Folytatódott Lázár János és Csányi Sándor cicaharca - a kormány folytatja az osztogatást: rezsicsökkentés, áfacsökkentés és adókedvezmények formájában - az adókedvezményekből tavaly egy nullszaldós büdzsére is futott volna - Nézze meg itt >>
A McLaren elnöke, Ron Dennis a minap egy interjúban elárulta, még csak meg sem próbálta megakadályozni azt, hogy korábbi versenyzőjük, Lewis Hamilton a Mercedes Forma-1-es csapatához szerződjön. Tovább »
Csányi Sándor OTP vezér interjút adott az ATV-nek, melynek keretében egyebek mellett szó esett a részvényeladásokról, illetve a devizahitelek azonnali forintosításáról - olvasható az Erste Panoráma kiadványában.
Változatlanul 2.50 százalékon hagyta az irányadó kamatot az ausztrál jegybank ma hajnalban. Az előző időszaknál jobb, de a vártnál jóval kisebb kiskereskedelmi értékesítési adat még bizonytalan mozgást hozott, de a kamattartás javított az Aussie-n.
Hozzávalók: 40-45 dkg karfiol 25-30 dkg darált sertéshús 1 db sárgarépa 1 db fehérrépa 1 fej vöröshagyma 1,5 dl főzőtejszín 1 tyúkhúsleveskocka 1 tojás só bors szerencsendió petrezselyem liszt kb. 1,5 l víz
A közterület-felügyelők által elkobzott ruhaneműket és egyéb tárgyakat kapnak a fővárosi önkormányzat szociális intézményei a Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén egyhangú szavazással jóváhagyott javaslat értelmében.
Az amerikai börzék hétfőn zárva voltak a munka ünnepe miatt. Az ázsiai börzéken viszont zavartalanul folyt a kereskedés kedden is, ami ráadásul ismét pozitív befektetői hangulatban telt, ami döntően...
Lejárt a kocsi műszaki vizsgája, ezért kézzel festett rendszámmal közlekedett egy férfi, akire az M1-es autópályán figyeltek fel a rendőrök a magyar-osztrák határ közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság hétfőn az MTI-t.
A rossz, cukorban túl bő táplálkozás, a mozgásszegény életmód, a tartós kiegyensúlyozatlanság, a túl sok stressz, a negatív, kevéssé támogató családi környezet és a genetikai hajlam együttesen eredményezi azt, hogy egyre több ADHD-s (figyelemzavaros hiperaktivitás-zavar - Attention Deficit Hyperactivity Disorder) jelenik meg a környezetünkben. Jól kezelhető ez a tünetegyüttes, de ehhez az is kell,…
A MasterCard finanszírozásában az MNB kezdeményezésére koncentrált piacfejlesztési program indul, amelyben a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Visa Europe is közreműködik. Az 1...
Miután kikerült Meskó Zoltán a háromszoros Super Bowl-győztes New England Patriots keretéből, nem maradt sokáig csapat nélkül, a Pittsburgh Steelers együttesénél folytatja a magyar származású punter.
Történelmi rekordra emelkedett július végére a magyar államadósság mértéke. A Fidesz kormányra kerülése óta 2500 milliárd forinttal nőtt az államadósság – úgy, hogy a kabinet elvileg csökkentette azt. A kínos adat miatt kerülhetett le az adósságmérő a kormány honlapjáról.
A felzárkózó térség külső finanszírozási környezetének romlása ellenére is az eddig vártnál jobbak a magyar gazdaság növekedési kilátásai - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Filmet forgat Ferenc pápáról egy argentin rendező, a produkció Buenos Aires-i ifjúságától pápává választásáig öleli fel a római katolikus egyházfő életét.
Tovább javult mind az eurózóna mind a német feldolgozóipari beszerzési menedzser index, azonban a dollár is erősödött több vezető nemzetközi devizával szemben, így a nemesfémek és a Brent illetve a...
Garai Pétert nevezték ki szeptember 1-jei hatállyal az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának helyettes államtitkárává - tudatta kedden az Emmi az MTI-vel.
Ikreket hord a szíve alatt az a rákbetegségből kigyógyult nő, akit az orvosok meddőnek tituláltak. A hölgy 7 évvel ezelőtt kivetetett egy egészséges darabot a petefészkéből, amit most visszaoperáltak – két baba fogant meg ezután, ami a világon elsőként vele esett meg.
A Lufthansa tegnap jelentette be, hogy a jövő év elejétől eltörli a jelenleg érvényben lévő öregségi nyugdíj megállapodásokat, mert a korábban megkötött nyugdíj kifizetések egyértelműen magasabb kamatozásúak, mint a jelenlegi piaci kamatkörnyezet.
Már bejelentették 1500 szellemi dolgozó elbocsátását az ISD Dunaferrnél, de további hat-nyolcszáz fizikai munkásnak is megszűnhet az állása - írja a Portfolio.hu.
A valódi értékesítés nem arról szól, hogy minél több mindent sózzunk rá embertársainkra. Sokkal inkább arról, hogy kitaláljuk, mire vágynak, mielőtt ők maguk tudnák.
Mintegy ötven BKV-s dolgozó demonstrációt kezdett kedd délelőtt a budapesti Blaha Lujza téren, 150 ember tervezett elbocsátása ellen, a megmozdulást a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete - Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ-KKDSZ) szervezte.