Az év egyik legmulatságosabb jelenete esett meg a San Francisco 49ers amerikaifutball-csapatának korábbi sztárjával, Ronnie Lottal. A manapság szakértőként egy TV-csatornánál dolgozó sportember élő adásban borult fel székével.
Három év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották a perui élvonalban szereplő Union Comercio kapusát, Juan Florest, amiért egy szórakozóhelyen leharapta egy férfi fülét.
Budapest - Az egész ország szorít a labdarúgó-válogatottnak, a csapat pénteken (M1, 20 óra) világbajnoki selejtezőt játszik Bukarestben Románia ellen. A mieinknek pontot kell szerezniük, hogy megtartsák a pótselejtezőt érő második helyet a csoportban, a sikerrel pedig könnyebbé válna a sorozat hajrája.
Jelentősen visszaesett Közép-Európa 500 legnagyobb társaságának összesített árbevétel növekedése 2012-ben. Míg két évvel korábban a társaságok 9,8 százalékos bevételnövekedésről adtak számot, addig...
Görögországnak 10-10,5 milliárd eurós támogatásra lesz szüksége a következő két évben - jelentette be szerdán a görög pénzügyminiszter. 2014 júliusáig mindenre van fedezet, amire Athénnak...
Továbbra is aggodalommal követik a befektetők a szíriai eseményeket, ami a nemzetközi részvénypiacok hangulatára is rányomja a bélyegét. Míg az európai indexek a tegnapi záróértékeik alá kerültek,...
A japán tőzsde akár 10 százalékos esést is elszenvedhet amennyiben Sinzó Abe, japán miniszterelnök és kormánya nem lépi meg az áprilisra tervezett forgalmi adó emelését. Az adóemelésnek akárcsak az...
Radikális intézkedést hajtott végre a lengyel kormány, a nyugdíjreform folytatásáról a nyáron döntöttek, azonban az elérhető javaslatok közül a piac számára leginkább negatív opciót választotta a...
Óriási különbségek vannak az ezüstérmék eladási árai között, 50-70 százalékosak is lehetnek. Az egyik magyarázat erre a kalandos ÁFA-viszonyokban rejlik, a másik feledékenység vagy a pofátlansági faktor lehet. Aki szeretne, nem árt az idén lépnie, mert jövőre emelik az ÁFÁ-ját - a németeknél.
A TUI és az Alltours német utazási irodák lemondták szeptember 29-ig az összes egyiptomi utat az arab országban állandósuló politikai nyugtalanság miatt.
Az iráni Forradalmi Gárda helyettes parancsnoka figyelmeztetett: „háború esetén a katonai csapás nem csupán a szíriai kormányzatra irányulna, hanem az iszlámra is”.
Magyar Termék Nagydíjat kapott a Budapest Airport 2. Terminál Sky Court épületének acélszerkezete. Bár nemzetközi viszonylatban létezik több hasonló konstrukciójú létesítmény - amelyek szintén...
Tízezer embert károsított meg és több milliárdos kárt okozott egy bűnszervezet, amelynek tagjaira kedden csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a rendőrség munkatársai - közölte a két szervezet szerdai sajtótájékoztatóján....
Tízezer károsult, milliárdos állami károk, egyszerre 320 helyszínen csaptak le a hatóságok egy bűnszervezetre - az önköltséges hallgatók hatoda hitelből fizeti tanulmányait - elkészült az első MÁV-kocsiszekrény Szolnokon - Nézze meg itt >>
Februárban, a barcelonai mobil kiállításon került szóba először a Nokia és a Microsoft között a mobilgyártó üzletág felvásárlásának a lehetősége és júliusra már megszületett a megállapodás. A...
Utcai tömegverekedésbe keveredett a 16. születésnapjáról hazafelé tartó George Bromleyban. A kiérkező rendőrök figyelmetlensége miatt másnapra meghalt.
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 11 millió forint bírságot szabott a Magyar Kábelkommunikációs Szövetségre (MKSZ) és a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetségre (MKHSZ), mert műsorterjesztési mintaszerződéseik versenykorlátozó kikötéseket tartalmaztak.
Magyar Termék Nagydíjat kapott a Budapest Airport 2. Terminál SkyCourt épületének acélszerkezete. Bár nemzetközi viszonylatban létezik több hasonló konstrukciójú létesítmény - amelyek szintén...
Az új Ford Mondeo jóval később érkezik meg Európába az eredeti tervekhez képest, egészen pontosan 2015 elején jelenhet meg az öreg kontinensen a kék oválosok középkategóriás modellje. A Frankfurti Autószalonon azonban fokozza a várakozásokat a Ford, ugyanis a Mondao Vignale tanulmánnyal prémium kategóriába lépne be a gyártó.
Az olaszok 68 százaléka az ebédet tartja a legfőbb étkezésnek, és 74,3 százalék mindennap otthon ebédel - derül ki az Istat olasz statisztikai hivatal adataiból.
A konvergencia inkább kivétel, mint szabály, vagyis a magyar gazdaság felzárkózása a fejlett európai országokhoz korántsem magától értetődő - mondta el Madár István, a Portfolio.hu elemzője a Joint Venture szövetség makrogazdasági kilátásokról szóló rendezvényén.
Bornai Tibort - aki 13 éves korában már dalt szerzett "Miért kell nekem iskolába járni" címmel - legtöbben a KFT együttesből ismerik. Önálló lemezei, estjei és könyvei is népszerűek. Többek között olyan művészeknek szerzett dalokat, mint Koncz Zsuzsa, Somló Tamás, Mácsai Pál.
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) szerint egyetértés alakult ki közte és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) között a Kutatási és Technológiai Alap finanszírozásával megvalósuló "Technológiai...
Az előző hónapban némileg gyengült a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A folytatás tekintetében a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők többsége rövid és hosszú távon sem számít jelentős...
Rogán Antal elmondása szerint a rezsicsökkentés következő üteme maximum 10%-os lesz, és lehetséges, hogy két részletben hajtják végre - számol be az MTI A magyar családok számára fontos témák...
Egy vita során saját 34 éves édesanyját verte össze egy 14 éves nyírbátori fiú. A gyereket a kiérkező rendőrök állították meg, akik az eset után elfogták a tomboló fiút. A gyerek ellen nyomozás indult is, amelyet most vádemelési javaslattal zártak le.
Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága által jóváhagyott vállalkozások nem offshore cégek - reagált a testület fideszes alelnöke az együtt-PM szövetség szerdai felhívására.
Több utcát is lezárnak pénteken a bukaresti Nemzeti Aréna körül, hogy a román-magyar labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésre érkező szurkolók biztonságosan megközelíthessék a stadiont - közölték szerdán a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) és a bukaresti csendőrség közös sajtóértekezletén.
A Volvo Car Group csökkenő eladások mellett 778 millió svéd korona nettó veszteséget szenvedett el az első félévben, nagyobbat az egy évvel korábbi 274 millió koronás veszteségnél - közölte a cég a honlapján közzétett beszámolóban.
Zseniális fotót posztolt Twitter-oldalán Gerard Piqué. A Barcelona csillagának fotója arról tanúskodik, hogy kisfia, Milan remek zenei ízléssel rendelkezik, legalábbis a pólóján lévő felirat erről árulkodik.