz nem hagyja sorsára a mozgáskorlátozott gyermekek fejlesztésével foglalkozó Pető Intézetet - így reagált a kormánypárt arra, hogy az Együtt-PM színeiben politizáló Szabó Tímea kedden közölte: ötszázmilliót utaltatna az intézetnek.
Az Adevarul című liberális román lap több keddi véleménycikkében azt hangsúlyozta a román-magyar labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés kapcsán, hogy nem kell a magyarokat a futballhuligánokkal azonosítani.
A Volkswagen árfolyama az elmúlt hetek remek teljesítményét követően kedden újabb 4 százalékot erősödött, melynek hátterében több tényező együttes hatása állhat. A cég menedzsmentje ugyanis sorra...
Többen terveznek elbocsátást, mint munkaerő-felvételt a negyedik negyedévben, a Manpower Munkaerő-piaci Mutatója -3 százalékon áll (szezonális hatásoktól tisztítva pedig -4%-on), az elmúlt 16...
Eredménytelenül zárultak le kedden az MSZP és a Demokratikus Koalíció tárgyalásai, a DK önállóan készül a választásokra - jelentette be Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.
Szokatlanul erős vételi érdeklődés jellemezte a ma megtartott 3 hónapos (D131218) diszkontkincstárjegy aukciót és ez is segített abban, hogy ma újabb történelmi mélypont alakuljon ki az aukciós...
Ralival indult a kereskedés az Osram részvények piacán, miután a UBS optimista véleményt fogalmazott meg a társasággal kapcsolatban, sőt a szíriai katonai akció elnapolása is tovább fokozta a...
Közel háromszoros túljegyzésre hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetettnél magasabb összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Az elmúlt napokban sokat erősödött forintunk, azonban egyre több jel utal arra, hogy a szufla kifogyóban van, így nőtt a forintgyengülés valószínűsége. Videó technikai elemzésünkben vételi zónát...
A hétvégi kapuvári baleset két szerb sérültjéért is játszott a szerb kosárlabda válogatott az Európa Bajnokságon, főleg a lábát vesztő 19 éves Natasa Kovacsevicsért.
Urbán Flórián, sokat megélt labdarúgó és vezetőedző volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendége. A beszélgetésben szó esett a románok elleni kudarcról és az észtek elleni lehetőségekről.
Ismét beléphetnek a képviselői irodaházba és az Országgyűlés épületébe a jobbikos képviselők személyi titkárai, a párt szakértői és meghívott vendégei.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai elfogták azt a férfit, aki robbantással fenyegetőzött Csepelen, a Karácsony Sándor utcában, egy társasházban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata az MTI-vel.
Az autógyárak továbbra is csak keresik a jövő mobilitási megoldásait, az elektromos hajtás mellett a belső égésű motorok további alkalmazása is a lehetőségek között szerepel, vegyes, vagy önálló...