Az egyetemisták harmada szerint a képességek és a szorgalom elég ahhoz, hogy valaki továbbtanulhasson, de a többség szerint az anyagi és a családi háttér az igazán meghatározó a továbbtanulásban, valamint az életben való boldogulásban. - derül ki a K&H pályakezdők jóléti index
Julian Assange, a az Ecuador londoni nagykövetségének vendégszeretetét élvező WikiLeaks-alapító is részt vesz a szeptember végén kezdődő Raindance Filmfesztivál zsűrijének munkájában. A titkos dokumentumokat kiszivárogtató Assange a követségen egy DVD-n nézi majd meg a versenyfilmeket.
III. Richárd angol király beleiben férgek élősködhettek, amelyek akár 30 centisek is lehettek - erre jutottak azok a brit kutatók, akik egy éve meglelték a néhai uralkodó csontvázát egy leicesteri parkoló alatt.
Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) korábbi munkatársa "furcsa fickó", de biztonságban érezheti magát Oroszországban, mivel nem adják ki az amerikai hatóságoknak - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök az AP hírügynökségnek és az orosz állami televíziónak adott, szerdán nyilvánosságra hozott interjújában.
Az olasz Flavia Pennetta bejutott az elődöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután szerdán két játszmában, 1 óra 5 perc alatt legyőzte honfitársát, a tizedik helyen kiemelt Roberta Vincit.
Egy II. világháborúban lezuhant szovjet-orosz, repülő tanknak becézett Iljusin Il-2-es csatarepülőgép roncsait és feltehetően pilótájának földi maradványait tárták fel a Fejér megyei Seregélyeshez közeli Pálinkaházpusztán.
Vajon izomnövelő szerektől vagy a rengeteg edzéstől duzzadnak ennyire a színész izmai? Madonna exférje látványos átalakuláson ment át az utóbbi időben.
A bankszövetség javaslatainak egy része elfogadhatatlan a nemzetgazdasági tárca számára, a devizahiteles mentőcsomagról azonban még sem a kormány, sem a minisztérium nem hozott döntést - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére szerdán.
A 2010-es bajnok, idei Giro d’Italia-győztes olasz Vicenzo Nibali állt az élre a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny szerdai egyéni időfutama után.
Úgy tűnik, hogy öt évtized után Jack Nicholson otthagyta a hollywoodi filmgyárat. A Star magazin értesülése szerint a háromszoros Oscar-díjas színész csöndben visszavonult a filmezéstől memóriájának romlása miatt.
Mindenki fáradt volt és túlterhelt a bostoni kórház sürgősségi osztályán, ez pedig az életébe került egy 14 éves kamaszlánynak. Jessica kétszeres szívinfarktus után jelentkezett a kórházban, ahol több hibát is elkövettek az orvosok.
Világrekordot is dönthet pilótaságával egy mindössze ötéves kisfiú Kínában, aki széles körben vitatott nevelési módszereket alkalmazó apja jóvoltából sokadik alkalommal került be a héten a kínai sajtóba.
Az előző idényben döntős Videoton hazai környezetben háromgólos győzelmet aratott a Dunaújváros ellen a labdarúgó Ligakupa szerdai nyitófordulójában. A bajnokságban címvédő Győr 7-0-ra ütötte ki a Tatabányát.
0,7-0,9 százalékos pluszban mozognak a fő amerikai részvényindexek a szerdai kereskedés során, az emelkedést főleg a technológiai szektor és az autóipari cégek vezetik. A piacot a szíriai...
Kihúzták a Skandináv lottó 36. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 500 millió forintért izgulhatnak a játékosok....
Az Európai Bizottság a múlt hónapban arról a véleményéről tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy a július elsején bevezetett útdíjrendszer nincs összhangban az uniós joggal - tájékoztatta szerdán az MTI-t Helen Kearns, a közlekedési kérdésekben illetékes EU-biztos, Siim Kallas szóvivője.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint pártja és az MSZP a legutóbbi egyeztetésükön egy lépéssel közeledett egymáshoz és azt javasolják: napokon belül kössék meg a végső megállapodást.
Az Európai Unió országainak többségében - a 28 állam közül 25-ben - biztosítják a külhoni állampolgárok szavazati jogát a parlamenti választásokon akkor is, ha azok nem rendelkeznek belföldi lakcímmel - derült ki az Alapjogokért Központ elemzéséből, melyet honlapjukon tettek közzé.
Az Egyesült Államok és az egész nemzetközi közösség szavahihetősége forog kockán a szíriai helyzet miatt, a világ nem maradhat szótlan a közel-keleti országban elkövetett "barbárság" kapcsán - közölte Barack Obama amerikai elnök szerdán Stockholmban, a svéd miniszterelnökkel, Fredrik Reinfeldt-tel közös sajtóértekezletén az esetleges szíriai beavatkozással kapcsolatban.
Az asszony állkapcsának nagy részét, a bal szemét és több fogát is el kellett távolítani egy műtét során, miután az arcában szétterjedt egy rosszindulatú daganat. Úttörő eljárással készítenek neki új arcot.
Barack Obama amerikai elnök stockholmi látogatásán szerdán párhuzamot vont a második világháború alatt magyar zsidók ezreit megmentő Raoul Wallenberg tevékenysége és egy esetleges szíriai beavatkozás között.
Aláírta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a tenderen nyertes T-Systems a megállapodást az új jegyautomaták gyártásáról, telepítéséről és üzemeltetéséről - közölte a központ és a...
A rákbeteg gyerekek és fiatalok társadalomba való visszailleszkedését segítő Híd Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda munkáját lehet támogatni szeptemberben és októberben a hello holnap! adományvonal hívásával.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a devizahitelekkel kapcsolatban olyan megoldást fog támogatni, amely végleg rendezi a problémát - nyilatkozta Balog Ádám a Heti Válasznak.
A hétvégi felnőtt országos bajnokságon két versenyszámban hirdetik meg a rendezők a Séra Miklós Emlékfutamot. A K-2 200 és a K-4 200 méteres szám győztesei a legendás edző emléke előtt tisztelegve különdíjban részesülnek.
Akkor nagyon nagy macsó volt az agresszív férfi, amikor megerőszakolt egy alvó nőt, de elájult, amikor a rendőrök közölték vele: a jelek szerint AIDS-es lett az áldozatától.
Továbbra is a második helyen áll a Mol Nyrt Közép-Európa 500 legnagyobb vállalatának rangsorában. 175 új munkahelyet hoz létre Magyarországon a Hewlett-Packard, amellyel stratégiai megállapodást kötött a kormány.
A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra az augusztus 18-án, 85 éves korában elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, Gyarmati Dezsőt.