Hiányosan retusálták Dennis Rodman és Kim Dzsong Un közös képét a phenjani pártközpontban. A tolmácsot ugyan eltüntették a fotóról, jobb kezéről viszont megfeledkeztek.
A Toyota Motor Corporation közzétette a Toyota Corolla összesített globális értékesítési eredményét. Ez év júliusában a világ legnépszerűbb modelljének eladásai elérték a 40,01 milliós darabszámot,...
A ma közzétett felülvizsgált adatok alapján a japán gazdaság a második negyedévben 0,9 százalékos bővülést mutatott az előző negyedévhez képest. Az eredetileg augusztus 12-én publikált előzetes adatok 0,6 százalékos gazdasági növekedésről szóltak. Elemzők 1 százalékos GDP növekedésre számítottak.
A kínai kormány ma közlése szerint augusztusban a fogyasztói árak 2,6 százalékkal emelkedtek a júliusban mért 2,7 százalék után. A kapott adat megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak.
A Költségvetési Tanács a magasabb kiadások mellett is elérhetőnek tartja a GDP-arányos hiánycélt, de figyelmeztet a növekvő kockázatokra, és fokozott gazdálkodási fegyelmet tart indokoltnak.
Automatikusan megosztják majd 2015 végétől kezdve az egyes államok egymás közt az adózásra vonatkozó információkat − írja a szentpétervári G20-csúcson született megállapodásról a napi.hu.
Ma hajnalban újabb kedvező hír érkezett Kínából. A júniusi csökkenés, és a júliusi 5,1 százalékos emelkedést követően 7,2 százalékkal nőtt az export volumene augusztusban. Elemzők szerint a kínai...
A WildAid nevű természetvédelmi szervezet szerint a halászok évente 70 millió cápát pusztítanak el, és már az ismert cápafajok 17 százalékát juttatták a kihalás szélére.
Elemzők szerint enyhe emelkedéssel kezdhetik a hétfői napot a vezető nyugat-európai tőzsdék, az ázsiai tőzsdék komoly erősödést jeleztek a kereskedés utolsó harmadában.
Balettozni fürdőkádban, metróban vagy az utcán? Miért ne? Így gondolta egy fotós és a táncosok, akik a fizikai törvényeket meghazudtoló produkcióval visznek színt a New York-iak életébe.
Szakértők szerint az OTP árfolyamát az gyengítette a múlt hét során, hogy Csányi Sándor hétfőn úgy nyilatkozott: ha az összes devizahitelt azonnal forintosítanák, az 950 milliárd forint veszteséget okozna a bankrendszernek, s ebből 300 milliárd forint hárulna az OTP-re. Az OTP 4185 forinton zárta a hetet, ez 54 forinttal, 1,27 százalékkal alacsonyabb az előző heti záróárnál. Mai elemzésünkben a…
Véglegesen betiltják a fogyasztói csoportok szervezését, ha a parlament elfogadja a fogyasztóvédelmi törvény kormány előtt lévő módosítását - írta a Magyar Nemzet hétfőn. A módosítás 2014. január...
Öt év alatt több mint a duplájára nőtt a nagy-britanniai egyetemekre, főiskolákra felvételiző magyar diákok száma, igaz, így sem jelentkeznek tömegével a szigetország felsőoktatási intézményeibe - írta az eduline.hu az Egyesült Királyság Magyar Diákszövetségének friss adatai alapján.
Ha minden terv szerint halad, akár már egy hónapon belül is felszabadíthatja az Európai Bizottság a közbeszerzési szabályok állítólagos megsértése miatt blokkolt magyar kifizetéseket. Ennek...
Vegyesen zárták a múlt pénteki kereskedést az amerikai indexek azt követően, hogy a gyenge munkaerőpiaci adatokat örömmel fogadták a befektetők, míg Putyin bejelentésére, miszerint támogatnák Szíriát...
A Népszabadság szerint a három szakszervezeti konföderáció szeptember végéig kijelölheti az egyesülésüket jelentő alakuló kongresszus várható időpontját. A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy nem lesz több fogyasztói csoport.
Démoni sugallatok miatt ölt, azok befolyása alatt követte el tetteit, de ma már lelkiismeret-furdalással küzd - mondta a kulcsi emberölés vádlottja az ügyében a Székesfehérvári Törvényszéken tartott hétfői, első tárgyalási napon.
Öt év alatt több mint a duplájára nőtt a nagy-britanniai egyetemekre, főiskolákra felvételiző magyar diákok száma, igaz, így sem jelentkeznek tömegével a szigetország felsőoktatási intézményeibe - írta az eduline.hu az Egyesült Királyság Magyar Diákszövetségének friss adataia alapján.
Júliusban 1,137 millió vendég 6,2 százalékkal több vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 4,7, a belföldi vendégéjszakáké 7,6 százalékkal nőtt - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A KSH ma közzétett adatai alapján 2013. júliusban mind a külföldi- (4,7%), mind a belföldivendég-éjszakák száma (7,6%) emelkedett, és a szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 12%-kal nőtt. Az árbevétel növekedésében szerepet játszott a kiadott szobák átlagárának 5,1%-os emelkedése is.
Júliusban 6,2%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma. A németek annyian jöttek, mint máskor, de a lengyelek és a hollandok szép számban érkeztek hozzánk.
Családi kutyának nem vált be, Afganisztánban szolgáló katonáink életét azonban tökéletesen védi Rocky, az ötéves Jack Russell terrier Kabulban. A mindössze ötkilós bombakereső kutya ugyanis minden robbanószert kiszagol.
Az elmúlt két hét során közel 29 milliárd dollár értékben bocsátottak ki kötvényeket az európai vállalatok, ami drámai növekedésnek számít a csendes nyári hónapokat követően. A cégek elsősorban az...
Ma reggel 8 és délután 6 óra között végzik a veszprémi és a zirci tévéadók áthangolását, így azokban a térségekben várhatóan több órán át nem foghatják az adást azok, akik szoba- vagy tetőantennával, illetve set-top-box segítségével tévéznek....
Az amerikai hírszerzés még mobilokat is tud figyelni, képes információt nyerni az iPhone-tulajdonosok, androidos és BlackBerry készülékeket használók adatforgalmából, értesült a Spiegel.
Ma már legalább kétszer olyan magas tőkekövetelményt javasol a bankok számára, mint két évvel ezelőtt John Vickers, a brit kormányzati bankreformot kidolgozó bizottság vezetője - írja a Financial...
Ha a szerződő felek november 1-ig nem tudnak dűlőre jutni, a magyar állam megteszi a szükséges lépéseket, a lakáscélú, jelzálogalapú devizahitelnek pedig meg kell szűnnie – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő.
Az ügyhöz közel álló források szerint az Apple-nek sikerült megállapodnia a világ legnagyobb előfizetői bázisával rendelkező China Mobillal a várhatóan a héten bejelentésre kerülő alacsonyabb...
A szerb jegybank pénteken ismét eurót adott el, miután a dinár árfolyama jelentősen gyengülni kezdett. Bár az európai feltörekvő régiót jóval kevésbé érintette az elmúlt hónapok tőkekiáramlása, mint...
A pénteki nagy mozgás alaposan szétzilálta a grafikonokat, így inkább egyedi sztorikat érdemes keresni. A német parketten mind a vételi mind az eladói ötletre rábukkanhatunk a devizapiacon, pedig...