Várakozás előzi meg a Ferenc pápa által októbertől tervezett vatikáni és egyházi reformokat, melyek újdonságát és lényegét az olasz sajtó szerint az egyházfő már a napokban megjelent hosszú interjúban összefoglalta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,83 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 18 196,08 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Mol tudott erősödni a pénteki záráshoz képest.
Együttműködési megállapodást írt alá Budapesten a birkózósport ikonjának számító háromszoros olimpiai bajnok orosz Alekszandr Karelin a Vasas Sport Club elnökével, Markovits Lászlóval.
Áldatlan állapotok fogadták a belvárosi temetőben azokat a gyászolókat, akik szeretteik sírjaihoz látogattak ki. Szanaszét faágak, forgácsok, feldöntött virágtartók. Munkások dolgoztak, de nem derült ki, volt-e engedélyük.
A General Motors ma jelentette be, hogy 3,2 milliárd dollár értékben 120 millió darab elsőbbségi részvényt kíván visszavásárolni az autóipari munkások szakszervezetnek egészségbiztosítási alapjától....
Bíztató eredményeket mutatott amerikai kutatók szerint az 1-es típusú cukorbetegség kezelésében egy olyan hatóanyag, amelyet eredetileg a pikkelysömör gyógyítására fejlesztettek ki.
Nem igaz a német néppártok feltartóztathatatlan hanyatlásáról szóló tétel, és az is hamis feltevés, hogy tartósan a Bundestagban marad az a párt, amelynek sikerül egymás után kétszer bejutni - egyebek között ezek a német parlamenti választás első tanulságai a vezető közvélemény-kutató intézetek hétfői gyorsértékelései szerint.
Az amerikai indexek eltérően teljesítenek a hétfői nyitás óta, a Dow Jones és az S&P 500 index értéke csökkent, amiben szerepet játszhat az, hogy a vártnál gyengébb adat érkezett az USA...
A Fidesz szerint míg a "szocialisták kormányzása alatt a mohó multik trükkjeitől semmi sem védte a fogyasztókat", addig ma az egyszerűsített számlákon látszik, hogy a családok mennyit spórolnak a rezsicsökkentéssel.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Fehér Özvegy néven ismert, világszerte körözés alatt álló Samantha Lewthwaite állhat az eddig 69 halálos áldozattal járó kenyai merényletsorozat mögött. Hogyan lett a lányból terrorista?
Két hete csináltattam egy vérvételt, mivel az ismerőseim a vashiány tüneteit ismerték fel rajtam. Elég világos a bőröm, a kezeim sokszor hidegek, fáradékony is vagyok, a hajam is jobban hullik a kelleténél. A vérképem viszont mást mutat. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdések közül.
A Hold 100 millió évvel fiatalabb lehet annál, amit a tudósok eddig gondoltak - derült ki egy új, holdkőzetek elemzésén alapuló tanulmányból. Gyűlnek a bizonyítékok, hogy a Holdat létrehozó és a Földet átalakító katasztrofális erejű ütközés bő 100 millió évvel később történhetett, mint azt eddig feltételezték.
Októbertől a Magyar Nemzeti Bank veszi át az önálló intézményként megszűnő Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jogköreit, miután az országgyűlés elfogadta az erről szóló kormányzati javaslatot.
Rossz ruhákból készült kiegészítőket, háztartási hulladékokból alkotott dekorációs tárgyakat, vagyis a "szociális dizájn" termékeit ismerheti meg a közönség a Kreatim - DesignAid kiállításon és vásáron szeptember 29-én, az Átrium Film-Színházban.
Az ügyész részben letöltendő, részben felfüggesztett szabadságvesztést, Hunvald György, Gál György és egyik vádlott-társuk védői pedig felmentést kértek perbeszédeikben az önkormányzati korrupció vádja kapcsán hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Még egy év sem telt el azóta, hogy az Opel piacra dobta városi kisterepjáróját, a Mokkát, a típus kedvezőbb áron elérhető ikertestvére, a Chevrolet Trax máris megérkezett hazánkba. Nekünk még a magyarországi start előtt lehetőségünk volt Horvátországban hosszasan kipróbálni a négykerekűt, ám az 1,4 literes turbós benzinmotorral és összkerékhajtással végre hazai terepen is tesztre foghattuk.…
A BlackBerry bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írt alá a Fairfax Financial Holdings-al, melynek értelmében a befektetési cég 9 dolláros részvényenkénti áron felvásárolná az okostelefon-gyártó...
Nincs Igazság Új-Zélandon: tilos Justice keresztnevet adni - és persze jó pár mást. Összesen 77 név szerepel a tiltott nevek listáján, amelyet a szigetország belügyminisztériuma tett közzé a hét közepén.
Életében először hagyott ki büntetőt Mario Balotelli. Góllal tette jóvá bűnét, ám a Napoli elleni vereség annyira megviselte, hogy a lefújás után kis híján nekiesett a bírónak. Piros lapot kapott.
Az amerikai indexek gyengén teljesítenek a hétfői nyitás óta, amiben szerepet játszhat az, hogy a vártnál gyengébb adat érkezett az USA feldolgozóiparából. Továbbá az is a gyengülés irányába hathat,...
Visszatért az euróövezet iránti bizalom, ami nemcsak az Európai Központi Bank (EKB) hagyományostól eltérő lépéseinek, hanem a tagállami kormányok erőfeszítéseinek is köszönhető - jelentette ki Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke az Európai Parlament (EP) gazdasági és monetáris bizottságában tartott meghallgatáson.
Két elterjedt, vény nélkül kapható gyógyszer, az ibuprofen és a diklofenák enyhén növelheti a szívproblémák kockázatát, ha hosszú időn át, nagy dózisban szedik őket.
Teljesíthetőnek tartja a kormány jövő évi hiány- és növekedési prognózisát a Költségvetési Tanács. A szociáldemokratákkal kezd koalíciós egyeztetést a német választásokon győztes konzervatív pártszövetség.
Az amerikai indexek gyengén teljesítettek hétfőn, amiben szerepet játszhatott az is, hogy a vártnál gyengébb adat érkezett az USA feldolgozóiparából. Továbbá az is a gyengülés irányába hathatott,...
A mellkasa és a hasa is összezúzódott egy 12 éves kecskeméti kislánynak, amikor a helyi busz az ajtók közé csukta. Az utasok kiabálására a sofőr elengedte a kislányt, majd szó nélkül tovább hajtott. A busztársaság azt mondja: a szülők örüljenek, hogy nem őket büntetik meg.
iss Norbert, az Oxxo Energy Truckrace Team pilótája két harmadik helyet szerzett a kamion Európa-bajnokság Zolderben rendezett futamának utolsó versenynapján.
John Kerry amerikai külügyminiszter a héten találkozik iráni partnerével, Dzsavad Zariffal, és "nem kizárt", hogy Barack Obama elnök megbeszélést folytat majd Haszan Róháni új iráni államfővel - jelentette ki hétfőn New Yorkban Ben Rhodes amerikai helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó.
Burkába öltözött, combfixes csajokkal fényképezkedett az a brit férfi, aki meg akarta ölni Villmos herceg öccsét. A merénylő még a gyilkosság előtt feladta magát a rendőrségen.
Még egy év sem telt el azóta, hogy az Opel piacra dobta városi kisterepjáróját, a Mokkát, a típus kedvezőbb áron elérhető ikertestvére, a Chevrolet Trax máris megérkezett hazánkba. Nekünk még a magyarországi start előtt lehetőségünk volt Horvátországban hosszasan kipróbálni a négykerekűt, ám az 1,4 literes turbós benzinmotorral és összkerékhajtással végre hazai terepen is tesztre foghattuk.…