Érdi Tamás és barátai címmel, jótékonysági koncerttel ünnepel csütörtök este a Művészetek Palotájában a 20 éves KézenFogva Alapítvány. A zongoraművész a Grazioso Budapest Vonósnégyessel muzsikál, a programban Schumann-zongoraötöse mellett Brahms, Chopin, Liszt művei kaptak helyet.
Edward Snowden, az Oroszországban ideiglenes menedékjogi engedéllyel tartózkodó amerikai informatikus kísérettel már kimerészkedik az utcára - derült ki a férfi orosz ügyvédjének a Russia Today angol nyelvű televízió számára hétfő este adott nyilatkozatából.
Nagyobb felbontásban, azaz több képre bontva, lassított felvételhez hasonlóan érzékelik a mozgást a kis testű állatok - állapította meg egy friss kutatás.
A Hajdú házaspár három- és négyéves gyermekei már most tudják, hogyan kell bánni a pénzzel. Dávid és Noémi a tolltartójában gyűjti a tízeseket, de zsebpénzt csak iskoláskorukban kaphatnak.
Semmi kétség, szatírlázban ég a Margitsziget. Kettőt már elfogtak, de állítólag van még négy. Lassan többen mutogatják a lányoknak rohamsisakos bagettjüket a futók rekortánja mellett, mint ahány bringóhintót tekernek arrafelé napközben.
Bár a rendőrség két magamutogatót begyűjtött vasárnap a Margitszigeten, az ott futók a Borsnak további négy szatírról beszéltek és adtak személyleírást. Térképen mutatjuk meg, hol érdemes óvatosan közlekedni éjjelente.
Az FC Liverpool 2-2-es döntetlent ért el a Ligakupa-győztes Swansea City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén, és ezzel - veretlenül - a tabella élére került.
Tizenkilenc órás munka után kedd hajnalra felállították az oldalára dőlt Costa Concordia óceánjárót az olaszországi Giglio szigeténél - közölték a munkát irányító műszaki szakemberek.
Hamis vád gyanújával feljelentést tett Schiffer András ellen a Sukoró-ügyben vádlott Császy Zsolt, amiért az LMP-s politikus még 2009-ben feljelentette Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, akit az ügyészség később – más miatt – meg is gyanúsított, de vádat nem emelt ellene a kaszinóberuházás előkészítésével összefüggésben - írta a Népszava.
Dühös kommentek érkeztek a HR Portál korábbi cikkére, amelyben azt vizsgáltuk, miért nem válaszolnak a HR-sek az elküldött önéletrajzokra. Sokak szerint ugyanis az az álláskeresés egyik legelkeserítőbb mozzanata, amikor teljesen válasz nélkül hagyják a jelentkezést. A HR Portálnak nyilatkozó szakértők szerint viszont annyi jelentkező van egy meghirdetett állásra, hogy a HR-seknek éjjel-nappal…
S. Hegyi Lucia divattervező már gyermekkora óta tudta, hogy egyszer majd a divattal szeretne foglalkozni. Nem hirtelen robbant be a divat világába: lassan, fokozatosan lett ismert a neve, egy tudatos karrierépítés eredményeként. Vállalkozása ma már szerteágazó tevékenységgel bír, így kollégáinak tudnia kell megszólítani az egészen fiatal korosztályt, akik tanulni szeretnének náluk, de szót kell…
Csaknem havi kétezer forinttal több nyugdíjat kapnak a nők a 40 év jogosultsági idő alapján az öregségi nyugdíjasoknak járó átlagos összegnél. Az utóbbit viszont havi 84 ezer forinttal meghaladja a korhatár alatti volt fegyveresek havi 197 ezer forint feletti ellátása.
Szerbiában egyre több várandós nő jön rá arra, hogy nem mindig éri anyagi veszteség, ha már terhességének korai időszakában otthon marad és nem csak a szülést megelőző rövidebb időszakban megy szülési szabadságra - derült ki a Vecernje Novosti című szerbiai napilap hétfői cikkéből.
Mintegy 250 embert küld el a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a bauxitfeldolgozás megszűnése miatt - közölte a cég felszámolóbiztosa, Szegőné Kemerle Judit hétfőn.
Jövő év július 1-jére halasztotta a nemzeti mobilfizetési rendszer ez év szeptember 30-ára tervezett indulását a parlament hétfőn a fideszes Láng Zsolt és Vas Imre javaslatára.
Kedden nyolc mérkőzéssel megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2013/14-es idényének csoportköre. A nyitónapon pályára lép a címvédő Bayern München, amely a CSZKA Moszkvát fogadja.
Mintegy 250 millió forintnak megfelelő összeg, 840 ezer euró mozgósítását javasolja az Európai Bizottság háromszáz, a válság miatt Spanyolországban állástalanná vált munkanélküli munkához juttatása érdekében az EU úgynevezett globalizációs alkalmazkodási alapjából - közölte a brüsszeli testület hétfőn.
Őrjöngenek az ausztrálok. Feltételezésük szerint a hazájukban elcsalt focimeccseket a magyar tanúvédelem alatt álló Wilson Raj Perumal szingapúri maffiafőnök szervezhette.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) és a Magyar Márkaszövetség (MM) megvizsgálja, Magyarországon hogyan indítható el az európai szinten kialakított iparági együttműködés - közölte a két szervezet hétfőn.
Elfogadta az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, amely összevonja a jegybankot és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF), az utóbbi megszüntetésével.
Az Egyesült Államok szerint az ENSZ szakértőinek jelentése egyértelműen bizonyította, hogy az augusztus 21-én Damaszkusznál végrehajtott vegyifegyver-támadás az Aszad-rezsim számlájára írható.
Tizenkilenc órás munka után kedd hajnalra felállították az oldalára dőlt Costa Concordia óceánjárót az olaszországi Giglio szigeténél - közölték a munkát irányító műszaki szakemberek.
A Szíriában elkövetett gáztámadások dimenziója elérte a háborús bűncselekmény szintjét, ezért az ENSZ Biztonsági Tanácsának haladéktalanul cselekednie kell - jelentette ki hétfőn a világszervezet főtitkára.
Tárgyalások lesznek a héten a horvát INA olajipari konszern főrészvényesei, a magyar Mol Nyrt. és a horvát kormány között. A megbeszélések témája lehet egyebek közt az INA fejlesztésének kérdése, továbbá a gázüzletág és a kiskereskedelmi üzletág sorsa.
Szexuális erőszak miatt őrizetbe vett a rendőrség egy salgótarjáni férfit - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel. Lapinformáció szerint egy adóhivatali dolgozó erőszakolta meg kolléganőjét.
Az egy hétig tartó előkészítő tanácskozásokat és magas szintű találkozókat követően a Közgyűlés munkája a szeptember 24-én elkezdődő és október 1-ig tartó általános vita idején kerül majd a világ figyelmének homlokterébe.
A Verizon amerikai mobilszolgáltató anyacége kivásárolja a vállalatból annak kisebbségi tulajdonosát, a Vodafone-t. Az üzletrész ára 130 milliárd dollár, 29 472 300 000 000 forint. Az összeg nagyobb mint a teljes magyar államadósság - írja az Index.
Napra pontosan az őszödi beszéd kiszivárogtatásának hetedik évfordulóján kezdődik Bene László nyugállományú rendőr altábornagy, volt országos rendőrfőkapitány és Gergényi Péter nyugállományú rendőr vezérőrnagy, volt budapesti rendőrfőkapitány, továbbá 12 társuk 2006 őszi fővárosi zavargásokkal összefüggő büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken.