Megrontásért két év három hónap szabadságvesztésre ítélte az Esztergomi Járásbíróság kedden a piliscsévi L. Lászlót, aki augusztusban több mint egy hétig egy 14 és egy 11 éves lánnyal, két testvérrel bujkált. A gyorsított eljárásban meghozott ítélet nem jogerős - tájékoztatta a Tatabányai Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.
Megkezdődött a kárfelmérés és a Costa Concordia rögzítése az óceánjáró roncsának kedd hajnalra véget ért egyenesbe hozása után. A hajóról az értékes berendezéseket és műtárgyakat is ki akarják menteni, közöttük magyar iparművészeti kincseket - derül ki olasz lapjelentésekből.
Sokat halványult az arany fénye, miközben az 1900 dolláros csúcsról 1200 dollárig szánkázott az árfolyam. A napos grafikonon a trend továbbra is csökkenő, de egy klasszikus ABCD fordulós minta is...
Olyan cég is nyert a földpályázaton, amelyik tevékenységi köre szerint építkezéssel foglalkozik – ezt Ács Sándorné mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A fapados légitársaságok térnyerésével kialakult helyzetben Pér számára előnyt jelent, hogy három fővároshoz, Budapest mellett Bécshez és Pozsonyhoz is viszonylag közel fekszik.
A Mol bruttó 4 forinttal csökkenti a benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
Korábban nem látott ütemben tűnnek majd el munkahelyek a technika fejlődése miatt a következő húsz évben - írja egy oxfordi tanulmányra hivatkozva a 444.hu. A mai amerikai munkahelyek 45 százalékát vehetik át a gépek.
Szabó Dániel még meg sem kapta a diplomáját, mégis tárt karokkal várják a tanácsadó cégek. Erre meg is van minden okuk: kitartó, több nemzetközi cég esettanulmány versenyét megnyerte, és többféle külföldi munkatapasztalattal is rendelkezik. Ezek közül az első az Erasmus szakmai gyakorlat volt. A Tempus Közalapítvány interjúja.
A miniszterelnök a napokban azt mondta, sosem nevezte forradalomnak saját kétharmados győzelmét, miközben pontosan tudjuk, hogy 2010-ben a fülkeforradalom kifejezéssel éppen ő titulálta forradalomnak a választási eredményeket és ezt azóta is többször hangoztatta. Hogy is van ez? - teszi fel a kérdést Török Zsolt MSZP szóvivő.
Az ENSZ vegyifegyver-szakértői hamarosan visszatérnek Szíriába, hogy kivizsgálják a rezsimmel és az ellenzékkel szemben megfogalmazott különböző vádakat - közölte szerdán a csapat svéd vezetője.
Több ezer viszonyítási alapul szolgáló indexet, benchmarkot érint az a szabályozási javaslat, amelyet az Európai Bizottság csütörtökön készül kiadni - írja a Financial Times. Az javaslattal véget...
Nem is zárhatjuk ennél jobban a hetet: a szerdai markáns árcsökkenés után pénteken ismét olcsóbbá válik mind a benzin, mind a gázolaj. A kellemes tendencia immáron egy hete tart, ezúttal 4 forinttal mérséklődik a 95-ös, 3 forinttal csökken a gázolaj ellenértéke a hazai töltőállomásokon.
A robot alapú marsi felderítés egyik kulcsfontosságú problémája a manőverezési képesség, hiszen még a legagilisabb kerekes robotnak is megvannak korlátai.
A Mol bruttó 4 forinttal csökkenti a benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
Vegyes ingatlanpiaci adatok érkeztek az Egyesült Államokból alig néhány órával a Fed kamatmeghatározó ülésének vége előtt. A megkezdett építkezések száma a vártnál gyorsabban nőtt, új építési...
Megváltozott az iparág növekedési modellje, de a válság azt is kikényszerítette, hogy új célpiacokat keressenek a gyógyszergyárak - mondta el a Növekedés 2013 konferencián a hazai gyáróriás, a Richter vezérigazgató-helyettese. Gulácsi Gábor szerint az árbevételért ma már "egyre távolabb kell menni", a növekedés motorjai ugyanis ma már a felemelkedő piacok.
Mintegy 11-12 százalékkal csökken jövőre a villanyáram ára Csehországban - közölte a prágai sajtó szerdán. A csehországi árcsökkentés alapvetően az egyre nagyobb konkurencia, az alternatív...
A rendőrök jogszerűen alkalmaztak testi kényszert és bilincset azokkal szemben, akik a rendőri intézkedésnek ellenálltak, engedetlenséget tanúsítottak - mondta a főügyészségi szóvivő.
A Dunaferr tulajdonosai csak állami segítséget szeretnének, de a társaságot nem akarják eladni - írja az origo a Dunaferr cégvezérének, Jevgenyij Tankilevics szavaira hivatkozva. A portálnak...
A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint ha a bukott baloldal politikusai kevesebbet foglalkoznának egymással, és többet az ország és a magyar emberek teljesítményével, akkor jobban látnák a lényeget.
Katie Holmes (34) amerikai színésznő, akit a Dowson és a haverok című tévésorozatból Joey-ként ismerhettünk meg, már úgy tűnt, túl van viharos válásán Tom Cruise-tól, azonban a napokban szörnyen megviselten lépett az utcára.
Még ha a berendezések pontos használatával nincsenek is tökéletesen tisztában, összességében mégis jól tudják, az új kommunikációs eszközök közül melyik mire való.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően változatlanul 3300 forintért fogyaszthatnak a választott étterem kínálatából az étteremhétre asztalt foglalók.
A kereszténydemokrata Varga László szerint a szociális temetésről szóló törvény biztosítja a tisztességes és méltó temetést mindenkinek, aki ezt igényli, vagy akinek a hozzátartozója a költségeket nem tudja biztosítani. Varga László szerint azt nem várhatja el senki, hogy közpénzen emeljék "a temetési pompát".