Többségi véleménnyé vált a globális intézményi befektetői közösségen belül, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) e héten esedékes monetáris ülésén hozzákezd gazdaságélénkítő célú mennyiségi enyhítési programjának leépítéséhez.
Alapvetően fontosnak nevezte Francois Hollande francia államfő, valamint John Kerry amerikai és William Hague brit külügyminiszter hétfőn Párizsban, hogy "kemény és kényszerítő erejű határozat" szülessék az ENSZ-ben Szíria ügyében - közölte a francia elnöki hivatal.
Mindent elmond az Orbán-kormány elmúlt három és fél éves teljesítményéről, hogy a miniszterelnöknek 2013 őszén a Coloplast összesen 700 fős nyírbátori és tatabányai munkahelyteremtő beruházását is az MSZP-nek köszönheti - olvasható az ellenzéki párt közleményében.
Bár idén az első nyolc hónapban némileg emelkedett a sérüléssel végződő közúti balesetek száma, augusztus végéig kevesebben haltak meg az ország közútjain, és csökkent az ittasan okozott balesetek száma - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn a rendőrség honlapján.
A görög kormány, magyar társához hasonlóan, is kacérkodik egy külön luxusadó bevezetésének ötletével. A luxusadót azért vezeti be Görögország, mivel a korábbi adóemelések ellenére a költségvetés adóbevételei elmaradnak a tervezettől. Az új adótól 100-130 millió eurós pluszbevételre számít a hellén kormányzat.
A betegség jellegzetes tünete az ízületi gyulladás, mely leggyakrabban a kéz-, a csukló-, váll-, térdízületeket érinti, de bárhol előfordulhat. Fájdalommal, duzzanattal, reggeli ízületi merevséggel, mozgáskorlátozottsággal jár.
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy haladéktalanul tisztázza a rezsicsökkentésért folytatott aláírásgyűjtés hátterét. Gyanús, hogy a kormánypárt "az ő híres rezsiharcát hamis és valódi aláírásokkal egyaránt kívánja alátámasztani" - indokolta a szocialisták követelését hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor.
Szilágyi László a Párbeszéd Magyarországért képviselője szerint az úgynevezett Esztergom-törvénnyel több mint négymilliárd forint értékű ingatlant vettek el a várostól.
A bíróságoknak nem a gyakran változó közhangulatnak kell megfelelniük, hanem a hosszú távú elfogadottságot kell továbbépíteniük - szögezte le Darák Péter a Fővárosi Ítélőtábla fennállásának tizedik évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen hétfőn, a Kúrián.
Bár a bajor keresztényszocialisták magabiztosan, 47,7 százalékkal abszolút többséget szereztek a tartományi parlamentben, a kereszténydemokrata CDU-nál nincs szó hurráoptimista hangulatról a vasárnapi parlamenti választás előtt. Egyrészt amiatt, mert a liberális FDP kiesett a tartományi törvényhozásból, másrészt mert Merkelt Horst Seehofer bajor miniszterelnök ígéretei is aggasztják.
Kevésbé optimistábbak az amerikai feldolgozóipari vállalatok - derül ki a New York-i Fed szeptemberi felmérésének eredményeiből. A főindex értéke 8,2 pontról 6,3 pontra csökkent, miközben a...
A tetőtérben élő családok számára az ablakok cseréje jelenti az egyik legfontosabb lépést a lakás felújításakor, átalakításakor - derült ki egy friss kutatásából. A felmérés továbbá rámutatott arra is, hogy a vásárlók hosszú távra terveznek, így az új ablak kiválasztásakor nem az ár, hanem a minőség az elsődleges szempont. Az ablakcserét 90 százalékuk meglévő forrásból finanszírozza, és csupán 10…
Mintegy 250 embert küld el a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a bauxitfeldolgozás megszűnése miatt - tájékoztatta az MTI-t a cég felszámolóbiztosa, Szegőné Kemerle Judit hétfőn.
Szmik Attila sima vereséget szenvedett japán riválisától a szabadfogásúak 96 kilogrammos kategóriájában hétfőn, a Papp László Sportarénában zajló budapesti birkózó-világbajnokság első magyar érdekeltségű mérkőzésén.
Elutasította a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn a szilveszteri szigethalmi késelés másodrendű vádlottja ügyvédjének kérelmét, hogy óvadék ellenében szüntessék meg védence előzetes letartóztatását - közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Mintegy 250 embert küld el a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a bauxitfeldolgozás megszűnése miatt - tájékoztatta az MTI-t a cég felszámolóbiztosa, Szegőné Kemerle Judit hétfőn. A bauxitfeldolgozás megszűnését követően mintegy 250 fő munkaviszonyának megszüntetésére kényszerül a cég...
A bíróságoknak nem a gyakran változó közhangulatnak kell megfelelniük, hanem a hosszú távú elfogadottságot kell továbbépíteniük - szögezte le Darák Péter a Fővárosi Ítélőtábla fennállásának tizedik évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen hétfőn, a Kúrián.
Szilágyi László a Párbeszéd Magyarországért képviselője szerint az úgynevezett Esztergom-törvénnyel több mint négymilliárd forint értékű ingatlant vettek el a várostól.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint Esztergomot "újra sújtja az állami büntetés", a Fidesz "teljesen ellehetetleníti, megfojtja" a várost - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi László. A független képviselő kijelentette: a kialakult helyzetben azonnal meg kellene változtatni település önkormányzatának egyes intézményeinek állami átvételéről szóló úgynevezett…
Prosztatarák miatt operálták meg Billy Connollyt, a Kvartett - A nagy négyes sztárját és orvosai korai stádiumú Parkinson-kórt is felfedeztek a skót színésznél.
A balatoni szezon legnagyobb zenei rendezvényének számító Balaton Sound engedélyezése miatt megfenyegették Zamárdi jegyzőjét, aki emiatt rendőrségi feljelentést tesz. Öt éve a polgármestert fenyegették meg életveszélyesen a rendezvény miatt.
Mintegy 250 embert küld el a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a bauxitfeldolgozás megszűnése miatt - közölte a cég felszámolóbiztosa, Szegőné Kemerle Judit hétfőn.
A bedrogozott férfi állítólag a 100 forintos boltba indult két lányával, hogy ajándékot vegyen nekik. Három autót tört össze, csoda, hogy gyermekei megúszták.
A legfontosabb és legsikeresebb aláírásgyűjtésnek nevezte a rezsicsökkentés megvédése érdekében indított akciót Zsigó Róbert. A Fidesz szóvivője egyúttal hangsúlyozta: a kormánypárt központilag nem fizetett az aláírások gyűjtéséért, ám egy helyi politikusnak a saját jövedelméből van lehetősége jutalmazni a munkát.
Elsodort egy gyalogost, egy motorkerékpárost majd három parkoló kocsit összetört az a személyautó, amely lesodródott az útról, és egy tiszavasvári áruház parkolójába hajtott - értesült a HavariaPress.
A Legfőbb Ügyészség megválaszolta azt az újabb jogsegélykérelmet, amellyel a horvát ügyészség Hernádi Zsoltnak az ügyében élt. A Népszabadság információi szerint a horvátok kérését ismét elutasította...
Magyarországon az autókölcsönzés még mindig szezonális üzlet, a kereslet ősztől visszaesik, a flottákat pedig ehhez kell igazítani. A következő időszak fő kérdése tehát, hogy ki veszi meg a feleslegessé vált autókat.
Az európai munkanélküliség csökkentése érdekében az Európai Bizottság regionális biztosa, Johannes Hahn azt javasolta, hogy a következő, 2014-2020-as pénzügyi keretben a jelenlegi 70 milliárdról 140 milliárd euróra növeljék a kis és közepes méretű vállalatok támogatására szánt összeget, írja a Világgazdaság.
Kardos Róbert aratta az első hazai győzelmet a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokságon: a szabadfogásúak 55 kilogrammos kategóriájának magyarja 8-5-re verte litván ellenfelét a legjobb 32 között.