Szeptember 1-jétől Garai Péter, a Türr István Képző és Kutató Intézet pécsi igazgatóságának korábbi vezetője tölti be a helyettes államtitkári posztot az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságán.
Azokba az Audi által támogatott győri középiskolákba, ahol már az új rendszerű, duális oktatás folyik, idén is többszörös volt a túljelentkezés - adta hírül a Kossuth Rádió. A mechatronikai és az autógyártó szakirányokra volt a legnagyobb - három-négyszeres - a túljelentkezés. Ezt kihasználva járműipari tanszéket hozott létre az Audi Hungaria Motor Kft.-vel közösen a győri Széchenyi István…
Nem tervezi, hogy a közeljövőben visszatér a képernyőre, mégis az RTL Klubban járt tegnap Ördög Nóra. A fiatal anyuka kislányát, Micit mutatta meg a stábtagoknak, akikkel egykor több időt töltött, mint a férjével.
Akár a MÁV-nál is elhelyezkedhetnek azok a Magyar Honvédséget önhibájukon kívül elhagyni kényszerülő katonák, akik továbbra is a közszolgálatban szeretnének dolgozni. Az erről szóló együttműködési megállapodást kedden Budapesten írta alá Hende Csaba honvédelmi miniszter és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A tűzoltókat tömörítő három szervezet, a Létesítményi Tűzoltók Szövetsége, az Önkormányzati Tűzoltók Országos Szövetsége és a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) egyesítését kezdeményezi az MTSZ - jelentette be kedden Budapesten a szervezet elnöke.
A Bors megtalálta azt a rendőrt, aki Bara József bántalmazása miatt két kollégájára tett terhelő tanúvallomást. Az ügy koronatanújának tekintett törzszászlós 24 éve szolgál a rendőrségen, az izsáki ügy derékba törte kitüntetésekkel szegélyezett karrierjét.
Továbbra is forráshiány, igazságtalanság, ingadozó finanszírozás és a szakemberek anyagi nehézségei jellemzik a magyar egészségügyet - mondta a Magyar Kórházszövetség leendő elnöke egy keddi budapesti konferencián.
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága kedd este megállapodott a Szíria ellen katonai erő alkalmazását engedélyező határozat tervezetében - jelentették be a bizottság vezetői.
Kiemelkedő ütemben emelkedett a Brazíliába irányuló magyar kivitel a Magyar-Brazil Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság tavalyi megalakulása óta, az export csaknem elérte a 328 millió dollárt (74 milliárd forint) 2012-ben, ami több mint 24 százalékos növekedés a megelőző évhez képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.
Emelte bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán. A lépés nyomán a benzin átlagára 431-432 forintra, a gázolajé 439-440 forintra nőtt.
Megdöbbentő információ birtokába jutott egy diósgyőri szurkolói honlap: a DVTK már megegyezett egy külföldi csapattal Rudolf Gergely kölcsönadásáról, ám a csatár visszakozott, és aláírt a győriekhez.
Háromnapos évadnyitó frakcióülést tart a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja mától péntekig Visegrádon. A tanácskozás fő témája a rezsicsökkentés folytatása, a kiskeresetű családok adókedvezménye és az úgynevezett gyed extra bevezetése lesz.
A Szíria elleni katonai akcióban nem vesznek majd részt szárazföldi erők - jelentette ki kedden a szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán John Kerry amerikai külügyminiszter.
Adli Manszúr ideiglenes egyiptomi államfő felvételről sugárzott interjúja előtt több ezer iszlamista tüntetett ismét az ország számos városában a hadsereg által támogatott új állami vezetés ellen.
A július elsejétől bevezetett elektronikus útdíj nem felel meg az uniós közösségi irányelveknek - állapította meg a Népszabadság értesülései szerint az Európai Bizottság a Nemzeti Fejlesztési...
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága kedd este megállapodott a Szíria ellen katonai erő alkalmazását engedélyező határozat tervezetében - jelentették be a bizottság vezetői.
Tegnap késő este Wales felé vette az irányt Gareth Bale, a Real Madrid frissen igazolt walesi csodája. A szélső gyenge fizikai állapotban van, nem játszhat 90 percet a válogatottban.
Az Európai Bizottság értékelése szerint a Magyarországon július 1-jétől alkalmazott útdíjrendszer nem felel meg a közösségi irányelveknek - írja a Népszabadság szerdai számában.
Az iker fiait egyedül nevelő Ada hiába él boldog párkapcsolatban négy éve barátjával, nem akar vele összeköltözni. Az RTL műsorvezetője óvatossággal indokolja döntését.
A Best Reisen utazási iroda csődje miatt 720 embert kellett a QBE biztosítónak hazahoznia és 1400-an nem tudtak elutazni, összesen 300 milliót kell nekik fizetni.
Az ISD Dunaferr szóvivője cáfolta azokat a korábbi sajtóértesüléseket, miszerint a társaság az 1500 fő elbocsátása után további 600-800 fizikai munkástól válna meg. Szavaiból az is kiderült, hogy a...
Miután az iratnyilvánosság és a múltfeltárással kapcsolatos törvényjavaslatát háromszor nem vették tárgysorozatba, Schiffer András LMP-s frakcióvezető országgyűlési határozattal próbálkozik ugyanebben a témában.
Az Európai Bizottság értékelése szerint a Magyarországon július 1-jétől alkalmazott útdíjrendszer nem felel meg a közösségi irányelveknek - írja a Népszabadság szerdai számában.
Aczél Endre forog a sírjában – mondta Gyurcsány Ferenc budapesti alternatív tanévnyitóján. A néven nevezett újságíró eközben a főváros másik szegletében éppen a születésnapjára készült.
A közép-kelet-európai térség hét országában zajló fejlesztéseket összehangoló központot hozott létre a Deutsche Telekom (DT) Budapesten a televíziós szolgáltatások erősítése céljából - jelentették be kedden Berlinben.
Felakasztotta magát cellájában a clevelandi rém, aki éveken keresztül fogva tartott és terrorizált három nőt. Ariel Castrót emberrablás, gyilkosság, nemi erőszak miatt tényleges életfogytiglanra valamint 1000 év börtönbüntetésre ítélték.
A MOL tegnap a piaczárást követően jelentette be, hogy a mai napon a vállalat portfolió-optimalizálási tevékenysége keretében értekesítette az OOO MOL Western Siberia cégben levő 100%-os tulajdonát,...