A 75 évesen Torontóban augusztus 22-én elhunyt Fellner Andrea rádiós és televíziós szerkesztőtől ma délelőtt vesznek végső búcsút a Farkasréti temető Makovecz-termében.
A legtöbb sikeres kereskedő a grafikonok jelzéseit is figyelembe veszi kereskedése során. Délutáni előadásunkon megtanulja, hogy a múltbeli események a tőzsde világában miképp hatnak a jelenre és a...
Az iráni elnök 3-6 hónapon belül nyélbe akarja ütni a megállapodást a nagyhatalmakkal a teheráni atomprogramról. Haszan Róháni a The Washington Postnak adott interjúban beszélt erről. Közölte, hogy csak úgy lehet előrelépni ebben a kérdésben, ha rövidre szabják a tárgyalások menetrendjét.
Az orosz külügyminiszter átadta amerikai kollégájának a bizonyítékokat arról, hogy a szíriai ellenzék áll az augusztus 21-i damaszkuszi vegyifegyver-támadás mögött – Szergej Lavrov a The Washington Postnak mondta ezt, az interjú csütörtökön jelent meg.
Fegyveresek hat embert megöltek egy rendőrőrs elleni támadásban Kasmír Indiához tartozó részén csütörtökön, majd tűz alá vettek egy közeli katonai tábort, ahol jelenleg is harcolnak a hadsereggel.
Komoly rendőri készültség várható csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken a Fenyő-per miatt, tudta meg a Bors. Nemcsak a kecskeméti maffiaperben 12 évre ítélt koronatanút, Radnai Lászlót hallgatják meg, de régi ellenlábasát, D. Gábort is.
Múlt péntek óta a kerek 300-as szint közvetlen közelében ingadozik az euró jegyzése a bankközi forintpiacon, és a nemzetközi befektetői hangulat markáns változásának hiányában egyelőre kérdéses, hogy...
Az amerikai tőzsdék immár az ötödik kereskedési napot zárták eséssel annak hatására, hogy a Fed eszközvásárlási programjának lassítása körül továbbra is nagy a bizonytalanság, valamint egyre égetőbb...
Az Egis részvényére tett vételi ajánlat a "nagyobbik" gyógyszergyártó piacát is felrobbantotta. Sok eddigi Egis-részvény tulajdonos újabb befektetést keresve a Richtert részesítheti most előnyben. Nézzük,technikailag mit mutat a kép!
Méregdrágává válhat a parkolás azon autósok számára, akik a budai Várban szeretnének várakozni, de a kapunál csak automatikusan kézhez veszik a parkolójegyet, és nem olvassák el az újonnan kitett figyelmeztető táblát - írta a Népszava.
A végletekig izgalmas mérkőzésen a Real Madrid 2-1-re nyert az újonc Elche vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szerdai játéknapján.
Kárpáti Rebeka speciális diétával és kemény edzéssel készül az oroszországi Miss Universe szépségversenyre. Bár suliba jár és sok munkája van, mellette mégis tesz érte, hogy a lehető legcsinosabb legyen.
Az M5-ös autópályán a leállósávban, a forgalommal szemben rollerezett egy bolgár férfi Lajosmizse közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Az ENSZ értékelése szerint már humanitárius válság is sújtja a Fülöp-szigetek déli részén fekvő Zamboangát, ahol az elmúlt hetek erőszakhulláma miatt több tízezren menekültek el otthonukból.
Jövőre ismét támogatáshoz juthatnak az energiatakarékossági beruházásokat fontolgató háztartások a csütörtöki Magyar Nemzet szerint. Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)...
Az M5-ös autópályán a leállósávban, a forgalommal szemben rollerezett egy bolgár férfi Lajosmizse közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Oszkó Péter továbbra sem akar pártpolitikai szerepet vállalni - erről a volt pénzügyminiszter beszélt az Egyenes beszédben, szakértőként azonban továbbra is hajlandó szerepet vállalni.
Alapvető problémákat nem talált a jövő évi költségvetés tervezetében a Költségvetési Tanács. Azt javasolják azonban a kormánynak, hogy végezzenek újabb elemzést, mert a bevételi és kiadási kockázatok jelentősek.
Zuschlag János, egykori szoci politikus múlt hét szerdán szabadult a börtönből, azóta csak egyszer látták nyilvánosan, amikor farmert vásárolt Kiskunhalason. Még a márka is beszámolt erről.