A 2006-os őszi események során a Magyar Televízió székházánál akkor sem tudtunk volna parancsnokot cserélni, ha akartunk volna - mondta Gergényi Péter nyugalmazott rendőr vezérőrnagy a rendőri vezetők ellen indított büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.
Októbertől adja birtokba az első állami földeket az idei nyerteseknek a földalap. A szántók elfogytak, jövőre szőlőket, gyümölcsösöket, halastavakat pályáztatnak. ...
A várakozásoknak megfelelően csütörtökön elutasította a pozsonyi parlament kormánypárti többsége az ellenzéknek Robert Fico kormányfővel szemben beterjesztett bizalmatlansági indítványát.
Csaknem másfél évig volt egy perverz férfi foglya az az indiai diáklány, aki állítja: egyik nap három rendőr talált rá, de ahelyett, hogy segítettek volna, megerőszakolták és otthagyták.
Magyarország mára az autóipar európai fellegvára lett az elmúlt három évben meghozott intézkedéseknek, így az adórendszer átalakításának, a rugalmas munka törvénykönyve megalkotásának és a szakképzés reformjának eredményként - mondta Szijjártó Péter csütörtökön Szolnokon, az F. Segura spanyol autóalkatrész-gyártó cég gyáravató ünnepségén.
Magyarország mára az autóipar európai fellegvára lett az elmúlt három évben meghozott intézkedéseknek, így az adórendszer átalakításának, a rugalmas munka törvénykönyve megalkotásának és a szakképzés...
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) húszéves működésének egyik alappillére, hogy döntései soha nem politikai alapon születtek - hangsúlyozta L. Simon László, a szervezet alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben Erdős Virág csütörtöki nyílt levelére reagált.
Nem teljesítette a vállalásait a Kék Pont Alapítvány, ezért a józsefvárosi önkormányzat december 31-el megszünteti az együttműködési megállapodást a szervezettel - tájékoztatta a kerületi önkormányzat csütörtökön az MTI-t.
Az amerikai jegybank tegnapi váratlan húzásával kapcsolatban több neves befektető is megszólalt. Míg Bill Gross szerint a Fed "tétlensége" azt jelzi, hogy elkezdték átadni a jegybank irányítását...
Múlt héten a vártnál kevesebben (309 ezren), de az egy héttel korábbinál többen kértek munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban. A következő hetekben tovább emelkedhet a segélykérők száma az...
A kiberbűnözés, a kiberháború létező probléma, amellyel foglalkozni kell -mondta el Keleti Arthur, a T-Systems IT biztonsági stratégája a Portfolio.hu Pénzügyi IT konferenciáján. Kína egyes becslések...
A Citi bejelentette Marc Luet kinevezését a Közép- és Kelet-Európa régió vezetőjévé, valamint a moszkvai székhelyű ZAO Citibank elnökévé. Régióvezetői kinevezése azonnali hatályú, míg ZAO Citibank...
Az ohioi egyetemisták először azt hitték, kísértetjárta házban élnek, amikor folyamatos zajok érkeztek az alagsorból, ráadásul megmagyarázhatatlan dolgok történtek a ház többi részében is. Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem egy szellem keseríti meg az életüket.
Magyarország mára az autóipar európai fellegvára lett az elmúlt három évben meghozott intézkedéseknek, így az adórendszer átalakításának, a rugalmas munka törvénykönyve megalkotásának és a szakképzés reformjának eredményként - mondta Szijjártó Péter csütörtökön Szolnokon, az F. Segura spanyol autóalkatrész-gyártó cég gyáravató ünnepségén.
Kellemetlen élményben volt része az amerikai baseball ligában szereplő Houston Astros játékosának, Jonathan Villarnak, aki a Cincinnati Reds elleni meccsen arccal ütközött neki ellenfele fenekének.
Az Európai Unió teljes bruttó hazai terméke (GDP) másfél százalékának megfelelő, mintegy 193 milliárd euró, átszámítva mintegy 57,9 trillió forint adóbevételtől esnek el a tagállamok a be nem szedett forgalmi adó miatt; ez az összeg Magyarországon elérheti a GDP 3,7 százalékát - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
Stratégiai megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Lí Kju Dzsin, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vezérigazgatója a jászfényszarui Samsung gyárban csütörtökön. Az aláírást követően a Samsung gyár új üzemcsarnokának alapkövét jelképező fát ültettek el.
Ismét dollárkötvény-kibocsátásra készül Magyarország. A kibocsátás összege legalább ötmilliárd dollár. Ám jelenleg kedvezőtlenebbek ehhez a feltételek, mint februárban.
A Jobbik szerint a "trafikmutyi" az ország legnagyobb szégyene az elmúlt három évben és a Fidesz Tocsik-ügye - jelentette ki Szilágyi György csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Rendkívül fejlett kapcsolatiháló-felderítő és -azonosító rendszerek állnak ma már rendelkezésre a pénzintézeti ügyfelek pozitív és negatív tulajdonságainak, kockázatainak elemzésére - mutatta be a...
Az amerikai Kansasben található McConnell légibázison fegyverhasználatra tanították az újoncokat. Egyikük önkéntesen vállalkozott arra, hogy bemutassák rajta az elektromos sokkoló hatását.
Eddig 183 ezer pénztárgép-üzembehelyezési kódot adott ki az adóhatóság. A magyar rendszer olyan lett, hogy a világ egyik pénztárgépe sem felelt meg - ezért kellett újakat bevezetni, amelyek viszont kétszer annyiba kerülnek, mint Bulgáriában.
Alig egy hónapja még boldog párnak tűntek, sőt, Schmuck Andor már egy lehetséges esküvőről is beszélt. Ehhez képest csütörtökön a politikus fiatal barátnője a Facebook-on olyan bejegyzést osztott meg, ami arra utal: nincs már együtt Schmuck Andorral.
Az Európai Unió teljes bruttó hazai terméke (GDP) másfél százalékának megfelelő, mintegy 193 milliárd euró, átszámítva mintegy 57,9 trillió forint adóbevételtől esnek el a tagállamok a be nem szedett...
Aki egy kicsit is nyomon követi az autózás és az autók világát, bizonyára tökéletesen tisztában van azzal, hogy a BMW napjaink talán legfejlettebb dízelmotorjaival rendelkezik. Azt azonban tán sokan nem tudják, hogy a márka piacvezető pozícióját nagyban honfitársunknak, Dr. Anisits Ferencnek köszönheti. Innentől nem nehéz kitalálniuk, hogy cikksorozatunk következő része Anisits Urat, és az ő…
Konzervatív becslések szerint évente 100 milliárd dolláros kárt okoznak a kibertér csalói világszerte. A csalások harmada online fizetésnél, 17 százaléka internetes bankolásnál jelentkezik. Az...
A nemzetközi indexek erősödéssel zárták a kereskedést azt követően, hogy a Fed nagy meglepetéssel szolgált a piaci szereplőknek, ugyanis bejelentette, hogy a várakozásokkal ellentétben mégsem...
A magyar ingatlanpiac jelenleg szinte mozdulatlan, azonban a szakértelemre és a minőségi szolgáltatásokra továbbra is van igény. Bár Magyarország még nem lábalt ki a válságból, az úgynevezett "zöld"...
Alig egy hónapja még boldog párnak tűntek, sőt, Schmuck Andor már egy lehetséges esküvőről is beszélt. Ehhez képest csütörtökön a politikus fiatal barátnője a Facebook-on olyan bejegyzést osztott meg, ami arra utal: nincs már együtt Schmuck Andorral.
A Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) arra számít, hogy az MNB növekedési hitelprogram második ütemének elindulásával a márkakereskedők szélesebb köre válthatja ki devizahitelét alacsony kamatozású forinthitelre, illetve több cégnek lesz lehetősége arra, hogy kishaszonjárművet vásároljon - mondta Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke sajtótájékoztatón, csütörtökön Budaörsön.
A magyar női csapat két éremvárományosa, Barka Emese (55 kg) és Sastin Marianna (59 kg) is gyors győzelemmel kezdte szereplését, s bejutott a legjobb nyolc közé a budapesti birkózó-világbajnokságon csütörtökön.
A Nápolyban elszenvedett 2-1-es vereség során egy ápolás közben Jürgen Klopp szinte önkívületi állapotban rontott neki a kispadoknál dolgozó tartalékjátékvezetőnek.
Mindenképpen megtartja a Magyar Állami Operaház szombaton Verdi Falstaffjának bemutatóját, amelyet színes szabadtéri eseménysor előz meg kora délutántól - közölte a dalszínház csütörtökön arra reagálva, hogy az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) a szombati évadnyitóra sztrájkot hirdetett.
Tölgyessy Péter szerint jelenleg nyílt kimenetelű a 2014-es választás, a politikai elemző erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt . Hozzátette: a Fidesz ugyanakkor inkább esélyese a választásoknak, és pozícióit az is erősíti, hogy a baloldalon nem alakult erős koalíció. Arról is beszélt, hogy a baloldalnak kevés a szavazója jelenleg, a már meglévő szavazók száma kevés a baloldali…
Megkezdték a cseh pátok a választási kampányt. Miután Milos Zeman elnök jelöltje, Jirí Rusnok nem kapta meg a parlamentben a szükséges többséget, előrehozott voksolást kellett kiírni október 25-re és 26-ra. A voksolás után teljesen átalakulhat Csehország belpolitikai térképe, megszűnhet ugyanis a jobboldali Polgári Demokrata Pártnak (ODS) a Cseh Köztársaság függetlensége óta tartó hegemóniája.
Nem enged a Bankszövetség, nem fogja egyoldalúan megoldani a devizahitelesek ügyét - mondta Patai Mihály. A kormány szétszedi a bankrendszert: a jövőben kisebb tortáért mások fognak harcolni - írja...