Jól megkülönböztethetőek a taxik és a sofőrszolgálatok - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ közleményében. A BKK hangsúlyozza, hogy szeptembertől a társaságoknak dönteniük kellett, hogy taxiként vagy sofőrszolgálatként működnek tovább.
Éles vitát váltott ki Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének interjúja, amiben, kritizálva a mai törvényhozási gyakorlatot, egyfajta rendeleti kormányzás bevezetését szorgalmazta. Pedig, ahogy a Policy Agenda már bemutatta, ebben a ciklusban egy új módszer, a frakciókormányzás honosodott meg. A kérdés az, miért szakítana a saját maga által bevezetett modellel a Fidesz?
A növekedési fordulat idén bekövetkezett, és a pozitív trend felerősödésére számítunk - mondta Orbán Gábor államtitkár előadásában a privatbankar.hu mai konferenciáján. Elismerte, hogy a külföldön...
A Datsun márka másodízben is a Nissan elérhető árú divíziójaként jelent meg, s az olcsó kisautó, a Go mellett hamarosan egy praktikusabb, méretesebb egyterűt is elérhetővé tesznek a japánok. Az újdonság Go+ néven fut majd, az értékesítés pedig jövőre indul be Indonéziában – európai forgalmazásról egyelőre nem kaptunk hírt, bár továbbra is reménykedünk, hogy a Datsun rövidesen belép az öreg…
A világ legnagyobb ruházati kiskereskedője, az Inditex, mely többek között a Zara és a Pull & Bear tulajdonosa ma tette közzé a második negyedéves gyorsjelentését, melyben bevételek és nettó eredmény...
Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint a devizahitelek forintosítása olyan tőkepótlásra kényszerítené a bankokat, ami mellet kérdés, hogy ki tudják-e hitelezni az MNB olcsó forrását. Wolf László a Növekedés 2013 konferencián tartott előadásában feltette a költői kérdést is: mi lett volna, ha a válság alatt magyar banktulajdonosoknak kellett volna előrántaniuk 3 milliárd eurót?
Négy vagy öt hazai bank is komoly tőkeemelésre szorulhat, amennyiben a rögzített árfolyamon forintosítják a devizaalapú jelzáloghiteleket - mondta Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese a...
Nehéz terhek kerültek le a gazdaságpolitika válláról, a belföldi fogyasztás beindul, jövőre már 2 százalékos növekedést vár a kormány - mondta el Orbán Gábor a Privátbankár.hu konferenciáján. Még a külföldön dolgozók is segítenek - jövőre már nem is kell akkora tartalék.
Elon Musk, a Tesla Motors vezére a Financial Timesnak adott interjújában nem kisebb dolgot jelentett be, minthogy cége is beszáll az automatizált gépjárművek versenyébe, ahol hagyományos autógyártók...
Egy hétig bébiszitter vigyázott Mariánra, míg szülei kettesben pihentek Olaszországban. Majka és Dundika nem vesztegette az időt, az anyuka szerint talán már Marián testvérével együtt érkeztek haza.
A magyar mezőgazdaság jobban teljesít, mint korábban, és ígéretes jövő előtt áll, a kormány ugyanis lezárta a küszködés korszakát a magyar agráriumban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a 76. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, az OMÉK megnyitó ünnepségén, Budapesten, a Hungexpón.
Ezentúl Magyarországon is beépíthető a mérsékelten meleg, alacsony energiafelhasználású, ún. zöld aszfalt. 2013. szeptember 15-től a hazai szabályozások is megengedik a környezetkímélő technológia alkalmazását. A zöld aszfalt lényege, hogy a hőmérséklete jóval alacsonyabb, mint a hagyományos aszfalté, ez pedig 50%-os energiafelhasználást és akár 60%-kal kevesebb károsanyag-kibocsátást jelent. Az…
Kis mértékben nőtt a bűncselekmények száma 2012-ben: a regisztrált közvádas bűncselekmények abszolút száma 4,6 százalékkal emelkedett 2011-hez képest, ugyanakkor az emberölések és a súlyos testi sértések száma csökkent - derül ki a Legfőbb Ügyészség és a Belügyminisztérium által publikált adatsorból....
Csökkent 2013-ban a hazai startup-okba befektető Jeremie-tőkealapok piaci aktivitása az InsiderBlog értesülése szerint. Időarányosan lemaradás tapasztalható ami pénzek beragadásával járhat – állítják.
Jövő szerdán jótékonysági mérkőzéseket rendeznek a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatának szeptember 7-i buszbalesetében elhunyt vezetőedző, Fűzy Ákos emlékére, a befolyó összeget a szakember családja kapja meg.
Szalai Ádám kedden élete első meccsét játssza a BL 32-es főtábláján, és ha lehet hinni Dárdai Pálnak, úgy a válogatott futballista csapata, a Schalke nyer a román Steaua ellen.
A kormány döntése alapján méltányossági támogatást kap a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete. Az intézmény kommunikációs vezetője azt mondta az InfoRádiónak: ez a csaknem 110 millió forint megoldja a sürgető anyagi gondokat; Szabó Tímea ellenzéki politikus szerint azonban ez nem jelent valós többletpénzt.
Tizenhat órán át, szerda reggelig tartott a pozsonyi parlament - Robert Fico visszahívása céljából összehívott - rendkívüli ülése, amelyet ellenzéki képviselők indítványa alapján hívtak össze.
Az amerikai indexek erősödéssel zártak kedden azt követően, hogy a vártnál kisebb mértékben emelkedett az infláció az USA-ban. Az erősödés mértéke viszont nem volt jelentős, ami elsősorban azzal...
Noha a Chevrolet Volt és az Opel Ampera személyében a General Motors már rendelkezik kiterjesztett hatótávú hibriddel, a teljesen elektromos modellek mezőnyében mindeddig csupán a 132 km megtételére képes Spark EV jelent meg. Épp ezért felfelé bővítene a gyártóóriás, s 320 km feletti hatótávolságú villanyautót tervez piacra dobni.
Felrobbant a zárás utáni kereskedésben az Adobe Systems árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette második negyedéves gyorsjelentését. Annak ellenére emelkedett 5%-ot az árfolyam, hogy a...
Az alaptörvény alapozta meg azt a szisztematikus rombolást, amellyel most a kormány tönkreteszi a fogyatékos gyermekek korai fejlesztésével foglalkozó intézményeket – ezt Korózs Lajos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Datsun márka másodízben is a Nissan elérhető árú divíziójaként jelent meg, s az olcsó kisautó, a Go mellett hamarosan egy praktikusabb, méretesebb egyterűt is elérhetővé tesznek a japánok. Az újdonság Go+ néven fut majd, az értékesítés pedig jövőre indul be Indonéziában – európai forgalmazásról egyelőre nem kaptunk hírt, bár továbbra is reménykedünk, hogy a Datsun rövidesen belép az öreg…
Sokat fejlődött a magyar startup ökoszisztéma Magyarországon, a Jeremie-programok és egy új pályázati lehetőség hatására a régióban egyedüli módon tud növekedni a szektor. A technológiai...
Napjainkban megszokhattuk, hogy az autógyártók modelljei minden generációváltásnál nőnek egy kicsit. Kifejezetten igaz ez a kisautók kategóriájára, ahol egy-egy kivétellel minden márka folyamatosan növeli járművei méretét, ezzel már régóta teret nyitva egy másik szegmens, a városi minik előtt.
Folytatják az egészségügyi szűrővizsgálatokat Jász-Nagykun-Szolnok megye ezres lélekszám alatti kistelepülésein. Erről írt alá kedden együttműködési megállapodást a megyei közgyűlés, a megyei Hetényi kórház és az érintett 13 község vezetője.
Nem látok Magyarországon növekedési fordulatot, a GDP reál értelemben a 2005-ös szinten stagnál - mondta előadásában Oblath Gábor, az MTA KRTK KTI tudományos főmunkatársa a privatbankar.hu mai...
A Siemens PSE Kft. értékesítési igazgatói pozícióját szeptember tizenötödikével Schönleber Zoltán vette át - áll a cég lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A 2014-es évben hosszú hétvégék tekintetében sajnos nem lesz olyan szerencsénk, mint az idén. A 2014. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről ír az RSM DTM Blog bejegyzése.
A színész rengeteg kritikát kapott azért, mert olyan frizurát csináltatott magának, mint amilyet az aktuális nője viselt. Brad Pitt most a sarkára állt: azért sem visel Angelina-féle hosszú tincseket!