Őrizetbe vette a rendőrség azt a salgótarjáni férfit és két nőt, akik 2010-től kezdve adtak kölcsönt arra rászorulóknak, valamint boltjukban 80 százalékos kamatra adtak élelmiszert és egyéb termékeket - értesült a HavariaPress.
A szervezők várakozása szerint mintegy 3 ezer magyar futballhuligán érkezik majd Bukarestbe a pénteki Románia-Magyarország vb-selejtező mérkőzésre. Az atv.hu információi szerint az irredenta hangulattól fűtött ultrák feltett szándéka, hogy összecsapjanak a román „kollégákkal”. Ezért már egy nappal korábban kiutaznak.
Az előzetes adatokkal összhangban negyedéves alapon 0,1%-kal, míg éves szinten (naptárhatással kiigazítva) 0,5%-kal bővült a magyar GDP a második negyedévben - tette közzé ma a részletes adatokat a...
Az amerikai indexek erősödéssel zárták a keddi kereskedést, amiben az is szerepet játszott, hogy az USA feldolgozóiparából kedvező hírek érkeztek. Ugyanakkor a befektetők egyre jobban aggódnak a...
Hatalmas zuhanást szenvedtek el a mai kereskedésben a Ryanair részvényei azt követően, hogy az ír diszkont légitársaság profit waringgal lepte meg befektetőit. A részvények jelenleg 13%-os mínuszban...
A francia szolgáltatói szektor alig zsugorodott augusztusban, az erre vonatkozó beszerzési menedzser index végleges eredménye 48,9 pontot mutat, ami pusztán 0,1 pont változást jelent júliushoz képest...
Magyarország a 63. helyet foglalja el a Világgazdasági Fórum (WEF) évente közzétett globális versenyképességi rangsorában, ami 3 hellyel rosszabb mint az ország elmúlt évi helyezése - tájékoztatta a WEF magyarországi partnerintézete a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet szerdán az MTI-t.
Furcsa zajokra figyelt fel szombathelyi házában egy idős úr. A hálószobába lépve döbbenten látta, hogy egy férfi vetkőzik alsónadrágra az ágya mellett.
Komoly botrány van kibontakozóban a Csongrád megyei Labdarúgó Szövetségnél, miután a hétvégén a hírek szerint a Csanádpalota együttesében egy fél évre eltiltott játékos futballozott jogosulatlanul a Hódmezővásárhely elleni meccsen.
Jól alakult a német szolgáltatói szektor augusztusban - derült ki a Markit ma publikált adataiból. A beszerzési menedzser index végleges értéke 52,8 pontot mutat, ami egyértelmű javulást jelent az...
Még az idén hatmilliárd forinttal megemelik az alapellátásban dolgozók finanszírozására fordítható összeget - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.
Két éve nem láttunk ilyen kedvező képet az eurózóna szolgáltatói szektora kapcsán - derült ki a Markit ma közzétett adataiból. A szektorra vonatkozó beszerzési menedzser index augusztus esetében...
Még egy hónap sem telt el azóta, hogy az Audi néhány skicc kíséretében bejelentette az új Sport Quattro koncepció érkezését a kapuit a jövő héten megnyitó Frankfurti Autószalonon. Az ígéretes szuperautót viszont ma reggel néhány képpel együtt leleplezték a négykarikások, így mindent tudhatunk az érdekes kétajtós kupéról.
Az árfolyamra, a forintosítás időzítésére és a forintosított jelzáloghitelek jövőbeni kamatozására összpontosít a magyar kormány és a bankszövetség a jelenleg is folyó tárgyalásokon - nyilatkozta...
Mivel a tegnapi nyilatkozatok alapján nõtt a szíriai amerikai katonai beavatkozás esélye, ezért ismét óvatosabb üzemmódba kapcsoltak a befektetõk világszerte, közben viszont a f&otilde...
Sok álláskereső inkább lemond a bemutatkozás lehetőségéről, ha kiderül, Assessment Centerre hivatalos. Az okok a korábbi rossz tapasztalatokban vagy az AC elrettentő hírében keresendőek. A HR szakma mégis elkötelezett híve a módszernek és a legtöbb külföldi tulajdonú cégnél rendre használják is - írja a Carriercafé szerzője a HR Blog oldalon közzétett bejegyzésében.
Rendőr nyomozótól, gyóntató paptól és riporterektől tanulhatnak a kiválasztással foglalkozó HR-esek és az állásra pályázók. Olyan szakemberektől, akik mindennapi életük során foglalkozásuk fő feladataként számtalan kérdést tesznek fel, hogy információt nyerjenek. Új, kreatív magyar kezdeményezés ez a tréningpiacon.
Hozzávalók: csirkemell vagy csirkecomb hagyma fokhagyma körte alma paradicsom paprika (zöld, sárga és piros) sült csirke fűszersó kakukkfű pici olaj félédes fehérbor szárított narancshéj fahéj chili vagy cayenne bors 1-2 teáskanál cukor vagy méz
Még az idén hatmilliárd forinttal megemelik az alapellátásban dolgozók finanszírozására fordítható összeget - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.
Hatalmas zuhanást szenvedtek el a mai kereskedésben a Ryanair részvényei azt követően, hogy az ír diszkont légitársaság profit waringgal lepte meg befektetőit. A részvények jelenleg 13%-os mínuszban...
Még ebben a hónapban megalakulhat a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), mert a törvény értelmében a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlésnek szeptember 30-áig meg kell választania a testület tagjait.
Lassan kezd beindulni a fogyasztás - kinek a készülékében van a hiba? Brüsszelében vagy a magyar útdíjrendszerében - kiderül mi az oka annak, hogy Magyarország versenyképessége romlott - Nézze meg itt >>
Az elmúlt héten sok pofont kapott a forint árfolyama, mostanra azonban úgy tűnik, kifogyott a szél a forint eladók vitorlájából. Videó technikai elemzésünkben szót ejtünk egy esetleges...
Nagyon valószínűtlen, hogy a McLaren Forma-1-es csapata a bajnokság második felében a dobogós helyezésekért harcolhat majd – ezt nyilatkozta a minap a patinás angol istálló sportigazgatója, Sam Michael. Tovább »
John Boehner keddi szavait követően az arany és a nyersolaj is igen jól teljesített, azonban a mai kereskedésben a befektetők profitot realizálnak, így az arany illetve a Brent és a WTI típusú...
Egy kínai kisfiú lett minden idők legfiatalabb pilótája, ám a sikerért igencsak meg kellett szenvednie. Édesapja hóban-fagyban is félmeztelenül tréningezte gyermekét.
Majoros Hajnalka elárulta, nem sírja vissza régi életét, habár sok dolgot kapott akkor is. Az anyasággal viszont új dolgok nyíltak meg számára, amit nem cserélne el semmire.