Megerősítette a megbuktatott egyiptomi államfő miniszterelnökének egyéves börtönbüntetéséről szóló ítéletet egy egyiptomi fellebbviteli bíróság hétfőn. Hisam Kandilt először áprilisban, majd júliusban amiatt ítélték el első fokon, mert nem hajtott végre egy korábbi bírósági végzést, amely megsemmisítette egy állami vállalat privatizációját, és elrendelte a korábban elbocsátott alkalmazottak…
A prémium szegmensben az utóbbi időben szinte egy olyan újdonságot sem tudok felidézni, amelyet ne követett volna hamarosan kihívó. A BMW M4-en szinte még meg sem száradt a festék, a Lexus máris komoly ellenfelet állít a bajorok hat hengerrel nosztalgiázó sportkupéja mellé. A Lexus RC-F egyelőre nem hivatalos, de a képek mindent bizonyítanak.
A Škoda éppen most gondolja újra modellpalettáját, és a jelentések szerint nem elégszik meg jelenlegi típusainak megújításával, hanem két új városi terepjáró bevezetését is tervezgeti.
Puskin levelezését 1906 és 1911 között adták ki két változatban. Az egyikben a "kevéssé illő" kifejezéseket kipontozták. A másikban nem változtattak semmit, így a nem éppen irodalmi kifejezéseket is meghagyták.
Eddig is fel-felröppentek már pletykák a Mercedes-Benz háza tájáról, mely szerint a márka a CL utódjából, az S-osztály Coupéból (ami még szintén nem mutatkozott be) nyitott tetejű változatot is készít majd. Most úgy tűnik, végre vége a találgatásoknak, és biztosak lehetünk az óriás kabrió megszületésében.
A BMW még a hivatalos bemutató előtt közzétett jó néhány információt az új generációs MINI-k legfrissebbikéről, a rövidesen érkező harmadik generációról. Az első ízben háromajtósként érkező típus november 18-án fog debütálni, később pedig természetesen további karosszériaváltozatok érkezése várható, mint például a praktikusabb és hosszabb Clubman, a Cabrio, valamint a kétszemélyes Coupé/Roadster…
466 lóerő, 640 lóerő, 662 lóerő – Amerikában még csak 20 millió forint sem kell ahhoz, hogy ilyen izmos autók között válogassunk, ráadásul a nagyszámú ménest annyiból itathatjuk, mint itthon egy átlagos dízelt. Eljött a Kánaán?
A kormány hétfőn benyújtotta a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek; ebben a kabinet kiegyensúlyozott, stabil növekedési pályával, 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, fegyelmezett gazdálkodású államháztartással, 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfő délután az…
Nem egy szívbajos fickó a korábbi NBA-sztár Gilbert Arenas, aki felesége, Laura Govan születésnapi partiján egy félmeztelen, sellőuszonyba bújt hölggyel lazult barátja, a szintén kosaras Nick Young társaságában.
Az önéletrajzok, a kapcsolódó interjúk és az állásbörzéken történő tanácsadás, valamint a vállalatok visszajelzései alapján az a trend rajzolódik ki, hogy a cégek a megfelelő képzettség mellett elsősorban a motivált, csapatjátékos, pozitív személyiségeket keresik.
Kora reggel az euró jegyzése 298,82 forinton állt. Délután négyre erősödött a forint, az eurót 297,74 forinton jegyezték, majd este hétre 297,30 forintra módosult az árfolyam.
Az európai pesszimista hangulatnak megfelelően az amerikai piacokon is az eladók kerültek túlsúlyba a hétfői kereskedésben, mivel a tengerentúli költségvetési huzavonát valamint az olasz belpolitikai...
A BMW még a hivatalos bemutató előtt közzétett jó néhány információt az új generációs MINI-k legfrissebbikéről, a rövidesen érkező harmadik generációról. Az első ízben háromajtósként érkező típus november 18-án fog debütálni, később pedig természetesen további karosszériaváltozatok érkezése várható, mint például a praktikusabb és hosszabb Clubman, a Cabrio, valamint a kétszemélyes Coupé/Roadster…
Az Interbrand Corp. által készített legértékésebb márkanevek rangsorában 13 év után letaszították a dobogó felső fokáról a Coca-Colát, és a mezőny élére az Apple ugrott a maga közel 100 milliárd...
A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapjának létrehozására tett javaslatot a parlamentnek vasárnap benyújtott törvényjavaslatában a nemzeti fejlesztési miniszter. Németh Lászlóné az InfoRádiónak azt is megerősítette, hogy a kormány energiaszolgáltatók, valamint más közműcégek megvásárlásáról is tárgyal.
2005-ben még ártatlannak mondta Michael Jacksont, ám most mégis molesztálással vádolja a halott sztárt Wade Robson, aki 5 évesen lett a popsztár barátja.
"Felettébb különös, hogy a brit kormánynak milyen hosszan kell bajlódnia azzal, hogy megszabaduljon a veszélyes külföldiektől" - fogalmazott a belügyminiszter pártja éves értekezletén.
Súlyos költségvetési aggályokat vet fel az olasz kormányválság, amelynek következményei veszélybe sodorhatják Olaszország hitelminősítői besorolásait is - vélekedtek hétfői helyzetértékeléseikben...
A Volkswagen-konszern már az eredeti tervek szerint sem nyereségtermelés céljából hozta világra a cégcsoport szörnyét, a szériában akár 1200 lóerős Bugatti Veyront, ám az autónként elkönyvelt bukás minden képzeletet felülmúl. A következő információk nem gyári forrásból érkeztek, ám a Berstein Research kutatóintézet eredményei állítólag nagyon közel állnak az igazsághoz.
A Magyar Telekom ma piaczárást követően tette közzé rövid- és középtávú kilátásait, melyek szerint a társaság 2017-es EBITDA-ja meghaladja majd az ideit, szabad cash flowja a tavalyit, és továbbra is...
Katonai konfliktus (pl. Szíria) miatt drágul az olaj ára? Aszály veszélyezteti a gabona piacát? Netán kedvenc vállalata fontos bejelentést tett? Szeretne mindezekből profitálni, de brókere épp foglalt, vagy ami rosszabb: elaludt aznap? Vagy Ön még mindig 3-4%-os bankbetétben "pihenteti" pénzét?
Meglehetősen felelőtlen módon bánt pici gyermekével Robinho. Az AC Milan brazil ásza egy papucsban ült biciklire a csapat edzőközpontjában, miközben egyik kezében kisfiát, másikban pedig a kormányt tartotta.
Bekövetkezett, amit sokan jóelőre világvégeként, armageddonként, katasztrófaként aposztrofáltak: nem született meg időben a megállapodás az amerikai költségvetésről. Mégis itt vagyunk...
Egy feszítővassal verte szét a regenyei asszony fejét N. Sándor, aki a holttestet két hónapig rejtegette egy ciszternában. Azt mondta a tárgyaláson: azért ölt, mert feldühítette, mikor az asszony büdös cigánynak nevezte, azért mert visszakövetelte a tartozását.
A nők jogaiért kiálló, pakisztáni Malala Juszufzai, az amerikai kiszivárogtató Edward Snowden vagy a fehérorosz ellenzék kapja idén az Európai Parlament (EP) Szaharov-díját - közölte hétfőn este az EP sajtószolgálata.
Az Egyesült Államok éber lesz, ha tárgyalásokat kezd Iránnal, és szorosan egyeztetni fog Izraellel - jelentette ki az amerikai elnök, amikor hétfőn a Fehér Házban fogadta az izraeli kormányfőt.
A Semmelweis Egyetemen rendezett Kutatók éjszakáján a 24 órás ingyenes szív- és érrendszeri szűrésen 28 kezelendő szívbetegséget állapítottak meg, 2 beteget pedig azonnal infarktus előtti állapotban fel is vettek a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára.